„A játékkal kell megfertőzni a nézőket.” – ifj. Vidnyánszky Attila üzenete a Vígszínház sajtótájékoztatóján

Sajátos, hosszabb beszámolót teszek közzé a július 1-i Vígszínház sajtótájékoztatóról, mivel valamennyi felszólaló színész és rendező szavait rögzítettem a Rudolf Péter igazgató által vezetett eseményen, amelyet megosztunk olvasóinkkal.

A sajtótájékoztatón jelen volt Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára és Karácsony Gergely főpolgármester is.

A sajtó képviselőit a szervezők úgy ültették le a nagyszínpadon, hogy szemben helyezkedtünk el az impozáns nézőtérrel és a bemutatásra kerülő előadások főszereplőivel, rendezőivel.

Rudolf Péter: Arra gondoltam, hogy a Vígszínház nézőterénél csodálatosabb háttér nem létezik. Nagyon sok ember dolgozott azon, hogy létrejöhessen ez az esemény. Mindössze három hét telt el az intézménybe való érkezésem óta. Az átadás-átvétel a lehető legelegánsabban és legprofesszionálisabban történt. Köszönet ezért az előző vezetésnek. Mindenkinek sok munkája volt abban, hogy ez így jöhessen létre. Az előző vezetés biztonságos anyagi környezetet teremtett. Köszönjük ezt is a színház nevében, és a minisztérium elegáns támogatását is. Ez lehetővé teszi az alapvető szándékunk teljesülését, hogy az évadot mindenképpen beindítsuk, bármi történik is. A következő évadot tervezzük, mint mindenki ebben az országban, és a mi szakmánkban is. Úgy vesszük, hogy az évad elindítható. Ez az alapállapotunk és nyilván megpróbálunk minden egyes felmerülő opcióra válaszolni.

Hadd legyek személyes. Nagyon régen álltam ezen a színpadon. Szerettem volna, ha mindannyian érzékelnék, hogy mit jelent ezen a színpadon állni. Sok nagyszerű színész van, aki nem tapasztalhatta ezt meg, és szerintem hiányzik nekik valami nagyon fontos az életükből. Nagyon másfajta technikát és színészetet igényel ez a nagyszínpad. (Szerző.: Rudolf Péter ezt egy Ruttkai Évával kapcsolatos történettel támasztotta alá).

Két fontos alaptételben meg kellett állapodnunk. Egyik, hogy lesz évad, és mint a „békeidőben”, három nagyszínpadi és három Pesti Színház bemutató lesz. A másik, hogy hogyan viszonyuljunk a le nem játszott előadásokhoz. Úgy gondolom, hogy a Vígszínház és a közönség viszonyából logikusan következik, hogy le kell azokat játszanunk, meg kell adnunk a lehetőséget, hogy a nézők meg tudják tekinteni. Nyilván meg kell adni a nézőknek azt a lehetőséget is, hogy visszaváltsák a jegyüket. 125 évvel ezelőtt lázas építkezés folyt ezen a helyen, és ezt az építkezést elvont értelemben folytatnunk kell. Ha volt egy olyan kampány, hogy „maradj otthon”, most kell egy olyan, „hogy gyere színházba, várunk szeretettel. Gyere, gyere!” Persze nem ez lesz végül a kampányunk szövege, de alapgondolatnak ez megfelel.

Rátérek az évadra. Elsőként Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látgatását mutatjuk be október 3-án, és én fogom színpadra állítani. Nem minden szerző törődik a színészekkel, de Dürrenmatt egy olyan csodálatos szerző, hogy minden szerep – mint Shakespeare-nél, vagy Moliére-nél -, akik ha együtt ültek volna a büfében a színészekkel, akkor lehet, hogy csúnyán hátba vágták őket, ha hiányzott szerintük egy-egy jó mondat a szövegből. Nem tudom, hogy Dürrenmattot ki vágta hátba, de ez is egy olyan csodálatos mű, ami nagyon alkalmas arra, hogy a hektikus helyzet után egy társulat összekapaszkodjon. Egymást alázattal szolgáló jelenetek sokasága van benne. Engem személyesen mindig érdekelt az, hogy amikor valaki teljesen nyilvánvaló módon erkölcstelent lép, akkor hogyan tud másnap a tükörbe nézni. Mi az a mód, az a technika, amikor egy ember felépíti a „hogyantovábbot”. Nyilván mindenki a maga kisebb és nagyobb bűnével kapcsolatban is ezt tesz. A darabban egy egész közösség épít fel egy hazugságot.

Elkezdem a kollégáimat megszólítani és végigsétálunk az évadon a bemutatás sorrendjében. Ha Zürichben erre a főszerepre felkér egy színészt a rendező, akkor könnyebb dolga van, mert a mű eredeti címe az, hogy a Látogatás. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de amikor kimondja az ember, hogy Az öreg hölgy látogatásának a főszereplője valaki, akkor felmerülhet benne, hogy nem bántó-e. Börcsi, hogy éled meg ezt a mondatot?

Börcsök Enikő: Hát úgy, hogy micsoda szerencse, hogy erre megértem. Én nagyon-nagyon boldog vagyok ettől. Elgondolkodtam azon, hogy ugyan 52 évesen, de engem most ért el ez a szerep, és ez nagy öröm nekem. Szóval nem bántó egyáltalán, sőt, nagyon örülök neki.

Rudolf Péter: Hegedűs D. Gézával már sokszor játszottatok együtt. Ebben a darabban a két főszerep nem alkot egy házaspárt. A darabban a kapcsolatuk gyerekkori szerelem, és az abból kiinduló és elszabaduló indulatok mozgatják ezt a darabot. Ti játszottatok már házaspárt nem is olyan régen. Hol tart a kapcsolatotok?

Börcsök Enikő: 26 éve tart a munkakapcsolatunk, ez egy 26 éves „házasság”. Egy évvel ezelőtt számoltuk össze a Gézával, hogy bőven tíz felett van azoknak a szerepeknek a száma, amit mi együtt csináltunk, vagy mint szerelemesek, vagy mint házaspárok, de ez nyilván többekkel megesett itt a Vígben. Én leggyakrabban a Gézának vagyok a partnere, leggyakrabban a felesége vagy a szeretője vagyok. Elég jól ismerjük már egymást és nem félünk a másiktól.

Rudolf Péter: Géza, fontos a biztonságérzet egy ilyen helyzetben? Fel tud támadni újra a kémia?

Hegedűs D. Géza: A mi pályánkon az van, hogy az ember csinál valami jót, és aztán másnap kapunk egy új szerepet. Nem számít az, hogy tegnap jók voltunk. Le kell törölni a táblát, mindig újra kell kezdeni. Olyan nagyszerű kollégák ülnek itt, hogy a letörölt, tiszta táblával nagyszerű és felemelő érzés az újrakezdés. Börcsivel pedig azért szeretek játszani, mert nagyon jó belenézni a szemébe. Kiszámíthatatlan, öntörvényű, és ebből mindig valami egyedi, eredeti születik. Társasjáték a színház, tehát egymást inspirálva tudunk valami újat és magas minőséget létrehozni.

Rudolf Péter: Október 16-án egy Pesti Színházas bemutató következik. A Pesti Színház kortárs évaddal áll elő és ennek első darabja a Valló Péter által rendezett darab, melynek a szereplői itt ülnek.

Valló Péter: Florian Zeller Az apa című darabját rendezem Kern Andrással a főszerepben. Andrissal elég régóta dolgozunk együtt, harmincvalahány éve megy itt egy darabunk. Most, ahogy elnézem magunkat, félek, hogy ez annyit már nem fog menni, de remélem, hogy ez is hosszú szériát ér meg. A szerző francia kortárs és azt a problematikát vizsgálja, hogy van egy idős papa, aki demenciával, konkrétabban Alzheimer-kórral küszködik. Van neki egy kislány, akit Bach Kata fog játszani. Hogyan tudja elviselni a környezet ezt a folyamatosan csökkenő fizikai és szellemi kapacitást? Ráadásul a szerző ezt nagyon érdekes módon, az ápolt és nem az ápolók szemszögéből láttatja. Ez egy fekete farce, sok humorral és nagyon sok kétségbeejtő jelen idejű problémával. Aki ezt végigcsinálta, vagy ettől fél, az pontosan tudja. Nagyon bizakodóak vagyunk, hogy ebben a kortárs szezonban rögtön az elején ez az előadás egy olyan problémát feszeget, ami beletalál a jelen időbe, és érdekelni fogja az embereket.

Rudolf Péter: Amikor tegnap az egyik ebben darabban szereplő kolléga megkérdezte, hogy miről szól, akkor elkezdtem mondani, hogy van az a…, szóval van az a betegség, amikor nem jut az ember eszébe egy szó, szóval van az a szó, na… Én így jártam. Valahogy az az érzésem, hogy ami körülöttünk a világban történt, még aktuálisabbá teszi ezt a darabot. Nem akarok vírusozni, de nyilván előtérbe került az aggodalom az ilyen a helyzetben lévő emberekért. Andris, már ismered a darabot. Érdekes kérdés, hogy ebben a témában a humor-nem humor hogyan működik.

Kern András: Ki tudja? Ilyenkor még nem tudjuk és még egy kicsit félhetnék is tőle, ha félősek lennénk, de azért nem vagyunk annyira azok. Az érdekes, hogy nekem van az egyetlen unokatestvérem, aki 93 éves, és a beteg 88 éves felesége. Az unokatestvérem őt ápolgatja. Mindennap beszélünk telefonon. Nem mertem odamenni hozzá, hogy ne fertőzzek. Mindennap hallgatom, hogy mik vannak a betegséggel. Többek között a feleségének van egy kezdődő Alzheimer-kórja, és pontosan ugyanazokat mondja, amiket ebben a darabban mondanak. Ez a szekrény miért van itt? Ez nem szokott itt lenni. Meg, hogy most már menjünk haza, miközben otthon van. Az unokatestvéremet, aki 93 évesen nagyszerűen van, nagyon bántja, nem tud ezzel mit kezdeni, és rettentő drámai ezt telefonon hallgatni. Mindezt persze itt a színházban vígjátékként kell, hogy előadjuk, mert ördögi módon úgy van megírva. A szerző nincs úgy meghatva a témától, de én érintve vagyok ebben. Megpróbáljuk humorral csinálni, de azért kicsit besötétedik a darab, miközben hosszú ideig őrületes humora van. Tart a darab este fél tízig, kilencig humora van és kilenctől fél tízig foglalkozik ennek a borzalmával.

Rudolf Péter: Ezt az arány próbáljuk patikamérlegen kikeverni ebben az évadban. Kihagytam a Vígben vagy 20 évet és nem mindenben vagyok képben. Kata, ti játszottatok már együtt?

Bach Kata: Igen, és én nagyon örülök, hogy Valló Péter újra bízik bennem, mert régről emlékszem olyan próbára, amikor én még egyetemistaként nagyon aktívan próbáltam és ő bizonyos dolgokra azt mondta, hogy: „Ne! Az nem lesz jó!” Én azt gondoltam pedig, hogy vicces, mert nevettek rajta a nézők. Utólag értettem meg, hogy Péter miért kért arra. Bizonyos nézők nevetni fognak, de kért engem, hogy ne… Köszönöm a bizalmat, hogy újra együtt dolgozhatunk, most már talán felnőttebbként.

Rudolf Péter: Azért azoknak a nézőknek is kiküldjük a bérleteket. A következő bemutató szintén kortárs darab, Marius von Mayenburg A kő című darabja. Michael Dočekal rendezi, aki nem tudott most eljönni. Többször dolgozott már ebben az intézményben. A kő egy nagyon megrendítő és gyönyörűséges darab. A kő ebben az esetben egy ház sorsát jelenti, amiben nagyon sok minden történik. A darab ugrál az időben. Annyit tudok a rendező helyett talán elmondani, hogy egy olyan helyzetet mutat be, amikor egy mitikus apakép rombolódik le. Nagyon különös darab, öt színésznő és egy férfi játssza. Azt hiszem Börcsi, te dolgoztál a csapatból Michael Dočekal-kal.

Börcsök Enikő: Így van, a Mikve-t csináltuk együtt, több mint tíz éve. Michael Dočekal-nak azon kívül még három előadása volt itt a Vígszínház. A Mester és Margarita, A jóembert keresünk és a Bűn és bűnhődés. Abban is játszottam. Nagyon érdekes volt, amikor először idejött. Nehéz volt a nyelv miatt, de kiváló tolmácsunk van, a Szabó Laci, aki a szavaknak az értelmét is fordítja. Dočekal rendkívül kíváncsi ember és nagyon szereti a színészeket és mindig boldogan várjuk. Az is érdekes, hogy Michael Dočekal ugyan Csehországból jön, de mindig naprakész a magyar napi politikai életből.

Rudolf Péter: A következő, december 12-i bemutató ifj. Vidnyánszky Attila rendezésben a Szerelmek városa lesz, ami egy romantikus film, amelyet a franciák a 20. század legjobb francia filmjének választottak. A film egy egészen különös pillanatban jött létre 1945-ben. A megszállt Franciaország nem megszállt részén játszódik. A film rímmel arra, hogy a háború alatt az operett hogyan szárnyalt itt Budapesten. A franciák nyilván menekültek a moziba a rémület elől. Ati most Erdélyben tartózkodik, de megkértük, hogy mondjon pár mondatot, és most bejátsszuk a rögzített szavait.

Ifj. Vidnyánszky Attila: Szerelmek városa, Kovács Adrián lesz a zeneszerző, Vecsei H. Miklós írja a szöveget. Nagyon nagy öröm, hogy folytathatjuk azt a munkát, amit a A nagy Gatsby-vel egy évvel ezelőtt elkezdtünk a nagyszínpadon. A Szerelmek városa azért is izgalmas nekünk egy ilyen helyzetben, mert mindenki látja, hogy a világ megváltozott a vírus óta, és abban reménykedünk, hogy az emberek is meg fognak változni, de mégis azt látom, hogy a emberek nem változnak meg. Kicsi küzdelmekben próbálják megváltani a világot, de ezekben a kicsi küzdelmekben a színház sohasem lesz megváltás, megoldás. Rá kell döbbenünk arra, hogy a színház a játékról szól. Azt gondolom, hogy a játékkal kell megfertőzni a nézőket. Azért nagyon fontos nekünk ez az előadás, mert a szerzők egy idillikus világot belehelyeznek a bűn utcájába. Ebben az utcában történik meg egy igazán különös esemény. Egy fiatalember azt gondolja, hogy a színházzal meg fogja váltani a világot. Külön élmény, hogy dolgozhatunk olyan kollégákkal, mint Igó Éva, Lukács Sándor és Kőszegi Ákos és még sorolhatnám. Ami nekem külön fontos, hogy 10-12 éve elkezdtem dolgozni a társaimmal, barátaimmal, és ezt a munkát folytathatjuk. Csapó Attilával, Gyöngyösi Zoltánnal, Waskovics Andreával és ezt a sort is folytathatnám. Ettől is függ a színház, hogy nem csak csinálunk valamit, hanem valamit folytatunk. Különös élmény az, hogy én abban reménykedtem, hogy augusztus végéig nem kell színházzal foglalkoznom, ilyenformában tehát most színházról beszélni Erdélyben egy hegy tetejéről térerőt keresve, emlékezetes és csodálatos.

Rudolf Péter: Köszönöm szépen. A főszereplők egy része itt ül mellettem. Van egy egyszerű kérdésem. Mi a közötök a vadromantikához? Andreát kérdezem. Mikor kaptál utoljára virágot férfitől? Vagy ez egy indiszkrét kérdés? Éreztem… Nem a kapcsolatodról akartam beszélni, hanem a romantikáról, magáról a gesztusról.

Waskovics Andrea: Én mindig vágyok virágra, de általában nem adják meg nekem. Pedig mindig hangsúlyozom.

Rudolf Péter: Erre odafigyelünk a jövőben.

Waskovics Andrea: Én láttam a filmet, nekem nagyon-nagyon tetszett, az egész világa és ez a romantika magával ragadott engem. Csodálatos.

Rudolf Péter: Józsi, te virágos fickó vagy-e?

Wunderlich József: Egy egész kertet csinálok most éppen a Katusnak (szerző: Bach Kata Wunderlich József felesége). Van virág bőven. Levágni, letépni nem szeretem a virágot. Ültetni szeretem.

Rudolf Péter: Ez olyan szép és nagyon természetvédő. Gyöngyösi Zolihoz fordulok. A film alapján történik minden a darabban és színház a színházban helyzet van benne. Igaz, hogy Vecsei Miki még dolgozik a darabon, tehát nem tudom, hogy merre kanyarodik a darab. Elég komoly pantomimos feladatsor vár rád. Mi közöd van az ilyen jellegű színpadi mozgáshoz? Megijedtél vagy inkább motivál?

Gyöngyösi Zoltán: Engem nagyon motivál. A pantomim mindig is érdekelt. A Színművészeti Egyetemen is volt ilyen kurzus és azt vettem észre, hogy eléggé fekszik nekem. A mozgáskultúrámból ki tudom azt hozni, ami ezt a vadromantikát meg tudja valahogy mutatni a pantomimon keresztül. Esetleg egy virágot is el tudok pantomimezni. Érdekes feladat és izgatottan várom a felkészülést is. Már jóval a próbafolyamat előtt elkezdek pantomimezni, tanulni.

Rudolf Péter: Előtte ugyan velem fogsz dolgozni Az öreg hölgy látogatásában, szóval sűrű napjaid lesznek. Köszönöm szépen. A következő bemutató időrendben: januári kezdéssel és márciusi bemutatóval a Kabaré. Átadom a szót a rendezőnek, Béres Attilának, igazgató kollégámnak (szerző: Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója).

Béres Attila: Szeretettel köszöntöm Önöket. Nehéz megszólalni, nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én a Kabarét a Vígszínház színpadán megrendezhetem. Ráadásul egy olyan szereposztással, amelyet Péterrel átbeszélve kialakult. Azt gondolom, hogy huszonvalahány év rendezés után is nagyon fel kell kötnünk a gatyánkat, hogy ebből olyat csináljunk, ami a szándékunk. Nyilván mindenki ismeri a Kabaré történetét, nyilván mindenki ismeri azt az emblematikus filmet, sőt, a még emblematikusabb Liza Minnelli alakítását. Azzal nagyon nehéz versenyezni. Szerintem, aki ezzel a filmmel versenyezni akar színpadon, az már eleve elbukott. Azt gondolom, hogy a színházi előadás alapvetően a szabadságról szól. Van egy város, amely a világ egyik legszabadabb városa volt a weimari köztársaságban. Van egy nagyon-nagyon szabad hely, vagy nevezzük inkább szabadosnak, a Kabaré, ahol a nagyon nagy öröm és boldogság, levegőtisztaság és erkölcstelenség együtt van a színpadon. Odáig jutunk el, hogy egy lány sok-sok náci katona között megpróbálja a süllyedő hajót egyedül elevezni. Ez ennek a felelősségnek és a szabadságnak története. Olyan, mintha szakadékba zuhannánk, miközben esik az eső és van nálunk esernyő. Lehet, hogy nem ázunk meg, de azon kívül bármi megtörténhet velünk. Valahogy így jár Sally is. A szabad város eltűnik. Eltűnik a szabad ország, eltűnik minden a végén.

Rudolf Péter: Szilágyi Csenge, aki Sally-t játssza, szintén Erdélyben van és kérem, hogy az ő pár mondatát is játsszátok be.

Szilágyi Csenge: Amikor megtudtam, hogy megkapom Sally szerepét, akkor nagyon-nagyon örültem, mert Bagó Gizella tanárnővel sokszor átvettük már ezeket a hangmagasságokat az énekórán. Amikor elmondtam a szüleimnek, akkor apukám rögtön azt mondta, hogy ez a Liza Minnelli nagy szerepe és attól fél, hogy mindenki hozzá fog hasonlítani. A nagypapámnak is elmondtam, mert itt vagyok most Nagyváradon, és a nagypapám azt kérdezte, hogy milyen nyelven fogod énekelni. Mondtam, hogy magyarul, amire ő azt mondta, hogy hát Liza Minnelli nem tud magyarul. Ennek alapján fogok tisztalappal nekiindulni ennek a szerepnek. Érdekes, hogy a Vígszínházban az első szerepem az Ózban Dorothy volt, ami Judy Garland nagy szerepe volt. Most tudtam csak meg, hogy Liza Minnelli Judy Garland lánya. Ez már a hatodik évem lesz a Vígszínházban és elém kerülnek Judy Garland és Liza Minnelli híres nagy szerepei. Ennek a tudatában fogok nagyon sokat tanulni és készülni erre a szerepre. Nagyon várom a közös munkát a rendezővel, a régi és az új kollégákkal.

Rudolf Péter: Köszönöm, Csenge, aki ezzel remekül át is kötött arra a témára, hogy itt van színházunk egyik új tagja, Brasch Bence, aki Cliff fontos szerepét játssza a történetben.

Brasch Bence: Azon gondolkodtam, hogy nekem ez most dupla első randis nap és még virágot sem hoztam. Az épületben is bolyongok. Béres Attilával már bolyongtunk egy épületben, de még nem dolgoztunk együtt, maximum a büfében láttuk egymást. Nekem ez nagyon nagy találkozás, ez az egész nap és az egész évad. Nagyon izgatott vagyok. Valakit ismerek, valakit egyáltalán nem, valakit sokszor láttam játszani, amitől még jobban zavarban vagyok. Egyelőre megpróbálom megkeresni az öltözőket és a büfét.

Rudolf Péter: A pontos szereposztásokat majd meg fogjuk adni. Én ezzel a társulattal szeretnék dolgozni. Az első másodperctől nyilvánvalóvá vált már akkor, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy vezethetem ezt a színházat. Egyben maradt a társulat. Nagyon kevés új kolléga szerződik ide. Nem szeretnék vendégeket hívni, de aki vendégként ebben az évadban felbukkan, azzal hosszú távú terveink vannak. Ezt a kollégáknak is mondom: nem szeretnék ebben a hektikus helyzetben, amikor az átadás-átvétel bizonyos folyamatai még zajlanak, félig a nyárban, évadzáró ülést tartani. Azzal a fajta részletességgel, amikor illik bemutatni az új kollégákat és felfesteni egy úgy helyzetet, azt valószínűleg augusztus közepén, az évadnyitó társulati ülés keretében szeretném majd megtenni. Bizonyos információkat – titokzatoskodva – visszatartok, de csak azért, mert nem szeretnék semmi olyat bejelenteni, ami nincs jogilag rendezve.

Folytatva a Pesti Színház kortárs évadát, egy Jasmina Reza Bella figurája című darabjának rendezésére kértem fel Török Ferencet és itt ülnek a főszereplők is.

Török Ferenc: Nagyon köszönöm, hogy felkértél, megtisztelő. Elolvastam egyből a darabot, melynek ez az ősbemutatója lesz. Ez egy mai komédia és nagyon jó a szöveg. Egy étteremben és parkolóban játszódik. Születésnapos lesz a Halász Jutka, két házaspár összetalálkozik, és az egyik ismeri a másiknak a szeretőjét. Bonyolult minden. Azt gondolom, hogy a Pesti Színház nagyon jó lesz, és egy szép és okos díszletet próbálunk kitalálni, egy magic box-ot, amiben minden lesz. Autó is lesz a színpadon, a filmes gondolkodásomat is mozgósítom. Nagyon örülök annak, hogy Petrik Andi és Halász Judit a főszereplők. Női darab, van még egy harmadik hölgy, akiről most nem beszélünk. Wundi (Wunderlich József) is benne van és még egy titokzatos férfi.

Rudolf Péter: Nem lehet nem feltenni a kérdést Andreának. Abban állapotunk meg, hogy januártól játszol újra. Alig várod, aggódsz, átmentél teljesen civilbe? Az egy különös folyamat, hogy mikor horgad fel benned a színpad utáni olthatatlan vágy?

Petrik Andrea: Lehet, hogy nem illik ilyet mondani, de még egyáltalán nem vágyódom vissza a színházba, ugyanis mostanában mindenről szólt az életem, csak a színházról nem, mivel van egy három hónapos babám. Azt hiszem, hogy januárban pont elég lesz a csingilingiknek a pöcköléséből, és ki leszek éhezve egy jó kis munkára. Örülök, hogy együtt fogunk dolgozni.

Rudolf Péter: Judit, filmben találkoztatok már?

Halász Judit: Nem, de én láttam a Feri filmjeit, úgy hogy nagyjából tudom, hogy kivel fogok találkozni a színpadon, noha a színház természetesen egy másik műfaj. Örömmel és szívesen veszem, pláne, hogy egy ilyen születésnapos nagymama szerepet kell játszanom. Ennyit tudok a darabról, azt is a Feri kotyogta el a büfében és azt is, hogy Wundi lesz a fiam.

Rudolf Péter: És az alkohollal lesz még különös viszonyod a darabban, de sokkal messzebb nem szeretnénk menni. Ha tervezel ezzel kapcsolatban bármi felkészülést, akkor a színház mögötted áll és veled van.

A Házi Színpadon is készülünk bemutatókkal, az egyik a vírus miatt leállított Csáth és Démonai című darab, melynek főszereplője Horváth Szabolcs lesz, és Vörös Róbert rendezi. A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én mutatjuk be. Januárban bemutatjuk a A rendes lányok csendben sírnak című regény színpadi változatát, Paczolay Béla rendezésben, Kútvölgyi Erzsébet, Balázsovits Edit és Márkus Luca főszereplésével. Az írónő Durica Katarina. Ez egy jelenleg nagyon nagy népszerűségnek örvendő mű, amely Dunaszerdahelyen játszódik. Magyar írás. A történetet férfi szemszögből nézi, és nagyon furcsa, amikor nem az olasz maffiát nézzük, és mégis az életünk része volt az a történés sor, ami aztán ennek a három nőnek az életére alapvetően kihatott.

Ez az évadunk. De! Május elsején egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezik a színház, amelyet szeretnénk megünnepelni, hiszen május elsején lesz 125 éve, hogy itt áll ez az épület és teszi a dolgát. Ez még körvonalakban van csak meg a fejünkben, fogunk ezen dolgozni, létre fogunk hozni egy ünnepi előadást, annak minden lírai és humoros elemével.

Nagyon köszönöm mindenkinek a jelenlétet. Remélem sikerült egy olyan ritmust tartani, ami egy sajtótájékoztatóhoz kell. Ha néha bőbeszédű voltam, azért mindenkitől elnézést kérek. Nagyon köszönöm az államtitkár-helyettes asszonynak és a főpolgármester úrnak, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel, de ez a tisztelet valójában ennek a színháznak szól és a 125 évnek.