A mesebeli rovarvilág adománya – K. László Szilvia: Tica, a katica és más mesék-kritika

Furcsa érzés recenziót írni egy mesekönyvről úgy, hogy nincsenek saját gyermekeim. Hatéves keresztfiamnak, Adriánnak köszönhetően, akit mindig én altatok, amikor meglátogatom őt, kezdem valamennyire behozni a lemaradásomat a mesék tekintetében. Így hát kíváncsivá tett, hogy K. László Szilvia Tica, a katica és más mesék című könyve mit tud adni a gyermekeknek.

A Tica, a katica és más mesék a Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, 2024-ben. A szerkesztést Róbert Katalin, a korrektúrát Preiml-Hegyi Hajnalka, a nyomdai előkészítést pedig Hantos Eszter Katalin végezte. A borító Gyólai Gabriella munkája. A könyv Premier Nyomdában készült, a nyomdai felelős pedig Király Attila volt. A borító vidám, színes, éppen olyan, amilyen egy mesekönyvhöz illik. Középpontban – a címadáshoz hűen – egy katica áll, méghozzá egy virág tetején. De a háttérben lapuló tücsök és a méhecskék egyértelműen jelzik, hogy a rovarvilág több más szereplője is színre lép majd a mesekönyvben.

A cím és a borító alapján az is egyértelmű, hogy a mesék a természetben játszódnak. Ez pedig mindenképpen nyerő helyszínválasztás: nem lehet elég korán elkezdeni közel hozni a természetet a gyerkőcökhöz, és megmutatni nekik a csodáit. Szerencsésnek tartom, hogy az én gyermekkorom óta még mindig töretlen népszerűségnek örvendenek az ilyen típusú mesék.

Szilvia könyvében nem csak mesék szerepelnek, hanem jó néhány vers is. Ez utóbbiak gondtalan mulatságról, mókás sértődésről vagy egy rossz étvágyú (legalábbis sokkal inkább kalandvágyó mint haspók) kabócáról szólnak. Mindegyik vers fülbemászó, könnyen érthető szövegű, és tele van bájos, hangutánzó szavakkal.

A versek aranyosak, a mesék pedig egyszerűen imádni valóak. A főszereplők természetesen itt is rovarok, emberi tulajdonságokkal felruházva. Ezek a történetek a cukiság és a szórakoztatás mellett már mélyebb témákat is érintenek, természetesen olyan módon, hogy befogadhatóak legyenek a gyermekek számára. Olyan tanításokat rejtenek magukban, amit elvileg mi, felnőttek is megtanultunk. Gyakorlatilag viszont nem ártana néha évet ismételnünk az Élet Iskolájában, ha már egy időben annyian írtál be ezt az intézményt a közösségi média adatlapjukra, hogy egyfajta olcsó közhely lett belőle.

Megható, hogy Morcos Miki, a méhecske meséje tűpontosan megmutatja, mi történik akkor, ha valamilyen címkét ragasztunk egy társunkra. Legyen az akár pozitív akár negatív tartalmú címke, egy idő után – főleg ha egyre többen igazolják vissza a tartalmát –, szinte varázserővel bírva változtatja meg azt, akire rákerült.

A Tücsök Tóni zongorája igazán nagy tanító mese felnőtteknek is. Cukin és bájosan közvetíti Albert Einstein híres mondását, miszerint „ha annak alapján ítélsz meg egy halat, hogy hogyan tud fára mászni, egész életében hülyének fogja hinni magát”.

Az aprócska hernyócska pedig bemutatja a pillangóvá válás kemény és csodálatos folyamatát, amelyen életünk során átvitt ételemben mi, emberek is jó néhányszor keresztülmegyünk.

Szilvia meséi a felnőtteket is magával tudják ragadni. Azt hiszem, mindent elmond, hogy a könyvbe belefeledkezve teljesen elfelejtettem, hogy bevettem egy kapszulát, ami után egy órán keresztül nem szabadna enni a zavartalan felszívódás érdekében, és olvasás után simán elrágcsáltam egy nagy marék diót. Ezek a mesék kiszakítják az embert az időből.

A Tica, a katica és más mesék rengeteget tudnak adni gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Bájos történeteket, könnyen érthető szövegeket, könnyed szórakozást és fontos tanításokat kapunk. A cuki rajzok pedig csak a hab a tortán. Minden kisgyermeknek és minden kisgyermekes szülőnek és óvónőnek, – köztük természetesen a barátnőmnek, Enikőnek és a kisfiának, Adriánnak – jó szívvel ajánlom Szilvia mesekönyvét.