A repülő ember még fest is – interjú Bornai Tiborral a FÉM-ben

Bornai Tibort sokan a KFT együttesből ismerhetik, de a zenész-zeneszerző-szövegíró a művészet más ágaiban is otthonosan mozog. Szerteágazó témájú beszélgetést folytattam Bornai Tiborral festészetéről, zenéről, a veronai baleset áldozatairól megemlékező daláról, Cseh Tamásról és inspirációiról. Bornai Tibor festményeiből nyílt meg kiállítás a FÉM Arts & Café-ban.

Corn&Soda: Zenélsz, zeneszerző vagy, szöveget és könyveket írsz, filozofálsz, és kiderült, hogy festesz is. Nem is akárhogyan. Mi inspirál erre a számos művészi kifejezési módra?

Bornai Tibor: Gyermekkoromban sok mindenhez volt tehetségem, és ez a helyzet nem segíti azt, hogy valamelyik kiteljesedjen, és világhíressé tegyen. Fékezik egymást, mert nem tudja sem a gyerek, sem a szülő biztosan eldönteni azt, hogy merre vegye az irányt. Végül a zene felé mozdultam el, de úgy érzem, vannak olyan lehetőségeim, amelyeket szintén fejleszthettem volna. Ezek ott nyugtalankodnak bennem, és időnként előtörnek. Ez a kiállítás, és a még az otthon maradt 6-8 kép egyetlen év termése. Egyszer odaálltam a vászon elé és „dühömben” festettem 36 képet. Ez a kifejezés utáni vágyakozás édes dühe volt. Ennek már 3-4 éve, és azóta egy ecsetvonást sem tettem. Lehet, hogy egyszer megint kirobban belőlem, és megint festek képeket. Például ilyen történt velem tavaly, amikor részt vettem egy esten, ahol Fodor Ákos költőre emlékeztünk. Boldog büszkeségem az, hogy a barátja voltam Ákosnak. Az est után hazamentem, és két hónap alatt megírtam több száz haikut, mert annyira elfogott a vágy, hogy én is kipróbáljam magam ebben a műfajban. Azóta írtam még vagy hármat, de többet nem.

Jön az inspiráció és időnként ezek kirobbannak belőled?

Igen, és van honnan. Nem szabályozom ezeket a dolgokat. Azt hiszem, hogy azért vagyok szerencsés, vagy talán nevezzük boldognak, mert ezek a dolgok nem maradnak a csőben, és kilövöm őket a világűrbe. Szerintem az betegíti meg vagy szomorítja el az embert, ha az ilyen dolgok benne maradnak. Beposhadnak, és rossz levegőt csinálnak.

A képeiden nagyon erős, élénk színeket használsz.

Imádom a színeket. Nekem minden tetszik, ami szép színű. Akkor is tetszik egy kép, ha nem figuratív, sőt, mielőtt elkezdtem festeni, erős csábítást éreztem arra, hogy csak színes pamacsokat fessek. Nem ellenjavallt a színes pamacsok festése, mert vannak világhírű színes pamacsok. Vonzott ez az út, de azért nem festettem pamacsokat, mert úgy éreztem, hogy az könnyű. Akkor érzem azt, hogy tiszta a lelkiismeretem, ha nehéz nekem, amit csinálok, meg kell hozzá oldanom valamit, meg kell küzdenem azért, hogy létrejöjjön a dolog. A színes pamacsokért nem kell küzdenem.

A repülő ember a címe az egyik képednek. A képen te vagy a repülő ember?

A repülést lefordítanám a „két lépes távolság” élményére, ami engem nagyon vonz, mert az egyfajta védekezés az ellen, hogy a világ szörnyűségei elsodorjanak. Ezt az élményt néha át szoktam élni. Nem tudok folyamatosan a két lépés távolság állapotában tartózkodni, mert akkor lehet, hogy nem is érteném, hogy mit kérdezel. Hasznos lezuhanni abból a magasságból. Az nem tőlem függ, hogy mikor érkezik a két lépés távolság élménye, de néha kegyelmi állapotot élek át, és akkor egy kicsit tágabban látom a világot, és annak vannak megnyugtató elemei. Ez egyfajta béke állapota, de aztán persze visszaszippantanak a napi hírek és gondok.

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

Apukám otthon a saját szórakoztatására mandolinozott. Odaültem mellé és énekeltem azokat a dalokat, amiket játszott. Apukám játszott mindent, a komolyzenétől kezdve az operetten, a slágereken át a sramliig. Mozart mandolinos Don Juan-szerenádjától a Sneider Fániig mindent elmandolinozott. Aztán odaült a húgom, ő is énekelt, majd jött apám egy barátja gitárral, és kialakult az, hogy minden szombaton közös muzsikálás volt nálunk. Még nem jártam iskolába, de már volt egy zenekarom, amiben tag voltam. Hat évesen beiratkoztam zongorázni, aztán apukám barátja otthagyta a régi gitárját nálunk, és elkezdtem pengetni. Mindig ott volt körülöttem a zene és imádtam. Hetedikes voltam, amikor az első iskolai zenekart megalakítottuk, és onnantól kezdve mindig zenekarban játszottam.

Ha magad szórakoztatásra hallgatsz zenét, akkor miből válogatsz?

Sok Vivaldi és Bach CD-m van, de Debussy-t is szeretem. Nehéz lenne minden kedvencemet felsorolni Puccinitól Orffig, vagy Kodályig. Nagyon szeretek komolyzenét hallgatni, az autórádióban is többnyire az szól. Nagyon foglalkoztat filozófiai szempontból az is, hogyan alakult a zene az évszázadok során. Élvezem azt, hogy egy-egy zenét hallgatva másik évszázadban töltök el egy kis időt.

A sors kvantumfizikája, avagy a Bornai-sejtés című könyvedben azt írod, hogy a művészet az igazi tudomány. Beszélnél erről?

Azt hiszem, hogy ezen a világon nincs igazság. Viszont van igazságérzet. Óvatosan megkérdezném: honnan vesszük azt, hogy kell lenni igazságnak. Miért van igazságérzet, ha egyszer nincs igazság? Valahogy így van ez a művészettel is. Van egy világ, amiről nem kellene tudnunk, mert nincs az orrunk elé téve, mégis vannak olyan emberek, akik tudnak erről a világról, és áthoznak onnan szikrákat, kis szilánkokat. Vannak, aki kőtömböket hoztak át, mint Bach vagy Mozart. Van, akinek egy szilánkra van lehetősége, de aki ezt megérzi, hogy ott „van valami”, az fékezhetetlenül küzd azért, hogy áthozzon abból valamit a mi világunkba. Szerintem ez mozgatja a művészetnek nevezett tevékenységet. Az a tehetség, ha valaki össze tud kötődni azzal a nem látható világgal. Szerintem a zene egy folyamatosan áramló dolog valahol ott „fent”, és ha az ember fel tud odáig lélekben jutni, és bele tud kapaszkodni egy pici szálába, akkor azt le tudja hozni. Ez a zeneszerzés. Olyan, mintha egy áramló folyóból egy pohárral kimernénk, és odakínálnánk azt az embereknek. Akkor érzem azt egy dalra, amit valahol meghallok, hogy az nagyszerű, amikor arra gondolok, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe, vagy nekem is eszembe juthatott volna, ha jobban igyekszem.

Milyen zenekarokat említenél, amelyeket nagyon szeretsz?

A 30-40 évvel ezelőtti Crosby, Still, Nash & Young elkápráztatott, de amúgy én Beatles-gyermeknek tartom magam. Tisztelem és becsülöm a Rolling Stonest, de nekem a Beatles volt az alap. A Beatles egy érthetetlen csodának tartom. Vannak még olyan előadók, amelyekre azonnal kinyílok. Az egyik Peter Gabriel, a másik Joni Mitchell. Előfordul olyan is, hogy megtalálok az interneten egy bolgár énekkart, és mire végig éneklik a dalt, folyik a könnyem. Az ember keresgél az interneten, rátalál valamire, kinyílnak ajtók, és elképesztő fény özönlik be rajta. Ennek a dalnak, amit említettem, Malka moma a címe. Neli Andreeva énekli. Amikor hallgattam, elhatároztam, hogy meg akarok tanulni bolgárul, mert olyan gyönyörű.

Volt egy időszakod, amikor nagy magyar sztárokkal dolgoztál együtt. Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál. Zeneszerzőként voltál mellettük?

Igen, Koncz Zsuzsánál a szöveget is én írhattam. A Somló Tamás lemezén a szerzeményeimet teljesen én írtam. A Mácsai lemezen a zenét írtam, a szövegeket a Pali írta.

Most kivel dolgozol együtt?

Két éven át csináltunk egy műsort Karinthy Verával, ami a saját dalaimból, és Karinthy Frigyes, Ferenc és Márton írásaiból álló est volt. Mindig van tervem, de mivel az életkorom egyre nagyobb számokkal határozható meg, ezért szépen evezek a csendesedés felé. Nem akarok én már dicsőséget vagy hírnevet, mert az telhetetlenség lenne. Már csak békét szeretnék, és azt, hogy ne maradjon a csőben semmi.

Hova helyezed el magad a mai művészeti világban?

Furcsa önértékelési zavarral küzdök, ha arra gondolok, hogy milyen az én fogadtatásom. Nagyon sok embernek fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, és ugyanakkor sok ember érzi úgy, hogy az én dalaim nélkül szomorúbb lenne az élete. Ezért aztán én azt sem tudom, hogy híres vagyok-e, vagy sem. Ha az a kérdés, hogy érzem magam, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy közel vagyok az egyensúlyi állapothoz, mindenesetre törekszem rá. Nagy segítségem ebben a feleségem, a két kutyám, a két macskám és a körtefám.

Téged nagyon foglalkoztatnak a családi gyökereid. Mi az oka?

Anyukámtól az egész gyermekkoromban azt hallgattam, hogy és Fadrusz leszármazott vagyok, amire én legyek nagyon büszke.

Előfordulhat, hogy van olyan olvasó, akinek el kell, hogy mondjuk: Fadrusz János magyar szobrászművész, a 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja volt, számos országos hírű remekmű alkotója.

Igen. Én erre sose voltam büszke, mert azt gondoltam, hogy Fadrusz János nem tehet arról, hogy én milyen dalokat írok, és én sem tehetek arról, hogy ő benne volt régen a családban. Az erősen megérintett engem, hogy apukám két éves korában elveszítette az apját, a nagyapámat. Nem tudtak soha egymással beszélgetni, és ő egyfolytában az apukáját kereste. Sok fényképet és iratot őrzött Fadruszról, a családról, és ezeket most én őrizgetem. Ez egy szép családi emlék. A Fadrusz rokonságra sosem hivatkoztam úgy, hogy azzal el akartam volna érni bármit, vagy igazolni akartam volna azokat a dolgokat, amiket én csinálok.

Elolvastam az erősen filozofikus A sors kvantumfizikája, avagy a Bornai-sejtés című könyvedet. Te miben hiszel?

Egy barátommal sok éven át találkoztam minden szerda délután, és elemeztük, összehasonlítottuk egymással a világvallásokat, kerestük bennük a közöset. Én római katolikusnak vagyok megkeresztelve, de nem vagyok gyakorló híve egyik egyháznak sem. Ha muszáj lenne választanom, akkor legszívesebben hindu lennék, de mivel nem muszáj választani, így hát nem vagyok. Abba a csoportba tartozom, akiknek saját maguk által épített transztendenciában éldegélnek, ami nagyon hasonlít az egyházak által hirdetett transztendenciára, csak ki vannak véve azok a dolgok, amik engem zavarnak. Egyébként meg azt vallom, hogy nagyon szívesen elhiszek mindent, mert nem kerül semmibe. Aki elmondja nekem a gondolatait, annak önbizalmat ad, én meg azt gondolom erről a földi „itt tartózkodásunkról”, hogy egy biztos; innen nem látszik a valóságos világ. Mintha ez úgy lenne megalkotva, hogy azt kapjuk, ami itt van, és semmiképpen sem láthassuk, hogyan van valójában. Az időről azt képzelem, hogy a legnagyobb bűvésztrükk, aminek fel vagyunk ültetve, de nem tudom megfejteni, mert én is itt ülök, nem látok ki belőle, csak érzem, hogy itt valami nem stimmel. Bárki, bármilyen erős kijelentést tesz a transzcendens dolgokkal kapcsolatban, az nagyon valószínű, hogy téved, de a jóindulatát nem kérdőjelezem meg. Legszívesebben elhiszem, ami mond azért, mert akik ilyeneken gondolkodnak, azok a legtöbbször nagyon érdekes dolgokat mondanak. Itt jön be ez a bizonyos két lépés távolság. Messziről még a legrondább dolog is érdekes. Egy biztos, nem nyaralni jöttünk ide…

Nagyon szeretsz a szavakkal játszani, ez az interjúból is kiderül. Ezeket gyűjtöd? Hogy találod ki?

Ha szorgalmasabb lennék, akkor talán gyűjteném. Egyszerűen lubickolok abban a lehetőség mámorban, amit a magyar nyelv ad. Nehéz lehet más nyelven olyat kitalálni, mint amikor a szocializmusban elterjedt egy vicc, hogy „eljutottunk az illegalitástól az alig-ellátásig”. Azt is imádom, amikor felfedezek valamit, amiről a magyar nyelv „tud”, Olyan transzcendens tudása van a nyelvünknek, amiről a használóinak gyakran fogalmuk sincs, mert elsiklanak fölötte. Ilyen például a lélekjelenlét szavunk. Az ihlet pillanatai azok, amikor észrevesszük azt, hogy egy-egy szó mögött hatalmas tudás van.

A dalszerzésnél mi a sorrend nálad? Zene vagy szöveg?

Előbb van meg a zene. Ritka az, hogy verset, kész szöveget zenésítek meg. Mélyen hiszek abban, hogy bármilyen zenét írok, akkor találni fogok olyan magyar szavakat, amelyeket egymás mögé rakva értelmes mondatokká állnak össze. Többnyire úgy szokott történni, hogy addig hallgatom a zenét, amíg teljesen bemegy az agyamba. Aztán üldögélni szoktam másfél órát egy üres papír fölött. Elég rémületesen néz ki egy üres papír. Néha megpróbálom elkerülni a szenvedést, és elképzelem, hogy mi lesz másnap ráírva a papírra, de soha nem sikerül az időutazás. A legtöbbször ebben az üres papírnézésben annyira elfáradok, hogy lefekszem aludni, mindegy milyen napszakban vagyok. Alszom egy órát, felkelek és leírom a szöveget. Leülepszik az egész, az agyam megnyugszik, elereszti a görcsöket és elindul az írás.

Hogyan szerzel zenét?

A legritkább az, hogy meghallom belülről a dallamot, a leggyakrabb az, hogy leülök a zongorához, és egész délután nyomkodom a billentyűket. Még ritkább az, hogy leülök a zongorához, és a kezem azonnal odatéved, és már nyomom is be a hangfelvevőt, mert tudom, hogy ha azt elengedem, akkor el fogom felejteni. Ezek tünékeny dolgok, vigyázni kell rájuk.

A tragikus, megrázó esemény, a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére írtál egy dalt. Ez hogy történt?

A gyászoló szülői közösség egyik képviselője keresett meg. Először azt mondtam, hogy „ne haragudjanak, de úgy érzem, hogy nagyon nehéz a feladat, és nem tudok erre vállalkozni”. Egy ilyen szörnyű tragédia mellé – óhatatlanul – az ember túlságosan nehéz szavakat akar odarakni, és akkor közhely lehet belőle, vagy valami olyan érzelmi túlfűtöttség, ami már nem tesz jót egy dalnak. Ezt nem lehet távolságtartással megírni. Fodor Ákos költő azt mondta, hogy szerelmes dalt ne akkor írjak, amikor szerelmes vagyok, mert akkor abból hülyeség és közhely lesz. Amikor elmúlt a szerelem, akkor kell megírni. Ez az eset is ilyen. Azzal, hogy a tragédiát átérzed és belekerülsz, már nem tudsz kimászni belőle. Túl érzelmes, akár giccses lesz a dal. Az elutasításomra olyan válasz érkezett a szülőktől, amivel megfogtak: éppen azért választottak engem, mert arra gondoltak, hogy én ezt a csapdát elkerülöm. A hiúságomnál fogva belehúztak a dologba. Azt éreztem, hogy istenem, ezek az emberek felnéznek rám, és úgy gondolják, hogy én képes vagyok erre, akkor pedig meg kell tudnom csinálni. Elkészült a dal, Karinthy Vera énekli, és nagyon boldog voltam, hogy a szülők elfogadták, ami azért volt fontos, mert nagyon mély érzékenységeket érinthetett meg. Azt próbáltam meg leírni a dalban, hogy nekem mi a viszonyom a halállal, és azokhoz szól, akiket elveszítettem az életemben. Ezt a dalt nem kifelé fordulva, hanem befelé nézve kellett megírnom: mit gondolok azokról, akik már nincsenek mellettem, de mégis itt vannak velem. A szüleimmel, és van egy-két ember még, akikkel nap mint nap beszélgetek. Ezt az érzésemet tettem bele a Nélküled veled című dalba.

Milyen az utóélete a Nélküled veled című dalnak?

A tragédia második évfordulóján volt egy megemlékezés, ahol elhangzott, majd felkerült a Youtube-ra. Aki megtalálja, ír egy-egy sort, megköszöni, hogy milyen szép, vagy megírja, hogy ő is így gondolja. A szervezőknek van olyan tervük, hogy létrehoznak egy olyan egyesületet, amely a tragédiát elszenvedő hozzátartozóinak a jogi és lelki segítségét vállalja, mert ezzel kapcsolatban nekik sajnos megvan a tapasztalatuk. Amikor a legnagyobb a baj, a legszörnyűbbeket élik át lelkileg a hozzátartozók, akkor kellene a legokosabbnak lenni a szervezési és jogi dolgokban, miközben abban a lelkiállapotban ez képtelenség. Lesz egy web oldala az egyesületnek, és ott is meg lehet majd hallgatni a dalt.

Milyen formációkban zenélsz most?

A KFT működik most is, koncertezünk. Van az önálló estem, és tervezek egy olyan műsort is, amiben négykezest játszunk a fiammal, és mindketten énekelünk. Van egy Komoly Férfiak Kivéti Társaság nevű formációnk. A hosszú betéti időszakunk után most már szeretnék kivenni is. Ez egy utcazeneszerűség, amiben csak vidám dalokat játszunk. A levegőben van pár dolog, amit régebben csináltam: a Tesztoszteron komplex produkció, amiben hét dobos dobol, operaénekes, és népi hegedűs van. Abban bízom, hogy talán egyszer még a Baga Yaga is fellép majd az orosz énekesekkel és Jamie Winchesterrel. Én már nem erőltetek semmit. Lehet, ha lenne egy menedzserem, akkor többet lépnék fel, de én azt szeretem, ha dolgok finoman történnek. Ez a legnagyobb luxus, amit megengedek magamnak a mai nyomulós világban.

Amikor itt a FÉM-ben a gitáros önálló estedet hallgattam, akkor olyan érzetem volt, hogy korunk Cseh Tamása is lehetnél. Te gondoltál erre?

Ha már énekelek, akkor igyekszem, hogy a szövegeim ne legyenek sablonosak, közhelyesek. Nagyon büszke lennék, ha bárki ezt gondolná, amit mondasz, de közben érzem azt a sok különbséget, amitől Cseh Tamás más volt, mint én. Tamással egyszer beszélgettünk, és akkor azt mondta nekem, hogy nagyon egyedül van a színpadon, keres valakit maga mellé, és esetleg próbáljuk meg együtt. Mondtam neki, hogy persze próbáljuk meg, de aztán kiderült, hogy valahogy nem vegyülünk. Szeretjük, tiszteljük egymást, de két olyan folyadék vagyunk, amit ha összeöntesz egy pohárban, akkor nem lehet elkeverni, mert külön maradnak. Nem jött össze a közös dolog, de nagyon figyeltünk egymásra. Én imádtam a Tamást.

Van új önálló album terved, vagy bármilyen megvalósítandó álmod?

Mindig van, de inkább a fióknak, ahol fekszik egy megírt musical is. Nagyon örülnék, ha az valamikor megjelenne. Ez egy barát és ismerős elvesztő musical, mert akinek megmutattam, hogy állítsa színpadra, az soha többé nem hívott vissza. Most már félek olyannak megmutatni, akire még szükségem lehet az életemben. Ebből két dolog következhet: vagy szörnyen rossz, ami nem valószínű, a másik, hogy van egy sorsa a musicel-nek, amit türelmesen ki kell várnom. Azt utálnám, ha a halálom után kerülne színpadra, de akkor kísértetként is elmennék a díszbemutatóra.

Van még egy tervem. A Lőj az ördögre című regényemből írtam egy filmforgatókönyvet. Az abban szereplő zenekarnak megírtam a dalait. A filmötlettel már eljutottunk a szereplőválogatásig is, de végül nem valósult meg. Ha a jó tündértől kérhetnék hármat, akkor az egyik az lenne, hogy valósuljon meg a film, a másik a musical lenne, a harmadikat hirtelen nem tudom.

Visszatérve a kiállításodra. Van kedvenc képed?

Vannak kedvenceim. Az egyik A piros biciklin, a másik az Apa olvas, aztán szeretem még a Hazafelét és A varázsló ebédjét is.

Eladnád a képeidet, ha lenne rá vevő?

Eladnám, nem ragaszkodom hozzájuk. Volt is már érdeklődés, de nem olyan időket élünk, hogy az emberek festményeket vegyenek. Nem ebből fogok megélni.

Köszönöm a nagyon érdekes és tanulságos beszélgetést.

Én is köszönöm.

Nélküled veled című dal videoklippje:

https://www.youtube.com/watch?v=rdyM94tw1T4

Neli Andreeva, Malka moma című dal:

https://www.youtube.com/watch?v=xfULiqNoEGQ