Fráter Zsuzsanna 
Clara Dupont-Monod francia írónő regénye, az Egy közülünk hazájában több rangos díjat elnyert, többek között a Femina-díjat és a Goncourt Des Lycéens-díjat is. A kisregény egy család és egy különleges gyermek megindító történetét meséli el lírai módon. A kötet nálunk Molnár Zsófia fordításában 2023 elején jelent meg a General Press Kiadó gondozásában.
Mi történik ha egy családban sérült gyerek születik? Hogyan hat ez a családra, a mindennapokra, legfőképpen pedig a családban lévő többi gyerekre? Elkönyvelhetjük-e csupán tragédiaként? Erre és még sok más kérdésre ad választ Clara Dupont-Monod megindítóan szép kisregénye.
A regény története szerint „a Cévennek hegyeinek védelmező karéjában születik egy gyerek. Egy fekete szemű, hosszú szempillájú, kerek arcú kisfiú, aki nem lát, és aki egy idegrendszeri rendellenesség miatt voltaképp örökre csecsemő marad. Egy „szabálytalan” gyerek, aki láthatatlan határt húz a családja és a többi ember közé. Ez az ő története. Az övé és a testvéreié. A legidősebbé, aki szinte eggyé válik vele, óvón ragaszkodik hozzá, átadja magát neki, és elveszik benne. A középsőé, akiben izzik a harag, és aki teljesen elutasítja a gyereket, ám amikor szükség van rá, mindent megtesz, hogy megmentse az összeomlás szélén lévő családját. És a legfiatalabbé, aki a család szellemeinek árnyékában él, mégis az újjászületést és a megbékélést hordozza.”
A regény három részre tagolódik, és mindegyik rész egy-egy testvér történetét meséli el. Az első rész a legidősebb fiú történetét meséli el a „szabálytalan gyermek születésétől kezdve. A legidősebb fiú a gyermek születésének hatására megváltozik. A hangadó, társasági lényből a hangos társaságtól elfordulóvá, zárkózottá válik, aki szinte csak az öccsének él. Egész személyiségét a kisöccsének adja, a karja, a lába, a szeme lesz, egyetlen kötelesség, a gyermekről való gondoskodás hajtja. Szinte megszállottként óvja és törődik vele, mindenki másnál jobban ragaszkodik hozzá a családból, szinte a részévé válik a gyermek, és az elvesztése után csupán félemberként él tovább.
A második rész a középső gyermek, a lány történetét meséli el. A legidősebb fiúval ellentétben a középső gyermek lázad. Gyűlöli a gyermeket, amiért az megbélyegzetté teszi a családot, amiért rengeteg gondot és szenvedést okoz a szüleiknek, és amiért elszakítja tőle a bátyját. A lány szinte az összes tünetét produkálja lázadó gyerekeknek, úgy mint a rossz társaság, verekedések, alkoholizálás, romló iskolai jegyek, extrém külső. És bár a szülők megpróbálnak számára külső segítséget kérni, a pszichológusok nem tudnak segíteni. Talán pont azért nem, mert a lány viselkedése az egészséges reakció erre a helyzetre, ő az, aki képes ilyen módon levezetni a bánatát, dühét, ellentétbe a maximálisan jó és segítőkész legidősebbel. Így végül a lány lesz az, aki a gyermek halála után képes egyben tartani a családot, ő lesz az, aki mindent megtesz azért, hogy a többiek ne omoljanak össze, ő a kapocs. És később ő lesz az, aki képes lesz új családot alapítani, újra szeretni, és másokat közel engedni magához.
A harmadik rész a legkisebb testvér történetét meséli el, aki a szabálytalan gyermek halála után született. Habár ő nem ismerhette a különleges testvért, egész életében érzi az űrt, amit hagyott a családban. A legkisebb lesz az, akinek be kell teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket a magatehetetlen gyermek nem tudott, neki kell meggyógyítania a szülők sebeit, és újra a régivé tenni a családot. Azonban a legkisebb folyamatosan hiányt érez, mivel nem ismerhette a különleges testvérét, nem élte át azt az időszakot, mint a többiek, így egész életében kívülállónak érzi magát a saját családjában. Ő csak vágyakozik, azután az élmény után, amiben a többiek osztoznak. A szabálytalan gyermek szelleme örökre kísérti.
A különleges gyermek és a család történetét a regény szerint a családi ház kerítésének kövei mesélik el. Ez egy külső, nagy távolságot tartó narrációt eredményez, ami eltávolítja az olvasót a szereplőktől és a cselekménytől. Érdekes, különleges elgondolás, mégsem tartom szerencsésnek, hiszen érzelmileg eltávolít a történettől, másrészt pedig olyan eseményekről is tudósítanak a kövek, amelyeket abból a perspektívából nem láthatnánk, emellett mindentudó elbeszélőként gyakran a szereplők „fejébe is belelátnak”, ami szintén lehetetlen lenne az adott nézőpontból.
A regény nyelvezete rendkívül lírai, gyönyörűek a leírásai a különleges hegyvidéki tájról, és Clara Dupont-Monod rendkívül erőteljes atmoszférát képes teremteni. Bár egy modern történetet olvasunk, mégis valami időtlenség hatja át a regényt, ami a történetet örök érvényűvé emeli.
Összességében az Egy közülünk egy gyönyörű, mélyen megrendítő regény egy szabálytalan gyermekről, aki egyrészt megnehezíti a család életét, másrészt pedig örök és pótolhatatlan ajándékot jelent számukra, és meghatározza későbbi sorsukat is. Felkavaró olvasmány, lírai szépségével és örök érvényű gondolataival mégis katartikus élmény, ami a lélektani regények kedvelőinek kimondottan nagy élmény lehet.
