Erunder 
Lehet 40-en felül, gyerekkel, vagy nyugdíjasként is úgy nyomni a bulit, mint kamaszként, vagy a 20-as éveink elején? Nos, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz röviden a SZIN bizonyította, hogy igen.
Bár a könnyűzenei fesztiválok alapvetően a fiatalok játszóterei és kapásból a pia, drogok, és laza egy éjszakás kalandok képei sejlenek fel előttünk, ha rájuk gondolunk, a SZIN mégis más.
Az egész fesztivál ideje alatt, főleg délutánonként és még az esti órákban nem volt ritka látvány a kisgyerekekkel együtt fesztiválozó anyuka és apuka. A fiatalabb kamaszok is csoportosan, néhol szülői felügyelettel, de nem túl ritkán anélkül kóboroltak a színpadok között és ugráltak az ütemekre.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a szokásos fesztiválkellékek, mint a négykézláb okádó csávó, lenge öltözetű csajok, és a könnyűdrogok nem lettek volna jelen. Gondolom nem csak nekem furcsa, hogy a két totálisan különböző világ, a hedonista élvhajhászat és a gyerekkel is biztonságos visszafogott szórakozás, megfér egymás mellett.
Valahol mégis érthető, hogy miért lett ilyen a SZIN.
Egyrészről, az olyan újítások, mint a karszalag, amit a gyerekek kaphattak és amire szüleik nevét és telefonszámát írták rá, egyértelműen jó húzás. Hiszen így, ha a lurkó elkóborolt szülei mellől, egy biztonsági őrnek, vagy egy segítőkész fesztiválozónak köszönhetően újra gyorsan egymásra találhattak.
Másrészről meg ott voltak az olyan koncerteken kívüli programok, amiken bármelyik fesztiválozó, legyen az gyerek vagy felnőtt, maradandó élményeket szerezhetett.
Ehhez hozzátenném, hogy némelyiket mi is kipróbáltuk. A KÉSZ Kft. virtuális valósága olyan élethű volt, hogy mikor egy tetőn kellett hegesztem, akut tériszonyt kaptam. hiába tudtam, hogy egy zárt szobában vagyok, az agyam mégis azt hitte, hogy bármelyik pillanatban a mélységbe veszhetek.
A Szegedi Sport és Fürdők játékainál, amiket sikeresen végignyomva eléggé értékes nyereményeket lehetett kapni, inkább kitartásra és akaraterőre volt szükség. Mondjuk nem ártott némi erő és ügyesség se.
Így tehát az esti koncertek előtt bőven volt a családosoknak is mit csinálni, mégis tudjuk, hogy egy fesztivál inkább a zenéről szól. A kora esti órákban még lájtolás ment. Az ebben az időtájban fellépő bandák a tőlük elvárható kötelezőt hozták, de ez nem is volt gáz, hiszen ezt várta tőlük a tömeg.
Csak párat említve a nagyszínpad fellépői közül, a Follow the Flow, Szabó Balázs Bandája, illetve a Bagossy Brothers Company kellemes chilles, popbulikát csapott.
Ahogy haladtunk előre az éjszakába, úgy lettek a partyk egyre keményebbek. Afrojack már olyan bulit tolt, amit inkább a Balaton Soundon tudunk elképzelni. A Punnanynál előjött, hogy „a szőke, a barna, és a vörös is a f@#&omat akarja”. Másnap, egy másik színpadon űberelte őket káromkodás terén a Bëlga, ám tőlük ezt is vártuk. Mindenki kiadhatta magából a frusztrációját az Egy-Két-Há refrénjének obszcén részeinek ordításával.
Ezekhez a bulikhoz még az is hozzátartozik, hogy a komolyabb társadalmi üzenetek és színpadról kiszólások is megfértek alattuk. Így a Punnany kiállt pár hete még kétes jövő előtt állt Rádió 88 mellett, Curtis meg bocsánatot kért a közönségtől tavalyi viselkedése miatt. Az említett tavalyi eset, miszerint Curtis a drogproblémái miatt nem lépett fel Majkával, idén többször is előjött. Először a Follow the Flow-s srácok, miután lyukat ugráltak a színpadba, szóltak ki a közönségnek, hogy szóljanak a lyukról Majkának, nehogy véletlenül kétszer essen ugyanabba a csapdába, majd, ahogy azt már írtam, Curtis is előhozakodott vele.
A rockkoncerteken, mint a Supernem, a Paddy And The Rats, a Depresszió, és a Subscribe fellépésein már nem a szövegek voltak a legdurvábbak. Az óriási pogókban már nem csak verbálisan lehetett feszültséget levezetni.
A legnagyobb bulik mégis szombat este voltak. Mikor másnap már a többségnek nem kellett dolgoznia, természetesen hatalmas tömeg gyűlt össze.
A Halott Pénz patikamérlegen mérte ki a bulit. Fellépésük olyan jól begyakorolt és megkomponált, hogy azelőtt csak fejet lehet hajtani. Pontosan bemérték azt, hogy hol a határ az alpári, a romantikus, és az önfeledten ugrálós koncert között. Végig a határmezsgyéken mozogva a nagy tömeget szolgálták ki, ami egy popzenekar esetében abszolút pozitív jelző.
Az őket követő Salvatore Ganacci ezzel szemben éles váltásnak tűnt, mert dance és trap music stílusban nyomuló boszniai svéd dj enyhén kattantnak tűnik az átlag embereknek.
Mivel az egész SZIN ideje alatt szárazság volt, az önfeledten ugráló tömeg akkora port csapott, hogy még másnap este is a partfürdő homokját fújtam az orromból.
Ezzel talán el is értünk a negatívumokhoz. Tudom, nyafogásnak tűnhet a por miatt reklamálni, hiszen még mindig jobb, mint sárban dagonyázni, de akkor sem volt egy kellemes élmény. A pornál már csak a hőség volt kellemetlenebb. A nyílt színpadok előtt nem volt nagy gond, ám a nagyobb tömegeket vonzó arénás buliknál alig lehetett bent levegőt kapni.
A fesztivál hátsó nagyszínpadánál jó megoldás volt a por ellen a faforgács, az arénákban meg elég lett volna a sátrak többi oldalát is kinyitni.
Ezen kívül a két kellemetlenségen kívül egyébként igazán jó nyárzáró fesztivál volt a SZIN. Viszonylag olcsó volt, mégis minőségi bulikat kaptunk. A látvány mindenhol káprázatos volt. Még a szelektív hulladékgyűjtést is kreatívan oldották meg. Végül, de nem utolsó sorban, ez volt életem első olyan fesztiválja, ahol még a rendezvény utolsó napján is tiszta és használható mosdókat lehetett találni.
Jövőre találkozunk ugyanitt, augusztus 19. és augusztus 23. között.
