Amikor a gyerekjáték a rémálom hírnökévé válik – Søren Sveistrup: A ​gesztenyeember

Søren Sveistrup, a nemzetközileg elismert dán forgatókönyvíró, producer, a Gyilkosság (The Killing) című nagysikerű sorozat forgatókönyvírója első regénye A gesztenyeember. A borzongató pszichothriller eredetileg 2018-ban jelent meg, majd számos nyelvre lefordították, majd a Netflix 2021-ben sikeres sorozatot mutatott belőle. A regény magyarul 2019-ben jelent meg először Sulyok Viktória fordításában a Partvonal Kiadó gondozásában. A kötet népszerűségét mutatja, hogy 2022-ben már a második kiadása került a boltokba.

Ritka dolog, amikor a könyvből készült sorozatot látom először, mielőtt még az alapművet olvasnám, de A gesztenyeemberrel így történt. A Netflix-sorozatot láttam először, és mivel az nagyon megfogott, úgy döntöttem, a regényt is olvasnom kell. A döntésemet pedig egyáltalán nem bántam meg. Hiába ismertem a történetet, a fordulatokat, a regény erős atmoszférája, a karakterek kidolgozottsága, a történet tűpontos felépítése így is beszippantott.

A regény története szerint Koppenhága külvárosban a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak. Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez, Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lányához. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, egy mentálisan beteg férfi anno bevallotta a gyilkosságát, és már rács mögött is van egy ideje. Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását.

A gesztenyeembernél az a ritka eset áll fenn, amikor a sorozat tökéletesen követi az adaptációjául szolgáló regényt. Ami természetesen nem véletlen, hiszen a sorozat forgatókönyvét is maga Søren Sveistrup írta, ráadásul magának a regénynek a történetvezetése is erősen filmszerű, sőt a képi világát, atmoszféráját is filmszerűség jellemzi. Az eseményeket gyakran úgy látjuk, mintha egy kamera mozgását figyelnénk, aminek a fókusza komótosan pásztázza a helyszínt, hogy aztán a fókusz ráközelítsen valami kiemelkedően fontosra.

A történet középpontjában a nyomozópáros, Thulin és Hess áll, akik karakterüket tekintve a skandináv krimik jellegzetes figurái. Mind a kettejük magukon viselik tragikus múltjuk sebeit, amelyek bizonyos szempontból kihatással vannak munkájukra is, emellett páratlan képességű nyomozók, akik szinte megszállottan kutatják az igazságot. Habár a két karakter nagyrészt már jól ismert klisékből épül fel, Sveistrupnak mégis sikerül húsvér alakká formálni a nyomozópárost, akik szerethetőek, és könnyen az olvasó szívébe lopják magukat. Thulin és Hess mellett fontos karakter Rosa Hartung politikus és férje, Steen is, akik egyben nézőpontkarakterek is a regényben.

A nézőpontkarakterek sokasága mellett a nem lineáris idővonal is bonyolítja a történetet, többször visszaugrunk az időben, hogy megtaláljuk azokat a múltbeli eseményeket, amelyek elindították a jelenbeli sokkoló gyilkosságokat.

A kegyetlen, kifejezetten szadisztikus gyilkosságok fontos momentumai a regénynek, amelyeket részletesen és naturalisztikusan mutat be Søren Sveistrup, amitől a regény sokszor kifejezetten horrorisztikussá válik. Ráadásul az áldozatok többször saját fejezetet kapnak és nézőpontkarakterré válnak, így még erősebb érzelmi hatást fejtve ki az olvasóra.

A kegyetlen gyilkosságok azonban nem öncélúak, hanem jelképes jelentésűek, amelyek segítenek megérteni a gyilkos motivációit. Ráadásul ezek a motivációk mind a tragikus gyermekkorban gyökereznek, ami pedig a dán – és egyben az egész európai – gyermekvédelmi rendszer hibáiból erednek. A regény így – a skandináv krimikre jellemzően – erős társadalomkritikával bír, és fontos anomáliákra hívja fel a figyelmet a gyermekvédelemben.

Összességében A gesztenyeember bravúrosan felépített krimi, erős, sötét atmoszférával, borzongató gyilkosságokkal és remek karakterekkel, amit akkor is érdemes elolvasni, ha már láttuk a belőle készült sorozatot, mert még a csavarok ismerete mellett is képes magához bilincselni az olvasót.