Bence V. 
Forrás: Pixabay.com
Nemrégiben ért véget a 89. Ünnepi Könyvhét, az év egyik legjelentősebb kulturális eseménye. Négy nap, ami csak és kizárólag az irodalomé, hazai és nemzetközi szerzőké egyaránt.
Az Azonnali.hu közzétett egy videót, amelyben a Vörösmarty tér pavilonjai között szemléző járókelőket kérdezték arról, szerintük mi az a könyv, amit minden magyarnak el kellene olvasnia. Akadt, aki sajátját javasolta, míg mások inkább Gárdonyi, Jókai vagy Szerb Antal műveire hívták fel a figyelmet. Persze szóba került a Biblia is.
Az alig négy és félperces videó nyilván nem ad képet lényegében semmiről, még csak a könyvhét látogatóinak ízlését sem reprezentálja, ám a célja sem ez volt. Mindössze egy rövid ajánlóként szolgált, olyan emberektől, akik jelenlétüknél fogva feltehetően rendszeres olvasók (ha bizonyos olvasásszociológiai kutatások fogalmával dolgozunk, már az évi egy könyvet legalább olvasók is annak minősülnek). Ekképpen inkább szolgál érdekességként, könyvajánlóként, aminek pikantériája az, hogy olyan emberek adják a tanácsot, akik akár mi is lehetnénk.
A videón felbátorodva szerkesztőségünk is úgy döntött, közzéteszi egyenként személyes véleményét ez ügyben. A magyar oktatás reformjairól számos vita folyik, s kiemelt figyelmet kap mostanában a kötelező olvasmányok problematikája is. Mi azonban ezzel nem foglalkozunk. Nem kívánjuk megmondani, mit és hogyan kellene tanítani az iskolákban, mely olvasmányokat kellene tanítani és melyeket nem. A téma érzékenységét bizonyítja, hogy a szerkesztőségben is komoly ellenérzések alakultak ki az ötlet kapcsán, néhányunk nem akart, és mint láthatjuk, nem is tudott egy konkrét könyvet kiválasztani. Valamint a kötelezővé tétel, mint leereszkedő és totalitárius gesztus, további bizonytalanságokat ébresztett sokunkban.
Végül mindannyian egyetértettünk abban: nem túl szerencsés laikusként – tehát nem pedagógus vagy kutatóként – megmondani a tutit, vagy ami még rosszabb, kultúrpolitikai vitákba bonyolódni. Nos, ezt nem is tesszük. Nem gondoljuk, hogy az általunk javasolt könyvekkel bármit is javulna önmagában a magyar diákok olvasási kompetenciája, mivel ez ennél jóval összetettebb probléma. Csupán ajánlót szeretnénk kínálni, illetve némi ízelítőt saját értékháztartásunkból. Olyan könyveket, amelyekről úgy gondoljuk, előnyére válhat bárkinek, aki elolvassa, korra, nemre és bármily egyéb attribútumra való tekintet nélkül. Kulturális magazin szerkesztői lévén ugyanis hisszük, hogy ízlésünk és értékítéleteink nem mellékesek olvasóink számára, s hozzájárulnak a lap identitásformáló funkciójához is. E tézisből indultunk ki tehát a következő lista elkészítésekor. Íme, mit gondolnak szerkesztőink: mi az az egy könyv, amit minden magyarnak el kellene olvasnia:
Bence V.: Kosztolányi Dezső – Válogatott novellák, mert időtálló történetei és csodálatos nyelvi megoldásai lehetővé teszik, hogy mindenki megértse, mekkora kiváltság őt eredetiben olvasni. Az emberi lélek örök érvényű mozgásait, problémáit dolgozza fel rövid történeteiben, amelyekből közelebb kerülhetünk önmagunk és mások megismeréséhez egyaránt.
F. Zsuzsanna: Nagyon nehéz egyetlen művet kiválasztani, amiről biztosan állíthatom, hogy minden magyarnak el kellene olvasnia. Általában a kötelező olvasmányok is az irodalomtörténet legjelentősebb művei közül kerülnek ki, de akár a kortárs szerzők alkotásai közül is többet szívesen ajánlanék. Mivel azonban az egyezségünk szerint mindenki egy művet ajánl, ezért választásom Füst Milán A felesem története című regényére esett. Hogy miért? Mert túlzás nélkül állíthatom, hogy a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomása, ráadásul azon kevés magyar művek között szerepel, amelyek külföldön is sikert arattak, Nobel-díjra is jelölték. Csodálatos, lírai hangulatú alkotás féltékenységről, emésztő gyanúról és a szerelem múlhatatlan, mindent betöltő erejéről.
Duba Dániel: A felvetésre túlzott gondolkodás nélkül egyértelműen Hermann Hesse Demian című regényét ajánlanám. Ez mondjuk pont az a fajta könyv, amire a legjobb, ha mindenki magától talál rá, de egy kis iránymutatás persze nem árthat. Amellett, hogy tűpontosan azokkal a gondolatokkal és érzésekkel foglalkozik, melyek tértől és időtől függetlenül minden fiatalban kavarognak az életük egy bizonyos szakaszában, a regényben megvan az a fajta különleges és ritka potenciál, ami képes biztonsággal átvezetni egy arra érdemes ifjú olvasót a szórakoztatóirodalom könnyű kis csúszdaparkjából a szépirodalom hatalmas és feneketlen, nyílt vizeire, ahol már nincsenek kerítések, csak a végtelen horizont. Örök érvényű, jellemformáló és mindössze 218 oldal 😉 A Molyon található leírása viszont csalóka, ne hagyd magad eltántorítani Emil Sinclair ifjúságának történetétől!
John: Én Gárdonyitól Az öreg tekintetes című kisregényét, vagy esetleg a Láthatatlan ember című művét választanám. Morális mondanivaló, szimbolika és stilisztika terén egyik mű sem marad el az Egri csillagok mögött, viszont megvan az a roppant nagy előnyük, hogy nem fordulnak felé instant gyűlölettel. Arról nem is beszélve, hogy bár remek regény, a nyelvezete már kisszótár nélkül alig érthető, a saját anyanyelvét pedig senki sem szereti szótárazni. Gárdonyi a magyarok jóságos mesélője, aki nem tűnhet csak úgy el a kötelezők sorából – egy kis vérfrissítés azonban jót tenne neki a tanulók körében. Kis lépés, de kecsegtető eredménnyel, ami nem mellékesen legnagyobbjaink legtöbbjére szintén alkalmazható.
Erunder: Először is fontos, hogy az olvasást már egész fiatal korban megszerettessük a gyerekekkel, így minden embernek az életében először hallania kell a Grimm meséket. Majd mikor az ember már maga is olvasni tud, vágjon bele a Vukba. Idővel jöhetnek a komolyabbak, amiknek a történeté mögé látva és a sorok között olvasva már igazi filozófiai mélységekbe süllyedhetünk. Ilyen például Erick Kästner híres története, az Emil és a detektívek. A kamaszkor után viszont már tényleg igazi mondanivalóval rendelkező művek felé ajánlatos fordulnunk, de ha a hideg ráz minket a kötelező olvasmányok jellegű írásoktól, az olyanokat kell a kezünkbe venni, mint az 1984, az Állatfarm, vagy mint a nemrég megfilmesített Fahrenheit 451.
Zaphirus: A kötelező olvasmány jellegéből fakadóan ellenérzést vált ki mindenkiből. Miért? Mert kötelező! Minden, ami kötelező, ahhoz eleve rebellisen állunk, állok hozzá. Ettől függetlenül van, amit érdemes elolvasni, mert több, jobb leszel tőle ha elolvasod. Én Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét ajánlanám mindenkinek. Gyönyörű irodalmi stílusban megfogalmazott örök értékekről szóló könyv, amit pont a középiskola végén lenne érdemes elolvasni. Miért? Mert akkor fogalmazódhatnak meg benned azok az érzelmek, gondolatok, amiről a könyv is szól. Hátat fordítani mindennek, amit ismersz, belevetni magad az ismeretlenbe, csak azért hogy aztán rájöjj, mindig is egy irányba tartott az életed. Egy dolog fontos az olvasásakor: a józan ész mellé nyitott szívvel és lélekkel érdemes nekifogni, mert bolond, őrült, szuggesztív és mindenképpen addiktív!
OctoberAir: Számomra nehéz úgy kötelező könyvet ajánlani, hogy először nem szögezzem le, hogy melyik korosztálynak szánnám. Szerintem fontos lenne, hogyha nem válna el Magyarországon annyira a szórakoztató és szépirodalom, amit angol nyelvterületen egyébként nem választ el semmilyen széles szakadék, hiszen a fantasy könyveket ugyanúgy részesíthetik díjakban, mint a kortárs realistákat. Épp ezért én most kettő egymástól eléggé különböző könyvet fogok ajánlani, de mind a kettő tekinthető szórakoztató könyvnek, egyet általános iskolás felső tagozatosoknak, a másikat pedig gimnazistáknak. Az egyik R.J. Palacio: Csodácska című könyve lenne általános iskolásoknak, nem irodalmi mélysége, hanem az üzenete miatt. Nagyon fontos lenne, hogy olyan könyveket olvassunk, ami nemcsak nyelvi, hanem emberi értékeket közvetít. Palacio könyve a másság feldolgozásáról szól. Középiskolás könyvnek pedig Margaret Atwood: A szolgálólány meséje címűt javasolnám. Atwood disztópiája irodalmi értéke mellett fontos értékeket közvetít a nemekről, az üldöztetésről, a szexualitásról, a politikai rendszerek szélsőségéről. Ráadásul mind a két könyv élvezetes olvasmány, magával ragadóak és beszippantanak, hiszen teljesen mindegy, ha egy mű értékes, ha egy tizenhat éves undorral fogja a sarokba dobni, az lenne a cél, hogy élvezettel olvassanak és gondolkodjanak.
Blackphoenix: Ha rajtam múlna, Janne Teller Semmi című könyvét, illetve Todd Strassertől A hullámot tenném kötelezővé. Mindkettőnek nagyon fontos szerepe van a kritikus gondolkodás kialakításában, amelyre – bár rendkívül fontos lenne– a legtöbb iskolában semmiféle hangsúlyt nem fektetnek. A Semmi egy olyan példát fest le szemléletesen, amikor a divat és a kortársak szavának végsőkig való követni akarása tragédiába torkollik, míg A hullám arra világít rá, milyen súlyos következményekkel jár, ha a különböző, szélsőséges izmusok beszippantanak valakit. Ráadásul a kettő közül egyik szerző sem filozofikusan boncolgatva tálalja a témát, hanem valóban ahhoz a korosztályhoz szólnak, akikhez a legfontosabb eljuttatni ezeket az üzeneteket.
