Fráter Zsuzsanna 
Az indiai származású Deepa Anappara első regénye, a Dzsinnvadászok, az indiai nyomornegyedekből nyomtalanul eltűnő gyerekek problémájára hívja fel a figyelmet. Az írónő hosszú időn keresztül dolgozott újságíróként, rengeteg interjút készített gyerekekkel, jól ismeri az indiai nyomornegyedek világát, itt szembesült a tömeges eltűnések problémájával is, melynek megoldására úgy tűnik, az indiai állam képtelen. Anappara saját kutatásainak, riportjainak tapasztalatai alapján írta meg debütáló regényét, melyért több irodalmi díjat is kapott. A kötet magyarul Neset Adrienn kiváló fordításában jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában.
India, gettóváros, gyerekek, eltűnések, dzsinnek.. A hívószavak, melyek a kötetet jellemzik, és melyek a figyelmemet is felkeltették, amikor a regény ajánlóját olvastam. Mivel alapvetően nem sokat tudok Indiáról, és azt a kevés információt is főként filmekből szereztem, ráadásul maga a cselekmény is izgalmasnak ígérkezett, így rögtön kíváncsi lettem a kötetre. Habár a kötet krimi szála nem volt annyira hangsúlyos, mint vártam, sokkal mélyebb és megrendítőbb olvasmányban volt részem, mint amire számítottam. A regény mélyen felkavart, napokig gondolkodtam azokon a súlyos társadalmi kérdéseken, amiket felvetett, és amelyek valójában nem csak Indiát érintik – habár az ottaniakat mindenképp mélyebben -, hanem a jóléti országokat és persze hazánkat is.
A történet főhőse Dzsáj, egy kilenc éves kisfiú, aki szüleivel és nővérével egy indiai nagyváros básztijában (nyomornegyedében) él. Amikor egy nap eltűnik az egyik osztálytársa, Bahadúr, Dzsáj két barátjával, Párival és Fáizzal, nyomozásba kezd. Ám Bahadúr eltűnése csak a kezdet, a gyerekeknek egymás után vész nyoma a básztiból, ami egyre nagyobb kétségbeeséshez és káoszhoz vezet. A rendőrség tétlen, az indulatok fokozódnak, a hinduk és a muszlimok közötti vallási ellentétek kiéleződnek. Amikor Dzsáj nővére, Rúnu is eltűnik, a nyomozás többé már nem játék.
A regény elbeszélője Dzsáj, az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket. A gyermeki hang egyrészt erős kontrasztot ad a szörnyűséges eseményeknek és a sokszor embertelen körülményeknek, másrészt többször a humor forrásává válik, így oldva a feszültséget. Dzsáj naiv természetességgel mesél a bászti mindennapjairól, egy-egy odavetett megjegyzésből értesülünk a számunkra elképzelhetetlen nyomorról, higiéniai viszonyokról, éhezésről, az állandó megaláztatásról, létbizonytalanságról és a kilátástalanságról. Anappara rendkívül ügyesen adagolja az információkat, fokozatosan ismerjük meg a szereplőket és a gettó világát. A regény nyelvezetébe szépen simulnak bele a hindi kifejezések, melyeknek rendkívül erős atmoszférateremtő hatásuk van.
forrás: Athenaeum Kiadó
A történet vezetése lendületes, annak ellenére, hogy a fő hangsúlyt a bászti világa, a társadalmi egyenlőtlenségek, problémák kapják, mégis egy szépen felépített nyomozást követhetünk végig. Az információk ebben is fokozatosan tárulnak elénk, egyre tágabb képet alkothatunk a gyerekek eltűnéséről, a lehetséges tettesekről, kiváltó okokról. Remek megoldásnak tartom, hogy egy-egy fejezet erejéig az eltűnt gyerekek szemszögét is megismerhetjük, így érzelmileg még jobban bevonz a történet, és a hatás még erőteljesebb. Ráadásul a regény főszereplői, mind Dzsáj, mind barátai, élő, húsvér, szerethető alakok, akik emellett a bászti egy-egy jellegzetes alakját, egy-egy életlehetőséget képviselnek.
Dzsáj és családja a viszonylagos normát képviselik a básztiban, Pári az okos, szorgalmas gyerek, akit talán a tudása kiemelhet a nyomorból, ha sikerül bekerülnie egy magániskola szegénykvótájába. Fáiz pedig azokat a muszlim gyerekeket példázza, akiket az előítéletek, a családot sújtó tragédiák már fiatalon kiszakítanak az iskolából, és kénytelenek részt vállalni a családjuk eltartásában. Pári mellett egy-egy kitörési alternatívát Áncsál, az egyik eltűnt lány, és Rúnu, Dzsáj testvére mutat. Áncsál nyelvtanulással próbálkozik, míg Rúnu sportösztöndíjról álmodik. Ám a gettó szülötteként ezek a lehetőségek is elérhetetlennek tűnnek.
Az első és legsúlyosabb probléma, amit a regény bemutat: a szegénység. Kevés az élelem, a megfelelő ruházat, a szeméttelep mellett, nyomorúságos, apró viskókban élnek, nincsenek megfelelő higiéniás körülmények. Pedig a bászti lakói dolgoznak, ők a felhőkarcolók lakóinak cselédjei, riksások, árusok, építőmunkások, utcaseprők, azok a munkások, akik a szerencsésebb kasztba tartozók számára láthatatlanok, vagy csupán eldobható és kihasználható eszközök. Így ezek az emberek és a problémáik a rendőrök számára is láthatatlanok maradnak. A bászti lakóitól védelmi pénzt szednek, hogy ne romboltassák le a nyomornegyedet, de az eltűnt gyerekekkel nem hajlandóak foglalkozni, nincsenek is hozzá megfelelő eszközeik, korruptak, fásultak, és tehetetlenek. Rendszeres az áldozathibáztatás, ami főleg a nőket sújtja.
És ezzel el is érkeztünk a második legnagyobb problémához, amit a regény bemutat, és ez a nők helyzete. A nyomornegyedben mindenki számára nehéz az élet, de a nőké még nehezebb. Itt még nagyon erős a hagyományos értékítélet, mely szerint a lánygyermek kevesebbet ér, mint a fiú, és kevesebb joga is van, ha van is egyáltalán. Az ő feladatok csupán a család gondozása lehet, másra nem szabad vágyniuk. Nem álmodhatnak karrierről, hivatásról, nem lehetnek olyan szabadok, mint a fiúk, nem lehet önálló akaratuk. Ha egy lány lázad ez ellen, akkor megbélyegzik, és megalázzák, páriává válik. A hinduk és a muszlimok gondolkozása ezen a téren nem igazán tér el, sőt, általában az életvitelük is hasonló.
A vallási problémák, összetűzések, amit a regény harmadik nagyobb problémaként bemutat, általában felülről tüzelt. A básztiban a hinduk és a muzulmánok egymás mellett, szomszédokként élnek, a gyerekek együtt játszanak, ám amikor a problémák elhatalmasodnak, a vezetők vallási kérdéssé teszik az ügyet, a népharag pedig a kisebbségben élő muszlimokra irányul. Anappara ezzel is példázza, hogy a vallási összetűzések jó része politikailag irányított, gyakran vezetők érdekében álló, mesterségen gyártott probléma, melyben a tömegek saját frusztrációikat, félelmeiket vezetik le.
A Dzsinnvadászok tehát rendkívül összetett, több aktuális, súlyos társadalmi és szociális kérdést feszegető, mégis olvasmányos, izgalmas regény, mely érzelmileg erősen megragad, napokig fogva tart. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az elgondolkodtató, mély és hatásos olvasmányokat, de nem ijed meg a gondolkodtató, fajsúlyos kötetektől.
