Antifeminsit, a feminista rövidfilm – Interjú Sofija Sztepanovval

Az Anitfeminist című 28 perces rövidfilm február 8-i, az Uránia moziban megtartott díszbemutatója után beszélgettünk Sofija Sztepanov filmrendezővel.

Cornandsoda : Mi inspirált a témára?

Sofija Sztepanov: : Több témán gondolkoztam, és utánanéztem annak, hogy mi az a téma, ami kevésbé van feldolgozva. Ez még a #metoo kampány előtt volt, tehát nem az inspirálta a forgatókönyvet. Rendezés előtt közgazdaságtant tanultam és mindig szeretettem a statisztikákat. Amerikában egy egyetemei tanár, Christina Hoff Sommers, aki sokat ír, beszél a mai feminizmusról, arról, hogy mik azok az adatok, tények, amiket Amerikában rosszul értelmeznek, vagy amikből hibás következtetéseket vonnak le. Nem azt állítja, hogy nem áll a feminizmus mellett, vagy hogy a női jogoknak nincs még hova tovább fejlődniük, de úgy gondolja, hogy pontosan kell a tényekhez állni, és azok alapján kell megoldásokat keresni. Én is arra hegyeztem ki a forgatókönyvet, hogy mik azok a pontok, amelyek rosszul vannak értelmezve és kommunikálva.

Ez a félreértelmezés visszahat a mindennapi viselkedésre?

Abszolút. Amikor a #metoo kampány kezdődött, és én azt mondtam, hogy feminista vagyok, akkor az emberek nagy része úgy reagált, hogy „úristen, még egy!”, és lezárta velem a beszélgetést. Ez a reakció engem nagyon szomorúvá tett, mert ez olyan téma, amiről még bőven lehet beszélni, de úgy érzem, hogy sokan a rossz oldalát fogták meg. Az nagyon jó, hogy kiálltak a nők, és elmondták azt, hogy mi történt velük, csak amikor egy férfi színész is kiállt és elmondta, hogy zaklatták, akkor azt mondták neki, hogy „csend legyen, most a nők beszélnek.” Ez nekem nem szimpatikus, mert ha szeretnénk a nemi erőszakot megállítani, akkor állítsuk meg az összes erőszakot. Nem szabad kizárni senkit ebből a beszélgetésből, mert nagyon sok férfi is hozzá tud szólni ehhez a témához.

Több országban is éltem, és többször azt tapasztaltam, hogy ha nem úgy viselkedem, mint egy minta-feminista, vagy nem vagyok olyan mintanő, amilyet elvár a modern társadalom, akkor én valamit rosszul csinálok. Nekem korán lett barátom, és vele együtt terveztem az életemet. A milánói közgazdasági egyetemen megkaptam a csoporttársnőimtől azt, hogy ki kellene a zárnom a páromat a gondolkodásomból, különben nem vagyok független, modern nő.

A főszereplő egy feminista blogger, akinek fokozott felelőssége van a kommunikáció terén.

Igen, egy sokak által követett bloggernek nagy a felelőssége. A főszereplő a filmben komoly kritikákat kap. Megjelenik a filmben az, hogy hogyan hat az olvasóira, és az is, hogy a film végén mennyire kerekebben, átgondoltan akarja már átadni az üzenetét.

Rengeteg a magányos ember, a szingli. A te generációd felkiáltójelet akar mutatni erre a jelenségre, a túlzásokra?

Igen, de én nem tudom megfogni ennek a problémának a gyökerét. Az emberek nem akarnak már annyi kompromisszumot kötni, mint korábban, de a gyökere ennek a jelenségnek sokkal összetettebb. A legtöbb barátnőm szingli. Sokan a “tradicionális szerep” eltűnését emelik ki, mint a probléma okozóját. Vannak olyan barátnőim, akik a munkájuk mellett még a “tradicionális szerepet” is próbálták betölteni, igyekeztek beletenni a nőisségüket a kapcsolatukba, de még így sem működött. Más barátnőim pedig teljesen felhagytak a szereppel, és hosszú távú kapcsolatban vannak. A véleményem szerint nincs egy recept, mindenkinek meg kell találnia az egyensúlyt a párjával, és kialakítani azt, ami a modern felállásban egyedileg működik nekik. Szerintem a legnagyobb gond, hogy nagyon sok a lehetőség az ismerkedésre és a partnerváltásra. Nincs meg a törekvés az elköteleződésre. Ez sajnos mindkét nemre igaz. Férfi barátaim is vannak, akik próbálnak mindent beletenni a kapcsolatba, de negatív mégis visszajelzést kapnak a női oldaltól.

Leia Lallali-t, az Antifeminist főszereplőjét hogy találtad meg?

Az előkészületek során felmerült, hogy esetleg a film készülhetne luxemburgi koprodukcióban, de ehhez a filmet jobban “luxemburgiasítani” kellett, aminek az egyik egyszerű módja az, hogy legalább egy szereplő Luxemburgból származik. Megtaláltam Leia-t, akinek láttam a videóit a munkáiról, és „beleszerettem”. Azonnal megvolt közöttünk a kölcsönös szimpátia. Nagyon könnyű volt vele dolgozni, mert egy fantasztikus színésznő, és még a barátnőm is lett.

Az Urániában, a díszbemutatón és az after party-n is nagyon érezhető volt, hogy az alkotói csapat nagyon együtt van.

Bodnár Tünde producert eredetileg szerep miatt kerestem meg, mert ő színésznő is. Tünde játssza a filmben a szektafőnököt, de annyira megtetszett neki az ötlet, hogy producerként is részt akart venni a filmben. Elkezdtünk együtt dolgozni és Tünde nagyon sokat segített a forgatókönyv formálásában, a dialógusok megírásában, majd ahogy haladtunk a munkában, a csapat bővült Csepeli Eszter operatőrrel, Szabados Gergely vágóval, Győrfi Sándor zeneszerzővel, Nagy Botond hangmérnökkel, és a színészgárdánkkal; Réti Barnabással, Pethő Kincsővel, Una Kovac-csal, Szűcs Alexandrával, Tálas Csengével, Nemes Krisztinával, Doriane Niabe-vel, és még sok más kiemelkedő színész szereplésével. Nagyon erős csapat lettünk.

A film közösségi támogatásból jött létre. Ez mit jelent?

Azt jelenti, hogy vannak olyan internetes oldalak, ahol a közösségi támogatás igényét meg lehet hirdetni. Mivel nem kaptunk támogatást sem a magyar, sem más államtól, ezért az egyik legismertebb oldalra – amelyre filmes projektek kerülnek ki -, felraktunk egy videót amelyben elmeséltük a film történetét és próbáltuk bemutatni a film fontosabb vizuális elemeit. Emellett megírtuk, hogy mennyi pénzt szeretnék, és hogy mire fogjuk azt használni. A kampánnyal nagyon sok emberhez eljutottunk. Nagyon alacsony költségvetéssel dolgoztunk, nem tudtuk megadni a piaci árakat, és sokan önkéntesként segítettek minket. A stáb a legnagyobb tisztességgel, profin és lelkesen végezte a munkáját. Ezért nagyon hálásak vagyunk.

Reneszánszát éli a rövidfilm műfaja. Hogy látod, hol a helye a rövidfilmnek a mai filmművészetben?

Nagyon sok rövid film készül, de azokat forgalmazni, bevételhez jutni általuk továbbra is nagyon nehéz. Viszont a  rövidfilm-szerű sorozatok egyre népszerűbbek. Ilyen például a Modern Love című sorozat, melynek részei függetlenek egymástól, és önmagukban rövidfilmeket képeznek egy összefogó témában.

Az, hogy a nagy mozifilm előtt levetítsék, nem járható út?

Előfordul művész mozikban, de ott is ritkán, ami szomorú, mert ezzel nehéz helyzetben vannak a rövidfilmkészítők. Persze mondhatják azt, hogy miért nem csinálnak nagy játékfilmet, de nagyon nagy a különbség a büdzsé tekintetében.

Marad a fesztiválozás?

Igen, marad, de a fesztiválokon az a tapasztalat, hogy a nézők inkább választják a nagy játékfilm megtekintését, mint egy 5-6 rövidfilmből álló blokkot. Gyakori, hogy a fesztiválokon félig üres a terem akkor, amikor rövidfilmeket mutatnak be.

Az irreális, hogy a művész moziban összeállítanak egy rövidfilmes blokkot és arra jegyet árulnak a nézők részére?

Nem lenne irreális, de ezt így még senki sem említette meg a környezetemben. Szerintem működhetne, mert ha jók a történetek, akkor az embereknek nem számít, hogy rövid- vagy nagyjátékfilmet néznek. A könyvnél sem mondjuk azt, hogy ha 50 oldalas egy regény, akkor nem olvassuk el, de ha 200 oldalas, akkor igen.

Az Antifeminist filmnek a közösségi oldalát nagyon sokan követik. Milyen visszajelzéseitek vannak? Van egy érzésem, hogy kaptatok hideget-meleget egyaránt.

Igen, kaptunk. Sokféleképpen értelmezik a filmet. Már az is érdekes, hogy más-más nemzetiségű emberek és más-más generációk hogyan látják, értelmezik. A mi generációnkban a középiskolában már sokan nem érezték úgy, hogy másképp lennének kezelve azért, mert nők. Fiatal nőként már nem érezzük azt, hogy korlátaink lennének a pályaválasztásban, míg korábban ez sokkal szígorúbb volt. Később, amikor specifikus munkahelyre jelentkezünk, vagy már dolgozunk egy cégnél, vagy felmerül a családalapítás témája, ekkor már elkezdjük érezni.

Az ötvenes éveiben lévő anyukám, vagy a hetvenes éveiben lévő nagymamám teljesen más világot éltek meg, mint én. Mást élek meg Magyarországon, és mást Olaszországban, ahol most lakom. Olaszországban eddig nem voltak kifejezetten pozitív munkatapasztalataim, mert ott nagyon lehet érezni a szexizmust. Ott még évek kellenek ahhoz, hogy ez megváltozzon. Magyarországon sok filmes céget nő vezet, Olaszországban ez nem nagyon fordul elő. Olaszországban ráadásul a hierarchikus és egyre idősödő társadalom a fiatalokat nem veszik komolyan. Olaszországban a fiatalság és női nemhez tartozás együttesen nagy hátrány.

Magyarországon mennyiben más ez a jelenség?

Itt azt látom, hogy nőként lehetünk főnökök is, de munka után menjünk haza és mosogassunk, főzzünk. Londonban is éltem, és ott nagyon sok variációt tapasztaltam, mert az multikulturális világ, nagy a kulturális keveredés. Ezért van az, hogy az Antifeminist filmet másképp látják a különböző országokban.

Voltak szélsőséges reakciók?

Igen, főleg az amerikaiaktól, kanadaiaktól és az angoloktól. Náluk annyira más a kommunikáció ebben a témában, és nem is szokták meg azt, hogy a feminizmussal kapcsolatban van másfajta vélemény, mint a mainstream. Egy stábtagunk – aki Los Angelesben él – megmutatta a filmet egy ausztrál lánynak, akinek nagyon tetszett a film addig a pillanatig, amíg el nem mondta neki az ismerősöm, hogy ez egy szatíra. Azt gondolta, hogy az az extrém szekta, amely a filmben be van mutatva, az jó dolog, és úgy kellene, hogy viselkedjenek a nők. Amikor megtudta, hogy ez a szélsőséges feminizmus kritikája, akkor nem tetszett neki: „Hogy meri valaki azt felhozni, hogy nincs minden rendben a feminizmussal?” Azzal nekem semmi gondom nincs, hogy valaki nem ért egyet azzal, ahogy mi megközelítjük a témát, hanem azt tartom figyelemreméltónak, hogy rögtön lezárnak, nem akarnak beszélni róla, és azonnal azt mondják, hogy „Ez nem elfogadható!”

Neked milyen személyes tapasztalatod volt a reakciók tekintetében?

Két kanadai feminista nő megtámadott a filmem miatt. Találkoztam velük és kifejezetten érdekes volt velük beszélgetni. Nagyon agresszívan kezdték: „Hogy mered azt mondani, hogy ez feminista film? Hogy mered nem azt mondani, amit mindenki?” Elbeszélgettem velük, megkérdeztem, hogy miért gondolják így. Elmondtam az én véleményemet, majd lassan lehiggadtak és a végére odáig jutottunk, hogy az egyik bocsánatot kért, a másik pedig azt mondta, hogy „nem nem” ért velem egyet, tehát egyetért. A filmnek nem az volt a célja, hogy megmondjuk azt, ki mit gondoljon, hanem az, hogy olyan filmet csináljunk, ami nem hagyja az embereket közömbösen, elgondolkodtatja őket, és véleményt formálnak.

A film további sorsának kezelése napi feladat a számodra?

Igen, de minden független filmesnek ilyen az élete. Nekem kell megkeresnem a fesztiválokat. A film hossza probléma, mert ha nem 10, vagy maximum 15 perc a rövidfilm, akkor nagyon nehéz forgalmazni. Azzal, hogy az Antifeminist majdnem fél órás, kilőttem több fesztivál lehetőséget, ami szerintem abszurdum.

Ez szerinted túlzott korlátozás?

Igen, nem lehetne megszabni egy rövidfilm hosszát, mert az a művészet korlátozása, ami elfogadhatatlan. Az Antifeminist nem azért lett 28 perc, mert beleraktunk 10 percet, amiben semmisem történik, hanem mert tele van történéssel. Ha kivágunk belőle, akkor nem tudtuk volna elmondani azt, amit akartunk. Visszatérve a film sorsára: többen megkerestek minket azzal, hogy mutassuk be moziban, mert van érdeklődés a film iránt. Ha megvolt a fesztivál kör, akkor szeretnénk minél több nézőhöz eljuttatni. Ezen most dolgozunk. Nem akarjuk dugdosni a filmet a közönség elől, azt szeretnénk, hogy mindenki megtekinthesse.

A filmben megjelenik a Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjének hangulata, csak „fordított” formában. Ez tudatos volt?

Igen, ez tudatos volt. Ez meg is akartuk jobban jeleníteni, csak – ahogy a független filmnél gyakran előfordul – nem minden alakult úgy, ahogy elképzeltük. Jobban kihangsúlyoztam volna, hogy az Antifeminist a Tágra zárt szemek „fordítottja”, de a forgatási napon nem jelentek meg a férfi statiszták, és akkor fel kellett tettem a kérdést a jelenlévő férfiaknak, hogy ki szeretne beszállni a filmbe? Sokszor kellett improvizálnunk a forgatás alatt.

Van olyan filmterved, amit megvalósulni látsz?

Nagyjátékfilmet szeretnék forgatni, de az még kezdeti stádiumban van. Több ötletem van, de egyet fejlesztek most, amit angol nyelven írok. Keresem azt a producert, aki mellém áll. Angliában, Olaszországban és Magyarországon pedig kapcsolatba szeretnék lépni minél több produkciós céggel, mivel szívesen rendeznék tévésorozatot, zenei videót, reklámfilmet is. Jelenleg az egyik zenekarnak, amelyik a filmben játszott – The Anahit-nek – szeretnék csinálni egy klippet. Imádom őket, hallgassa meg mindenki.

Köszönöm a beszélgetést.

Antifeminist Trailer