
Forrás: InterCom

A DC és a Marvel, a képregénybiznisz két szuperhatalma a filmvászonra is megpróbálja átültetni képregényeinek valódi hangulatát. A DC volt ennek az úttörője. A Nolan-filmek mélységet adtak Batmannek, újra sötétté és méllyé tették Gotham lovagját, míg a Marvel inkább a mókafaktor felé vitte el a munkáit, a DC úgy gondolta, megőrzi egyéni hangulatát, és komor, sötét filmeket tervezett, egyre kevesebb sikerrel. A mélypontot a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman vs Superman – Dawn of Justice, 2016) jelentette, ami unalmasra, sötétre és minden ízében humortalanra sikeredett. A DC ekkor döntött úgy, hogy „emberarcú” hősökre, történetekre lesz szükség, ezért elindultak a Marvel-vonal felé, ami több poént, több lazaságot jelentett. A Wonder Woman (Wonder Woman, 2017) ennek volt az első fázisa, de a célt csak most, az Igazság Ligájával (Justice Leage 2017) érték el.

Figyelem, a termék nyomokban történetet tartalmazhat!
Zaphirus: Végeredményben mi lett az agyon magasztalt Igazság Ligájából? Egy jól megírt számítógépes játék DC-hősökkel és Marveles humorral fűszerezve. Többször látott történet, kicsit B-kategóriás is, tele mini questekkel, aréna harcokkal és boss-fighttal. A különbség csupán annyi, hogy egy számítógépes játékban mindez jobban működött volna, mivel interaktív, és ezáltal bevon a történetbe – jobban érdekeltté tesz, így azonban csak a cutscene-eket, az átvezető videókat látjuk, ami azért kevés a boldogsághoz.
John: Nem meglepő, hogy a PestiEst az Igazság Ligáját nem a szokásos kritikával vagy interjúval promotálta, hanem azon balszerencsék sorozatának rövid taglalásával, amelyek miatt a film alkotási folyamata kisebb katasztrófa sorozat volt, mint valódi forgatás. A film – ahogy láthatjuk – meglett, a sokkal inkább szakadékokkal mint zökkenőkkel teli út azonban nagyon megviselte az egyébként nagyreményű alkotást. Hogy ezek a szakadékok jó vagy rossz kéznyomot hagytak-e a filmen, azt rögtön meglátjuk.

John: Adott egy tragédia: Superman, az igazság szimbóluma halott – hogyan, miért, mikor, nem számít, csak el kell fogadnunk a tényt. A világot sötétség lepi el, amit nagyjából azzal akarnak bemutatni, hogy látunk egy narancsos kosarat feldöntő huligánt és egy szomorú hajléktalant. Aztán hirtelen bedurvulnak a dolgok és Batman rájön, hogy hamarosan űrlény invázióra számíthat az emberiség. Ismét: hogyan, miért, mikor? – nem fontos. A történet valóban mintha csak attól a pillanattól létezne, hogy Batman levadászik egy semmiből jött paradémont.
Zaphirus: A történet szerint Batman találkozik egy moszkítóval paradémonnal és jól megveri. Ebből egyszerre leszűri a következtetést, hogy invázió lesz, össze kell szedni gyorsan egy hőscsapatot. Hogy honnan tudja mindezt, nem derül ki. Egy germán nevű újisten (a filmből nem derül ki, hogy miféle) leugrik a Földre, hogy jól elpusztítsa azt. Miért? Mert csak. Őt kell megállítani, ami csak közös erővel sikerülhet. Ehhez szedi össze Gotham lovagja Csodanőt, Flasht, Aquamant és Cyborgot. Azonban ők is kevésnek bizonyulnak.
John: Zaphirus jól látja a lényeget, miszerint a „történetnek” nincsen igazán története. Nem mondanám logikátlannak a láncolatot, ami összefűzi az eseményeket, viszont tény, hogy rettenetesen lyukacsos és ezért sokkal inkább hat videójátéknak. A megfelelő vágással egy cutscene-összeállításnak is elmenne. Az eredeti rendezőpárost ért szörnyű tragédia borzasztó, távozásuk azonban jót tett a filmnek. Az új rendező módosításaival ugyan 25 millió dollárral megrövidítette a költségvetést, de színt, életet és nem utolsó sorban némi humort is csempészett a filmbe. Ezek nélkül akár DC, akár nem, még ennyi esélye sem lett volna az életben maradásra a mozikban.

A bajusz, ami ott se volt
Zaphirus: A film rengeteg karakterrel dolgozik, akik között vannak jól és kevésbé jól megírtak. Lássuk először a régi gárdát! A Batmant alakító Ben Affleck szépen hozza az unalomban megfáradt 50-es pasit marha sok pénzzel. Gal Gadot pontosan annyit tud, mint eddig. Mint színész, engem továbbra sem győzött meg, viszont továbbra is nagyon szépnek tartom. Szexista volnék? Lehet. De a film és a forgatókönyv is pontosan így bánik vele. Henry Cavillról és a bajuszáról is kell néhány szót ejteni, mert az Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express, 2017) után egy héten belül itt a második nagy bajusz mozi. Minden a bajuszokról szól tehát! Cavill ezzel párhuzamosan forgatott ugyanis egy filmet, amiben bajusszal játszott, így a DC úgy döntött, hogy CGI-borotválással jeleníti meg az acélembert a filmvásznon. A probléma ezzel csupán annyi, hogy Cavill teljes színészi játékát tönkretették. Superman olyan karakter, akit bárgyúsága miatt amúgy is nehéz eljátszani, Cavill arcát viszont a CGI tejesen tönkretette, arról nem is beszélve: attól még, hogy nem látjuk a bajuszt, a szája mozgásán igenis érződik, hogy az ott van. Mert azért valljuk be, nagyon máshogy mozog az ember arca, ha van valami az ajka fölött, vagy ha nincs.
John: A trailert látva – ami a rengeteg változtatás miatt sajnos merőben eltér a végeredménytől – repesve vártam, hogy akcióban is lássam a szereplőgárdát, bajusszal vagy anélkül. Előre kölcsönzött bizalmamat azonban csupán csak a karakterek fele érdemelte meg. A csalódások sorozatát Ben Affleck indította el. Jó volt végre egy nem anyukáért síró Batman, de ennek a férfinek nem, hogy könnyek, de abszolút semmi nem volt az arcán. Unalom legfeljebb. Ugyan a stáb tagadta, hogy a színész produkcióját befolyásolta volna alkoholproblémája, de a néha kifejezetten élettelen és örökké unott arcát látva talán mégis lehet hinni a pletykáknak. Superman és felesége között valóban nem volt sok kémia. Az volt itt a gond, hogy a film annyira sok szálat akart egybefonni, hogy egy idő után el is feledkezett a néző Superman haláláról – ám ekkor bumm! szomorú jelenet az özveggyel és a gyászoló anyával. Körülbelül annyit van vásznon Amy Adams, mint amennyi csatajelenet van, ez pedig nagyon nem megfelelő arány.

A bádog- és a halember egy futóval találkozik Csernobilban…
Zaphirus: A Liga új tagjai azok, akik élményt, lelket hoznak a szériába. Ezra Miller alakítja Barry Allent, alias Flasht, és teszi mindezt nagyszerű rutinnal. Miller nagyjából minden második szerepe a bohókás zsenigyerek, akinek egy Nagy Tragédia van a múltjában. Flash is pont ez a karakter, amit így kisujjból kiráz. A poénjai jók, a mozgása nekem tetszett (bár a kék villámokat képregényrajongóként furcsálltam, mivel azok Barry gonosz énjét szimbolizálják). Cyborg is kellemes meglepetés volt. Nehéz, összetett karakter, ám Ray Fisher szépen hozza a szerepet. Utolsónak maradt Aquaman. A karakter a képregényvilág vicce – egy halakkal beszélgetni tudó hablegény. Ebből sikerült Jason Momoának egy überállat vagány hőst kreálnia, ami kicsit egy korábbi szerepére, a Csillagkapu-Atlantiszban (Stargate: Atlantis, 2004-2009) alakított Ronon Dex karakterére hajazott. Ráadásul a film egyik legpoénosabb jelenete is hozzá köthető, így ha lesz (márpedig lesz) önálló Aquaman film, én biztos meg fogom nézni a marcona habfiú kalandjait. A többi mellékkarakter nagyjából semmitmondó cameo volt. Időkitöltésre használták, vagy bemutatták, hogy J. K. Simmons lesz Gordon felügyelő – várjátok! Egyedül Lois Lane karaktere kapott nagyobb szerepet, bár ne tették volna! Amy Adams és Henry Cavill között olyan szinten nem működött a kémia, hogy szinte fájt nézni. Van erre egy szép német szó Fremdschämen – amikor másvalaki miatt érezzük kínosan magunkat. Nos, ezt a szereplők, a forgatókönyvíró és a rendező helyett is érezhetjük.
John: Gal Gadot nekem a tökéletes Wonder Woman, mást el se tudnék képzelni. Tény, hogy gyönyörű, de jóval többet ad a karakterbe a testénél. Ránézve elhiszem, hogy ő egy békés világ szülötte, akinek a szíve egyszerre igazságos és rettenthetetlen. Egyedül a harcok közbeni folyamatos homlokráncolásáról kéne leszoktatni. Ellenben abban egyetértünk Zaphirussal, hogy csillagos ötös jár Jason Momoának. Az egyik legfeleslegesebb szuperhősből – mondjuk ki, habfiúból – egy nagyszájú, kissé neveletlen, de szerethető Aquament vitt a vászonra. Nem érne meg egy egész estés filmet a karaktere, de csapatban igazán üdítő színfolt volt. Ezra Miller hiba nélkül hozta a tudós gyereket bár mint mondtam, kissé csalódott voltam, hogy a sok eldurrogtatni való poén miatt sokkal inkább a bohókás, mint a zseni karakterként marad meg az emlékezetben.

Kotta és kamera
Zaphirus: A rendezés Zack Snyder és Joss Whedon nevéhez köthető. Eredetileg csak Snyder bábáskodott volna a film körül, azonban egy családi tragédia miatt félbe kellett hagynia, akkor vette át a Marveltől (!) átigazolt Whedon. Valószínűleg ezért lett könnyedebb a film hangulatának egésze. Nagyon látszódik és érződik, hogy melyik részeket rendezte/vágta Snyder (akció, dráma), melyiket Whedon (poénok, csapatépítés). A zenei betétek választása nagyjából a helyén volt: semmi különös, de illett az egyes jelenetkehez. A háttérben futó dallamok szintén a felejthető kategóriájú képregényfilm-zenék voltak – egyedül egyszer ütötték meg a fülemet régi ismerős taktusok, aminek nagyon örültem, de azt spoiler nélkül sajnos nem írhatom le. A tájak és a csaták egyébként szépen fényképezettek és jól koreografáltak, összességében tehát erre nem lehet semmi panasz, igaz, kiemelkedőnek sem mondanám.
John: Az egyetlen elem a balszerencse sorozatból, amiről nem tudtam eldönteni, jó vagy rossz hatást gyakorolt-e a filmre, az nálam pont a zene volt. Danny Elfman vette át a stafétát, miután Hans Zimmer úgy döntött, többé nem komponál hasonló jellegű filmzenéket. Danny Elfmannek a Tim Burton-féle Batman miatt van tapasztalata, az viszont sokat elárul az itt nyújtott teljesítményéről, hogy egyáltalán nem emlékszem a zenére…
Még a szereplőkhöz sorolva, ám már előre tekintve a vizuális megjelenésre, néhány szó a főgonoszról. Teljesen CGI alkotta lény minden kötelező gonosz elemmel – bárd, szarvak, hosszú monológok –, aki annak ellenére, hogy nem is létező személy, jobban teljesít néhány élő színésznél. Egyáltalán nem hozza a szokásos DC-gonoszok színvonalát. Egy nagynak ábrázolt, ám nevetségesen könnyen földbe döngölhető valaki nulla motivációval, személyiséggel vagy háttértörténettel. Ami a kivetelezést illeti ellenben le a kalappal, igazán szépek a vizuális effektek – néhol kicsit sok belőlük, de legalább sohasem rondák.

Aki továbbjut a döntőtőbe, nem más, mint….
Zaphirusz: Az Igazság Ligája elindította a DC-t egy olyan úton, amit remélem, követni fog, és innentől fogva ez egy olyan alapkő lesz, amire építkezni tudnak. Jó alap, ami feledteti majd velünk a hanyagabb filmeket, és előkészít olyanokat, amelyek majd megcsillogtathatják a DC Moziverzum igazi valóját. Karaktereket, történeteket, és végre kaphatnánk igazi, belevaló rosszfiút is, ami a DC képregényeket jellemzi (a filmeket eddig sajnos nem igazán). Én izgatottan várom a folytatást, és szívem mélyén arra vágyom, hogy előbb utóbb egy Injustice – adaptáció fog ebből az egészből kikeveredni.
John: Összességében az Igazság Ligája önhibáján kívül, de a legtöbb tekintetben csalódás volt. A sors iróniája, hogy a sok csapás közül néhány végül égi segítség volt, ezek száma azonban sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megmentse a filmet. A DC a statisztikából eddig is látta, a Wonder Woman óta pedig már tapasztalatból is tudja, hogy változtatnia kell, ha meg akarja tartani a nézőket, az Igazság Ligája pedig minden rossz ellenére mutatja ezt a hajlamot. Tekintsünk a hős quintettre szárnypróbálgatásként: ha elfogadjuk a gáncsok okozta sérüléseket és értékeljük az ezek ellenére töretlen igyekezetet, a folytatás sikere biztosan nem marad el – ami valóra váltva a film utolsó jelenete alapján Zaphirus reményeit, az Injustice-adaptáció lesz.
Zaphirus: 70/100
John: 65/100
IMDB: 7,8/10
Mafab: 50/100