Az Ask Me Anything igazán különleges film, de a furcsasága körülbelül az utolsó öt percig nem is érzékelhető. Éppen ezért mindenkinek ajánlott végignéznie az egész mozit!
Főszereplőnk a szépséges, vadóc, vicces és teljesen elveszett Katie Kampenfelt (Britt Robertson), aki úgy dönt, hogy egy évre elhalasztja a főiskolai tanulmányait, és megpróbálja kitalálni, hogy merre is halad az élete. Időközben kitalálja, hogy blogot indít, amelyben elmondja nekünk, hogy mi is történik vele ebben a különleges évben.
Katie életét leginkább szerelmi kapcsolatai kötik le. Találkozik egy pedofíliával vádolt könyvesboltossal, emellett furcsa kapcsolatba bonyolódik egy egyetemi tanárral, akinek menyasszonya van. Katie-nek mindeközben van barátja is. Később még rosszabb helyzetbe kerül, amikor bébiszitterkedést vállal egy családnál, ahol azonnal megtetszik az apukának a fiatal lány.
Katie pszichológushoz jár, hiszen egyre jobban kicsúcsosodik, hogy mennyire zavart, és mennyire nem tudja simán kezelni élete dolgait. Egyre többet iszik, szerelmi élete pedig maga a káosz. Mindeközben megláthatjuk múltját is, amely jelenéhez vezette.
Az Ask Me Anything maga nagyon furcsa hangulatú, elnézzük Katie szenvedését, zavartságát, élete bonyolultságát, de számomra ez inkább komolytalannak tűnt az elején, mint halálosan drámainak. Azonban a film utolsó pár perce mindent teljesen a feje tetejére fordít, amely megkoronázza az egész mozit. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a csavaros, drámai alkotásokat! Ráadásul Britt Robertson alakításáért díjat is nyert a Nashville Film Festivalon.
Értékelés: 65/100
IMDb: 6,0
MAFAB: 60%