ATA KANDÓ (1913-2017) magyar fotóművésznő, aki egy fantasztikus életművet és példaértékű életet hagyott ránk. Munkásságát Pro Cultura Hungarica kitüntetéssel és a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíjával ismerték el.
Ata Kandó családi nyaralásaik során saját gyermekeivel közösen hozta létre legszebb fotómeséit. Az 1956-os forradalom idején a menekülő családokat fotózta, a felvételekből összeállított album bevételeivel a menekülőket támogatta. Majd vette kameráját és az 1960-as években, két útja során több hónapot töltött a venezuelai őserdőben, ahol az indiánok között élve örökítette meg életüket, visszaemlékezéseiből született meg A Hold véréből című kötete. Utazásai során olyan alkotásai születtek, amelyek remekül reprezentálják alkotói módszerét. Olyan példaértékű gyermek-felnőtt viszonyt láthatunk megvalósulni alkotói munkája során, amelyet a XXI. században is forradalminak, sőt követendőnek tarthatunk, és pedagógiai szempontból is alkalmazható technika. Ata Kandó képein a gyerekek nem csak a modelljei vagy alanyai az alkotói folyamatnak, hanem a szülő egyenrangú alkotótársai. A felvételek mindegyikéből sugárzik az a mély humánum, melyet Ata Kandó szüleitől tanult és egész életében képviselt: a fotókról visszatekintő gyermekek erősek, a világra nyitott, egyedi személyiségek, tanítómesterek, akiktől a felnőttek sokat tanulhatnak.
A kiállításon hangsúlyos szerepet kapnak G. Beke Margit, Ata Kandó édesanyjának gondolatai, pedagógiai elvei is, melyek több mint száz évvel később is visszaköszönnek Ata Kandó gyermekképein.
Ata Kandó 1935-ben Pécsi József fotóművésznél tette le fényképész vizsgáit, majd később egy Robert Capától kapott fényképezőgéppel kezdett el fotózni Párizsban. Innentől kezdve bejárta a fotográfia számtalan területét: a portréban, a néprajzi fotóban és a divatfotóban is kiemelkedőt alkotott.
A kiállítás fájdalmas aktualitását adja a fotóművész 2017. szeptember 14-én bekövetkezett halála. A Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galéria a XX. század fotóművészetének e jeles képviselőjére gyermek tematikájú alkotásainak bemutatásával szeretne megemlékezni. A kiállítás szándéka továbbá, hogy új utakat nyisson a hazai közönség felé, mert a határainkon túl megbecsült művész alkotásait és különleges látásmódját sajnos a hazai közönség ezidáig nem élvezhette megfelelő mértékben.
A tárlat a Budapesti Tavaszi Fesztivállal és a Magyar Fotográfiai Múzeummal együttműködésben jön létre.
A kiállítás a Budapest Fotó Fesztivál és a Budapest Art Week hivatalos programjának része.
Kurátorok: Kaposi Dorka és Somogyi-Rohonczy Zsófia
Megnyitó: 2018. március 30. péntek 17 óra
Helyszín: Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, Budapest, 1052, Deák Ferenc u. 17. I. em
Látogatható: 2018. március 30 – június 2.