John 
Forrás: spiritszinhaz.com
A Spirit Színház 2017. december 21-én ünnepelte egyik legnépszerűbb előadásának, Az ajtónak az50. előadását. A darab a Kossuth-díjas írónő, Szabó Magda azonos című regényéből született. A regény igazi remekműremekmű, mára klasszikus és egyben világsiker. Harmincnégy nyelven olvasható, 2012-ben Szabó István pedig filmet forgatott belőle, és számtalan előadásban dolgozták fel. Noha minden színházi feldolgozás hozzáad vagy elvesz a művekből, a Spirit Színházra egyedül az utóbbi az igaz.
A megható sorsregény története bizonyára sokak által ismert, s akiknek mégsem, azoknak gyorsan elmesélem. Molnár Anna, neves író és férje, a különc professzor Budára költöznek. Mivel mindkét házastárs munkája az otthon melegét és nyugalmát kívánja, elengedhetetlennek látják, hogy háztartásuk ellátására házvezetőnőt fogadjanak. Az ismerősök egy dolgos, határozott és éles eszű asszonyt ajánlanak a szemközti házból, s így a probléma meg is van oldva. Adott lesz hát egyetlen ház, benne pedig két teljesen más világot képviselő asszony, aki akarva vagy akaratlan, közel kerülnek egymáshoz.
A zárt falak sok rossztól biztosíthatnak védelmet, ami a külvilágból érkezne: betörőktől, zord időjárástól, vagy akár olyan láthatatlan veszedelmektől, mint a társadalmi osztályok szabta határok. Anna és Emerenc külső szemmel nézve szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra. Előbbi egy iskolázott, értelmiségi, szabad szellemű és roppant érzékeny nő, utóbbi pedig egy egyszerű, de az élet dolgaihoz értő, büszke asszony, akinek a munka nem csak a kenyérkereset, hanem maga az élet. A felső réteg alatt, a mélyben azonban mindketten nők, érző lények, akik óhatatlanul is barátra találnak az egymásra utaltságukban. Megható és elgondolkodtató történet, ahogyan az Szabó Magdától elvárható.
Az ajtó tökéletes drámai alapanyag. Ahogy a lélek rejtelmeivel, az emberi kapcsolatokkal foglalkozó regényeknél lenni szokott, nem sok valódi cselekmény kavarja fel az állóvizet. A minimális számú szereplők egy zárt, behatárolt környezetben élik mindennapjaikat, ahova a címadó ajtón át kevés idegen dolog érkezik. Ha valaki tehát színpadra akarja vinni a történetet, mindenképpen a színészekre és a látványra kell nagy hangsúlyt fektetnie – az előbbi esetében egyértelmű a miért, az utóbbi esetében pedig grandiózus cselekmény és változatos színterek híján a látványvilág az egyetlen aspektus, amivel túlszárnyalhatja a regényt.
A Spirit Színház pontosan ezt is tette. A kamaradarab színészeinek alakítása kivétel nélkül első rangú. A rivaldafényben magától értetődően Hegyi Barbara (Emerenc) és Nagyváradi Erzsébet (Molnár Anna) állnak. Hegyi Barbara Emerence kemény, határozott, mint a szikla, nem hajol meg senki és semmi előtt. Elég egy pillantást vetni a színésznő arcára, hogy a közönség tudja, milyen karaktert fog alakítani, és ami fontosabb, jól fogja csinálni. Nagyváradi Erzsébet nem különben hozza a sokkal gyámoltalanabb Annát, akiben kreativitás, szabadságvágy és bűntudat kegyetlen egyvelege ölt testet.
Perjés János Professzora megértő és csendes, a háttérbe teremtetett, és hogyan a magukkal emberek általában, ott is marad – jelenléte mégsem veszik el a díszletben, és ez hatalmas erény. A regényben a férj jelenléte néha elfelejtődött, az előadás azonban akkor sem hagyta ezt, amikor a Professzor éppen nem volt a színpadon. Nagy Enikő Sutuja hasonlóan remek. Ereje éppen abban rejlik, hogy alattomos személyiségével szöges ellentétét testesíti meg a másik két nőnek.
Ami számomra a darab legcsodálatosabb részét adta, az a két „főszereplő” közti kapcsolat volt – nem a karakterek, hanem a színészek közötti. 50 előadás alatt egy karakter vagy megkopik, vagy tökélyre fejlődik. Esetükben a tökély nem csak tulajdon alakításukra, hanem kémiájukra is értendő. Tehetségükben és akaraterőben egyenlő partnereket láttam, akik egymás mellett és miatt tudtak a legjobban kiteljesedni.
Persze hiába volna a felejthetetlen színészi munka, ha nem állna mögöttük a Bolla Tamás által tervezett díszlet. Mintha egy realisztikus babaházat nyitnánk fel, tárul fel előttünk e parányi, de takaros otthon: kényelmes fotelek, elegáns bútorok, a korszakra jellemző funkcionális darabokban bővelkedő konyha, és persze a színpad középpontján maga az ajtó. Bolla Tamásezt a látszólag élettelen tárgyat is szereplővé emelte. Az ajtó akár egy szem figyeli a színészeket és a nézőket is, akik a kis nézőtéren ülve maguk is a dara részévé válnak.
Tekintve, hogy a jubileumi előadás mekkora sikert aratott és milyen boldog zsivajjal távoztak a nézők, kijelenthetem, hogy Az ajtó csodálatos előadás. A színházban nem feltétlen elég, ha „azt kapom, amit vártam”, és jelen esetben valóban nem „csak” ennyit kaptam. Nem egy remek feldolgozást láttam, hanem magát a történetet megelevenedni, és ez fantasztikus élmény volt.
Noha az 50. előadás már nem térhet vissza, a varázst még bárki átélheti a Spirit Színházban.
