Péter Kránitz 
Szerb Atnal.
Én már nem fogom megérni Hitler bukását – mondta Szerb Antal Radnóti Miklósnak 1941. június 22-én, a napon, amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót. A beszélgetésre Székely Júlia emlékezett vissza évekkel később az Élet és Irodalom hasábjain.
„Kitört a német-orosz háború!” – harsogták a napilapok címlapjai 1941 júniusában, miután a náci Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. A világtörténelmi, sorsfordító nap vasárnapra esett, Budapesten hideg, esős napokat éltek, Szerb Antal épp ekkor tartott baráti összejövetelt hűvösvölgyi otthonában.
Sokan, sokat adnánk azért, ha ilyen társaságban tölthetnénk egy nyári estét: Radnóti Miklós, Bálint György, Székely Júlia. A zongoraművészből lett író, Székely, később az Élet és Irodalom hasábjain emlékezett vissza a végzetes estére. A beszélgetés vezérfonala nem meglepő módon a háború volt.
„Hitler most vesztette el a háborút” — így értékelte Radnóti a híreket. „Oroszország olyan, mint a tenger. Belefulladnak a nácik. Hitler Napóleonnak képzeli magát, de nem tanult Napóleon példájából.” Székely emlékei szerint a költő ekkor ritka kísértésbe esett, közel állt hozzá, hogy felhajtsa a borospoharat. Sosem ivott, mégis mámoros volt a megrendítő fejlemény kilátásaitól.
Szerb Antal vette fel a beszélgetés mélyre ejtett fonalát.
„Törvényszerű esemény következett be” — mondta Szerb, Székely emlékeiben tanári hűvösséggel.
„Az első perctől kezdve tudom, hogy Hitler elveszti a háborút. De azt is tudom, hogy ezt én már nem fogom megérni.”
A kijelentés tragikus tartamát mosolyogva igyekezett enyhíteni: „Sebaj! Ha az én csapatom nyeri a mérkőzést, nem bánom, ha közben leszakad alattam a tribün.” A sporthasonlaton Székely visszaemlékezése szerint Radnóti jót nevetett, de Szerb Antalné nem derült, ijedten tekintett férjére.
A szobára ráereszkedő, hűvös-keserédes levegő súlyán Bálint György próbált enyhíteni. „Egy biztos. Hitler nem éli túl…”
Végül Bálintnak és Szerbnek is igaza lett. Ha néhány héttel is, de Hitler túlélte Szerb Antalt. A zsidó származású, katolikus írózsenit, korának egyik legműveltebb irodalmárát a nyilasok gyilkolták meg a balfi kényszermunka-táborban. 1946 októberében temették újra Budapesten, a Kerepesi úti temetőben lelt örök nyugalomra.
Székely Júlia visszaemlékezését lásd: Székely Júlia: 1941. június 22. – Szerb Antaléknál. Élet és Irodalom – Irodalmi Újság, 17. évf. 25. sz. (1973. június 23.) 2.
