John 
Akadnak témák, amelyek közös emberi élmények, mindenki átéli őket kisebb-nagyobb intenzitással: ilyen a szerelem, a csalódás, az öröm, a gyász, stb. Hasonlóan megegyező élményünk embertársainkkal az identitás keresés és a hova(nem)tartozás kérdése is – ezt gondoltam legalábbis addig, amíg nem láttam a Spirit Színház évadnyitó ősbemutatóját, név szerint a Kitaszított című darabot, Ayad Akhtar Pulitzer-díjas könyvének adaptációját – aztán rájöttem, milyen jó dolgom van.
Hopp egy töltet!
A darab a legelső jelenettől fogva érezhetően egy aknamező. Szereplőink – Amir (Dányi Krisztián), felesége Emily (Tankó Erika), unokatestvére Abe (Jerger Balázs), munkatársa Jory (Fekete Linda) és az ő férje, Isaac (Perjés János) – ideig-óráig elszlalomoznak a halálos csapdák között, ám végül direkt, vagy véletlenül, de mindannyiukat utoléri a végzet. Fokról fokra emelkedik a hangulat, amibe oldásként azért ahol lehet, nem felejtenek el humort is keverni. Ez a történet tud hova építkezni, – hiszen emelkedés nélkül zuhanás sincsen – Léner András rendezőként, valamint Bártfay Rita dramaturgként pedig képesek voltak ehhez minden szükséges részletet biztosítani.
A bolygó és holdjai
A történet gyújtópontja, alfája és omegája Amir, aki bár amerikai születésű, de sohasem tudta teljesen levetkőzni pakisztáni gyökereit – s ezzel együtt az iszlámot sem. Minden probléma, félreértés és katasztrófa ebből az egyszerű megállapításból ered. A sikerorientált, büszke ügyvéd a szabad amerikai, illetve a vallásának engedelmeskedő iszlám férfi között ingadozik, egyre kevesebb sikerrel. Ha nem több szereplős mű, hanem monodráma lenne történet nélkül, Amir karaktere miatt a Kitaszított akkor is zseniális lenne – de szerencsére vannak még. Igaz, inkább mint egy-egy testet öltött probléma, a főszereplő köré csoportosulnak, az ő krízisét hivatottak a maguk módján előidézni.
Itt van először is a feleség, Emily: gyönyörű és tehetséges festő, aki imádott férjében és az iszlám kultúrában találta meg múzsáját. Megértő és szerető hitves, valóban szerethető karakter, ám első sorban művész, így képtelen sokáig a valóság kiábrándító talaján maradni gondok alá fúló férje mellett. Aztán Abe, aki azt a családot, vallást és értékeket képviseli, amikről önként lemondott, de hátra hagyni képtelen őket. Végül itt van Jory és Isaac, akik a kétarcú külvilágot személyesítik meg elegáns ruhákban, drága italt kortyolgatva.
Konszenzus nincs, csak vélemények
Őszintén szólva nehéz leírni egységesen ezeket a karaktereket. Kifelé menet sok száj sok mindent mondott a szereplőkről, és kevés vélemény egyezett. Sokan kedvelték Amirt, de más-más indokból, Emilyről megoszlottak a vélemények, valaki hahotázott Jory viselkedésén, valakit felidegesített stb. Nem rossz prezentálásról volt szó, ellenkezőleg: fantasztikusan ábrázolt, több rétegű karakterekről, akik képesek a teljes érzelmi skálát megmozgatni a nézőkből. Szép és jó, ha a közönség egy emberként tud drukkolni valakinek, de a Kitaszított nem egy ilyen mese. Az életben nincsenek tisztán hősök és gonoszok. Emberek vannak, akikkel mindenki a maga szájíze szerint boldogul – ahogyan az itt is történt. Személy szerint Isaac kivételével mindenki elnyerte a szívemet, ő viszont valahogy sokkal közelebb állt egy szimpla mesebeli antihőshöz, mint valódi emberhez.
A körítés
A színház elengedhetetlen része a jelmez és a díszlet, melyekről jelen esetben Katona Bálint gondoskodott. A jelmezek egyáltalán nem tűntek színházi kosztümöknek. Valódi ruhák voltak, amik meséltek a viselőjükről és hozzáadtak a karakterükhöz. Nagyrészt ennek volt köszönhető a darab élettelisége. Felkavaró történet plusz érdekes szereplők így is úgy is egyenlő a jó élménnyel, itt viszont valamivel többről volt szó. Olyan volt, mintha nem színpadot nézne az ember, hanem egy valódi házaspár otthonában kukkolnánk a falak mögül. Minden vita, felcsattanás, kis arcrándulás és nem utolsó sorban öltözék valóságosnak tűnt, élő emberek viselkedésének és ruházatának, nem pedig valami előre megírtnak. A színészek láthatóan jól érezték magukat a bőrükben, ami elengedhetetlen volt hozzá, hogy ilyen közeli élményt adó előadást tudjanak tartani. a díszletet illeti azonban olyan minimális volt és a szereplők játéka mellett olyan elenyésző jelentőségű, hogy se dicsérni, se kifogásolni nem lehet.
Ajánlott határátlépés
Írhatnám: ”fantasztikus mű, ami a vallási identitás örökké aktuális témáját boncolgatja” – mert igaz lenne. Ám a darab sokkal több ennél a begyakorlott klisénél. A Kitaszított az intelligencia határait feszegeti, és jaj annak, aki elbukik. Sosem csalódtam a Spiritben, de az biztos, hogy erre a darabra még visszamegyek. Ezt ajánlom mindenki másnak is, akik nem félnek a határoktól – és azok átlépésétől.
képek forrása: Spirit Színház
