Bence V. 
Tegyük fel magunknak a kérdést. Mi az, ami Örkény István nevének hallatán eszünkbe jut? Persze jó néhány dolog beugorhat, de biztos vagyok benne, hogy sokak fejében bevillant a groteszk szócska. Nem véletlen, hiszen a középiskolákban – főként – az ő művein keresztül szemléltetik, hogy mit is jelent a groteszk. A XX. században vált igazán meghatározóvá ez a jelenség az irodalomban, és joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért épp ekkor lett ennyire közkedvelt. A válasz pedig megtalálható az Azt meséld el, Pista! című monodrámában. A színdarabban Örkény István életébe nyerhetünk betekintést, abba, hogy milyen is volt egy átlagos huszadik századi ember élete, milyen is volt a legrövidebb évszázad gyermekének lenni, mely egyedülálló módon 1914-től 1989-ig tartott.
Bereményi Géza és Mácsai Pál közösen kutatták fel az író önéletrajzi írásait – amelyekkel az Örkény rajongók akár találkozhattak is különböző kötetekben -, és állították össze a színdarabot, így saját elbeszélései alapján ismerhetjük meg az egyik legjelentősebb drámaírónk életét két felvonásban. A díszlet, a jelmezek és a látottak leírása nem okoz túl sok gondot. Az Örkény Színház előadótermébe lépve egy régi karosszék látványa fogadott, s ezzel ki is merítettem a díszletelemek bemutatását. Néhány perccel később Mácsai Pál, mint Örkény István lépett be kopott, barnás zakójában, és kezdte meg a beszámolót. Az elkövetkezendő nagyjából két órában pedig részletes, néhol kínzóan intim témákkal szórakoztatta a nagyérdeműt székébe roskadva vagy épp indulatoktól felhevülten ide-oda sétálgatva.
Mácsai Pál egészen elképesztő módon adja át az író szavait, meglehetősen nehéz a végére elvonatkoztatni attól, hogy ő igazából nem Örkény István. Az az Örkény, akinek élete hasonlóképp festett, mint azon művei, amelyek igazán nagy hírnevet hoztak neki: Macskajáték, Tóték vagy az egyperces novellák. Mégpedig azért, mert a kor, amelybe volt szerencséje/szerencsétlensége beleszületni, úgy dobálta, marcangolta fiait, ahogy csak bírta, hogy azok többé képtelenek legyenek a világra ne végtelen abszurdumként tekinteni. Ez pedig nagyban rányomta bélyegét az írásaira is. Örkény élete tulajdonképpen szélsőséges ellentmondások és tragédiák szűnni nem akaró sorozata: Jómódú polgári család fia, friss vegyészmérnöki diplomával, akihez soha egy újjal nem nyúltak. Ebből az állapotból csöppen bele a második világháborúba, ahol megjárja többek között a Don-kanyart is, majd orosz hadifogságba esik. Évekkel később, hazatérve ekkor már a szovjetek által megszállt hazájába, szembesülnie kell azzal, hogy hiába vallja magát szocialistának, a hatalom mégis többévi szilenciumra ítéli, és műveit kénytelen a fióknak írni. És ez csak némi ízelítő volt abból, milyen viszonyok közt kellett boldogulnia. De ne higgyük egy pillanatra sem, hogy a darabban meghatározó lenne ez a fagyos, nyomasztó hangulat. Sőt! A groteszk lényege a humor, méghozzá a kegyetlen, mindent semmibevevő humor. Erre a műre kiválóan használható az elcsépelt, mégis hiteles érzelmi hullámvasút kifejezés. A nézőknek a semmiből kell átváltani a hasfájdító nevetésből a sírás közeli állapotra a csontig hatolóan fájdalmas és kínos szituációk miatt, melyeket Örkény egy székben ülve, olykor mosolyogva, olykor szégyenkezve oszt meg velünk.
A történet befejeztével az író egyszerűen csak fogja magát, és kisétál a színpadról, emlékeztetve minket, hogy véget ért a kiváltságos két óra, Örkény ismét halott, nekünk pedig nehéz szívvel kell felállnunk a székekből, oly súlyos a teher, mit ránk rakott az előadás. Mégis úgy hiszem, hogy senki nem fog csalódottan távozni. Még az sem, aki kicsit ódzkodik a monodrámáktól, félvén, hogy nem jelent elég élvezetet. Kijelenthetem, hogy az Azt meséld el, Pista! kellő mennyiségű szórakozást nyújt, elgondolkodtat, emellett pedig értékes történelmi és irodalmi információkkal is ellát bennünket. Mindenki számára tudom ajánlani, bárki által élvezhető, de azoknak, akik szeretik Örkény írásait, kötelező jellegű. A darabot 2001 óta adják, és szinte kivétel nélkül teltház előtt.
