Tom Segura, amerikai stand up-os pár napja vendégeskedett a Conan Showban, ahol a magyar származású feleségéről és fia nyelvi oktatásáról is beszélt.
Természetesen nem kell ezt véresen komolyan venni, hiszen a csávó humorista, ahogyan a felesége is, és mint tudjuk, ezek az emberek nem teljesen normálisak. Szóval, mielőtt bárki felkapná a vizet a következő videó miatt, nyugodjon meg, és gondoljon bele, hogy ez csak egy poén.
Az összes poén, amit a magyarokról elsüt a humorista, picit talán még sértőek is lehetnének, ha egyáltalán komolyan vennénk. Először azt firtatja, miért kell a gyermekének magyarul tanulnia, majd hozzáteszi, talán azért, hogy fegyverkereskedő lehessen. Ötletem sincs, hogy ez a párosítás miért jut egyáltalán az emberek eszébe, ha Magyarországra gondolnak, de a közönség reakciója alapján úgy tűnik, a rólunk alkotott sztereotípia népszerű lehet.
A legjobb mégis ez után következik, mikor magáról, a nyelvtanításról beszél. Segura felesége őt is belevonta a tanításba, így alap kifejezéseket is megtanított neki, ahogy ő fogalmaz? az igent, nemet és a rohadt cigányt. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert a Comment blog cikke szerint a feleségének magyar roma felmenői vannak. Ezt azóta egyébként áthúzták, mert nyilvánvalóan valami félrehallás miatt került a cikkbe.
Végül pedig egy mondókát, dalocskát ad elő magyar nyelven, mégpedig a következőt: „Esik a hó, fingik a ló, szarik a kiscsikó.”. Igaz, ennek a végét én picit másképp ismerem. Emlékeim szerint egy iskola igazgatójának a hátfelén való csúszással folytatódik a mondóka, de a lényegen ez nem változtat. Mikor Segura lefordítja a mondókát a műsorvezetőnek, az visszakérdez, hogy ez mégis miért egy létező dal, mire a humorista lazán csak annyit mond:”Ők csak másfajta emberek.”.
Tény, hogy rengeteg kulturális különbség van az amerikaiak és a magyarok között. Példának okáért, számunkra furcsa lehet, hogy ők folyton fogsorvillantó vigyorral reagálnak szinte mindenre. Az ő szemükben mi pedig búskomor népség vagyunk, akik a padlásra járnak mosolyogni, nehogy azt bárki is megláthassa. Persze, a valóság ezzel szemben tök más, mert eléggé biztos vagyok benne, hogy a fentebbi videón is a többség jót kacagott. Már pedig, ha magunkon ilyen jót tudunk röhögni, akkor nem is vagyunk mi olyan morcos alakok.