Warez 
Another Day albumának borítója
Február 6-án este az A38 színpadán egy különleges vendéget köszönthettünk. Nemcsak mi, akik jelen voltak az eseményen, hanem az ország minden pontjáról üdvözletüket küldték a rajongók Ben Garnfeltnek, a rock-blues egyik kiemelkedő alakjának.
Mikor megérkeztem a rendezvényre, már javában sikítottak a gitárok a Lazy Twins előadásában, akik Granfelt előzenekaraként léptek színpadra. A közönség még csak lézengett. Volt aki a bárpultnál keresett társaságot, mások a fedélzetre menekültek a zene elől társalogni, ugyanis a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után. Én a bárpultot támasztó típusba tartozom inkább, úgyhogy egy frissítő társaságában figyeltem az eseményeket. Látszódott, hogy Ben Granfelt rajongói nagyrészt az idősebb korosztályt képviselik. Ez nem csoda, hisz maga az előadó is immár harminc éve alkot a zenei iparban. Na de ki is ő?
Bizonyára kedves olvasóink közül is akad, aki esetleg nem ismeri Ben Granfeltet. Korábban a legendás Wishbone Ash és Leningrad Cowboys zenekarokban játszott, de szólókarrierje is színes, műfajilag igen változatos lemezeket eredményezett. Another Day című új, immár tizenharmadik szólóalbuma ezúttal trió felállásban készült. Jó öreg dallamos, klasszikus rock, némi blues hatással – és olykor kis progresszív kalandozással – egy igen erőteljes hangzású trió prezentálásában.
Mikor színpadra lépett, lerótta tiszteletét Gary Moore előtt, ugyanis pont aznap volt hat éve, hogy Spanyolországban holtan találtak rá a híres blues előadóművészre. Ekkorra már a hangosítást is sikerült megoldaniuk, és Benék is behangoltak az előadásra. A Hangmans Tree és az Another Day című dalok felrázták az előzenekartól megfáradt hallgatóságot, és ha meghallgatjátok, akkor ti is rájöttök mire gondoltam. Valahogy az utóbbi szám elektromos gitárjának a torzitása a Starsky és Hutch zenéinek gitárjára emlékeztet, úgyhogy örök életemre összefonódott Ben Granfelt neve a híres amerikai sorozatéval.
Egyébként valóban nagyon „’80-as évek rock” szagú, de hihetetlenül ütős, mai szám. És el se hiszi az ember, hogy ezt egy ennyi ideje pályán lévő előadótól hallja, hisz legalább annyi lendület van benne, mint egy garázs projektben. Egyértelműen a Rocking the Boat számuk volt a csúcspontja a koncertnek, ami az A38 Hajón új értelmet nyert, talán az előadóművészek számára is.
A kemény zúzástól, a pszihederikus révületen át, egészen a melankólikus állapotig, minden lelki mélységet megjárhattunk a koncerten. Köszönet ezért John Vihervänak, a basszusért, Miri Miettinennek, a ritmusért és persze Ben Granfeltnek, az erős zenei repertoárért. Az biztos, hogy a maga stílusában nehéz lenne lekörözni az Another Day albumot, ahogy az idő se tudja legyőzni Ben eredeti stílusát.
