Beszámoló: II. Edward – Ítélkezhet-e bárki az emberek szerelme felett?

Az október 7. és 23. között zajló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján a Budapest Music Center koncerttermében bemutatták Alföldi Róbert rendezésében Christopher Marlowe „II. Edward” című drámáját is. A darabot a fesztivál után az Átrium Film-Színházban láthatják az érdeklődők.

Alföldi Róbert munkássága azok közé tartozik, akiket az elmúlt években fokozott figyelemmel követtem és követek. Akár rendezőként, akár színészként vesz részt egy színházi produkcióban, a hatalmas érdeklődés már előre garantált. A jegyekre gyakorlatilag vadászni kell, mégis könnyen lemaradhatunk róla. Nem volt ez másként ennél a darabnál sem.  Nem véletlenül, hiszen Alföldi Róbert ismét olyan művet választott ki, amelyhez valószínűleg nem sokan mernének hozzányúlni.

Chistopher Marlowe angol drámaíró, költő és műfordító ma talán kevésbé ismert, mint kortársa, Shakespeare, pedig színdarabjaival és verseivel hatalmas sikereket ért el. Munkásságának legjelentősebb darabja II. Edward című drámája.

A darab kezdetén II. Edward levelet küld száműzetésben élő szerelmének, Gavestonnak. Apja halála után a király végre visszahívhatja bizalmasát a királyi udvarba. Amikor Gaveston visszatér, Edward kincsekkel és címekkel halmozza el, védelmet kínál neki. Azonban a nemesek és Isabella királyné rossz szemmel nézik szerelmét egy másik férfi iránt, így Edward kénytelen Gavestont újra száműzni  Angliából. Habár a király elkeseredettségét és bánatát látva Gaveston újra visszatérhet, a nemesek összeesküdnek ellene, és meggyilkolják. Edward új kedvencénél, Spencernél keres vigaszt, míg a királynő Franciaországba utazik fiával, hogy szövetségeseket szerezzen. Háború indul, s a legyengült, magára maradt Edward végül fogságba esik. Isabella szeretője, Mortimer végül megöleti a királyt, hogy a hatalmat megszerezhesse magának. Azonban az apja helyett trónra lépő III. Edward leleplezi a gyilkosságot, és kivégezteti Mortimert, anyját pedig börtönbe záratja.

A majdnem három órás előadás egy kis színpadon, mindenféle különösebb díszlet nélkül, csupán néhány kellék felhasználásával játszódik, ezzel is bebizonyítva, hogy zseniális színészi játékokon kívül nincs is igazán szükség semmi másra. A szereplők mellett jelentős szerepet kapnak a zenészek is, akik rendhagyó módon kapcsolódnak a darabba. Hol meghúzódva, szinte láthatatlanul, a háttérből kísérik zenével a darabot, hol szereplőként egy-egy mondat erejéig annak részévé is válnak.

Miért érdemes látni az előadást? Azért, mert az 1300-as években játszódó II. Edward drámája olyan kérdéseket és témákat feszeget, amelyek a mai napig komoly ellentéteket szülnek az emberek között. Befolyásolja-e egy ország életét egy hatalmon lévő személy magánélete és szerelme, s ha igen, hogyan? Milyen mélyreható konfliktusokat okozhat mindez? Kell-e, lehet-e a munka és a magánélet között a határt meghúznunk?

S ha már a szerelemről van szó, van-e joga bárkinek is beleszólnia abba, hogy az ember kit választ társául (függetlenül attól, hogy az illető közéleti ember, vagy sem). Mitől jobb vagy elfogadhatóbb az egyik szerelem egy másiknál? Ez a kérdés több száz év elteltével is ugyanolyan élesen megosztja az embereket. A színpadon mindkét álláspont megelevenedik. A nemesek és az egyház képviselik a konzervatív, a homoszexualitást mélyen elítélő tábort. A királyt a háborúban támogató Spencer apjában pedig felismerhetjük a másik oldalt is. Érdekes karakter ebben a tekintetben Edward testvére, Kent, aki a kezdeti ítélkezés után végül mégis szeretne bátyja segítségére sietni. Ő az, aki elindul az elfogadás útján.

Úgy gondolom, minden darabban van egy mozzanat, egy mondat vagy csak egy szó, ami utat talál a nézőhöz, ami valóban mélyen megérinti, amit visz tovább magával. Ami engem igazán megfogott ebben az előadásban, az egy rövid párbeszéd volt a király szűklátókörű nemesei és II. Edward között. A kérdésre, hogyan szerethet a király valakit, akit ennyire gyűlöl a világ, Edward azt felelte: azért, mert jobban szereti őt a férfi, mint az egész világ. Nem éppen ez lenne a lényeg?

A Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciója
Rendező – Alföldi Róbert
Fordítás – András Forgách
Zenei vezető – Gőz László
Jelmez – és díszlettervező – Ildi Tihanyi
Zenészek – Lengyel Zoltán (orgona), Szűcs Péter (klarinét), Zétényi Tamás (cselló)

Szereplők
Fekete Ernő, Radnay Csilla, Patkós Márton, Makranczi Zalán, Gyabronka József, Jordán Tamás, Mihályfi Balázs, Sztarenki Dóra, Szatory Dávid, Medveczky Balázs, Fábián Szabolcs