Blackphoenix 
Sokáig válogattam az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon vetített filmek között, míg végül bennfentes ajánlásra Veronica Lisková Daniel világa (Daniel’s World, 2014) című filmje mellett döntöttem. A cseh rendezőnő bő egyórás alkotásában olyan témát boncolgat, amely még az igen erős mezőnyben is a leghatalmasabb tabunak számít; ez pedig a pedofília kérdése.
Valószínűleg mindenkinek (így nekem is) a közveszélyes bűnözők jutnak eszébe elsőként, így már a nyitó képsorok is „sokkolóak”, hiszen egyáltalán nem azt kapjuk, amit várnánk. Pszichopata őrült helyett egy huszonöt éves, írói pályára készülő, tiszta tekintetű fiatalembert látunk, akinek bölcsész kinézetén és azon a tényen kívül, hogy soha nem randevúzott senkivel sem, nincs más furcsasága. Olyan nyílt természetességgel beszél arról, hogy beleszeretett a barátai hatéves kisfiába, Misába, hogy percek alatt elfeledteti a nézővel, mennyire aberráltnak és visszataszítónak tartja a társadalom a pedofíliát.
Daniel fellépése cseppet sem magamutogató vagy hivalkodó, nem tesz mást, mint bátran vállalja önmagát és erőt merít a beteljesületlen szerelemből, amelyet barátság formájában él meg. A fiú monológjai nem tolakodóan, de célzottan irányítják a figyelmünket a pedofilok és az egészséges szexualitású emberek magánéleti küzdelmeinek közös pontjaira. Egy heteroszexuális, felnőttekhez vonzódó férfi vagy nő éppen úgy lehet viszonzatlanul szerelmes, várhatja visszafojtott lélegzettel az Ő üzenetét vagy hívását és retteghet attól, hogy soha nem lesz családja, és egész életében magányos marad. Emellett a vonzalom természetétől függetlenül mindkét esetben ugyanúgy megvan a tiszta szeretet lehetősége, amikor a szerelmes sosem ártana az elérhetetlen nőnek vagy gyermeknek, mint annak, hogy őrjöngve letámadja Őt.
Daniel karakteréhez hasonlóan Lisková stílusa sem túlzottan tolakodó, de nem is prűd. Nem hallgat el semmit, a pátosz és a humor tökéletes egyensúlyával és jól megválasztott jelenetekkel érzékelteti a pedofilok önmagukkal és saját szexualitásukkal vívott harcát. Mindez nagyon tisztán megmutatkozik például azokban a képekben, amikor a pedofilok közössége a játszótér mellett állva, saját reménytelen helyzetüket kifigurázva tisztes távolságból nézik a gyerekeket, vagy amikor Daniel a társait várja a Pride Fesztiválon, mert egyedül nem mer becsatlakozni a tömegbe.
A filmnek nincs élesen elkülöníthető lezárása; az utolsó jelenetben egy korcsolyapályán állva láthatjuk Danielt és hallhatjuk az újabb monológját arról, hogy küzd a Misával való találkozásért. A zárásul választott egyszerű életkép megmutatja, mennyire létező az, amit látunk, és kétséget sem hagy afelől, hogy a valóságban a történet tovább folytatódik. Az utolsó képkockákon már csak két szomorú statisztikai adatot látunk arról, hogy a pedofilok 90%-a depresszióval küzd, 80%-uk pedig öngyilkosságot kísérel meg.
Miután a képernyő elsötétült és (némi késéssel) újra kigyúltak a fények, sor került egy beszélgetésre is a rendezőnővel a témával kapcsolatban. Megtudhattunk némi háttér-információt; többek között azt, hogy a cseh közönség nagyon toleránsan fogadta a filmet, és hogy a közösségben, ahol Lisková forgatott, volt egy nő is, akit a rendezőnő igyekezett bátorítani, hogy vállalja az arcát a filmvásznon, ám végül nem járt sikerrel. A gyermekekhez való vonzalom tehát nem csupán a férfiakat érinti, noha a nők között ritkább ez a fajta beállítódás, és nagyobb esélyük van mellette hagyományos párkapcsolat kialakítására. Danielre visszatérve; a fiú továbbra is találkozhat Misával (a gyermek nevét Lisková megváltoztatta a filmben). A szülők nagyon toleránsak, néhány szabályt azonban felállítottak; Daniel csak az ő házukban találkozhat a gyermekükkel, és csak nyitott ajtó mellett játszhatnak egymással.
Nem bántam meg, hogy ezt a filmet választottam – a Daniel világa méltó volt a fesztivál Nézz szembe a sztereotípiákkal! szlogen alatt futó műsorok blokkjához. Sajnos Lisková alkotása ugyan nem nyert kategória fődíjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, a Special Mention díjat azonban elvitte.
