Zsófia Rátkai 
A nyár fáradt napsugarai az utolsókat rúgták, amikor több századmagammal összegyűltünk a Szent István téren a Bazilika előtt, hogy megnézzük a Moszkva tér (2001) című kultfilmet. Ilyen és hasonló szabadtéri vetítésekkel kedveskedett a mozirajongóknak a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptember 4-9. között. Az Uránia és a Toldi mozikba 500 forintos jegyáron beülve pedig igazi csemegéket is láthattunk első osztályú hanggal, képpel a hat nap alatt. A filmeket nem mindennapi találkozások előzték meg az alkotókkal, szereplőkkel.
Van, akinek a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton (az első tavaly novemberben volt – a szerk.) a Francia Intézetben, egy egész napos szakmai workshoppal indult, amely a filmrestaurálásról és a film közoktatásban betöltött szerepéről szólt. De láthattak itt magyar sci-fit a 30-as évekből, előadást Az aranyember (1918) filmváltozatairól és betekintést nyerhettek Abel Gance tízórás Napóleon-filmjének kalandos restaurálási történetébe is.
Számomra a Toldi moziban szerda 13 órától vetítésre kerülő, George Orwell regénye alapján készült Állatfarm (1954) című animációs film elejének elmulasztásáról szólt, mert társam a Puskin mozi előtt várt rám, mialatt én a hajdani Vörösmarty mozi felé (rövidzárlatunk okát máig nem értem) igyekeztem nagyon a Baross utca kocsikkal zsúfolt szakaszán. Hatalmasat nevettünk a Toldi mozi felé futva végül, negyedórával a kezdés után. Mindketten önkéntelenül mentünk valahova, egy moziba, nem is gondoltunk rá, hova, és csak egy dolgot tudtunk biztosan: hogy mit akarunk nagyon megnézni. Az Állatfarmon kívül a Feldobott kő-t (1969), a Találkozás Vénusszal-t (1991), a Ninocská-t (1939), az Ők ketten-t (1977), a Pandora szelencéjét (1929), a Pál Utcai Fiúkat (1968), a Tűz van, babám-at (1967), és még sorolhatnám, de nincs értelme. A több, mint 60 filmklasszikusból álló lista páratlan alkotásokat tartogatott mi, moziimádók számára. Az Oscar-díjas A légy (1980), a frissen restaurált Macskafogó (1968) és a Párbajhősök (1977) csak további három újabb példa a szenzációs programból.
A film maraton szervezői, a filmarchívum igazgatójával az élen (Ráduly György), csoportokra osztotta a programokat. A Szabó István, A tökéletes díva: Claudia Cardinale, a Bergman 100, a Sára Sándor, A nő, ha filmez, a Nyitott archívumok, a Cannes Classic-válogatás, a Molnár filmen, a The Grand Budapest, a Magyar animációs világklasszisok, a Szabadtéri vetítések és a Műhely mind egy adott programblokk elnevezése volt.
Hatalmas érdeklődés övezte hétköznap is a filmeket, az előttük folyó beszélgetéseket, ahol olyan sztárokat láthattunk, mint Claudia Cardinale, Jean-Marc Barr (ősz hajjal is igazi sármőr!), Szabó István, Koltai Lajos vagy a Moszkva tér szereplői.
Szabó István Mephisto-ját (1981) a rendező és a főszereplő jelenlétében vetítették. Ingmar Bergmanról, hajdani producerével Szabó István beszélgetett A varázsfuvola (1975) előtt. A Pomádé (1978), az Amadeus (1984), A legénylakás(1960) és a 8 és 1/2 (1963) dugig tömött mozitermekkel ment, akkora volt az érdeklődés. De ez majd’ minden filmről elmondható.
A Klasszikus Film Maratonnak tehát immár hivatalosan is van létjogosultsága Budapesten, ezt az idei érdeklődés teljesen alátámasztja. Bátorítanám is, nem csak az idősebb korosztályt, de a filmeknél jóval fiatalabb nézőtársaimat is, hogy menjenek el a következőre, mert higgyék el, megvan annak is a bája, amikor a körülöttünk ülő nyugdíjas hölgyek és urak egy-egy váratlan fordulatnál felszisszenek, és még tippelnek is a következő lépésre. Egyedülállóan vicces élmény!
A Film Maratonon összességében, szerintem, a szabadtéri filmek vitték az Arany pálmát, stílusosan szólva. Nem csoda, hiszen a nyári esték utolsóit kiélvező budapestiek egyedi hangulatban láthatták a hatalmas vetítővásznon a tenger észvesztő kékjét, a peron ronda barnáját és Claudia gyönyörű, őzike szemeit is. Közben szerelmesek dőltek egymásnak a párnán ülve a földön; idősek, fiatalok szemei egyformán csillogtak a vászonról visszaverődő fényben és nekem szintén egy klasszikus jutott eszembe mindezek láttán, a nemrég elhunyt Paudits Béla egyik dala: „…és mindjárt megérted, hogy miért kell itt élned, hogy miért Pesten legszebb a nyár.”
