A világhírű soul énekesnő Aretha Franklin augusztus 16-án hunyt el hasnyálmirigy rákban. A sajtó világszerte a Soul Királynőjét gyászolja, egyben magasztalja a zenei géniuszt és legendás karrierjét. Azonban kevesebb szó esik azokról az elképesztő és filmbe illő körülményekről, kevésbé ismert eseményekről, amelyek életét kísérték.
Mikor a kis Aretha Louise Franklin 1942 márciusában Memphisben kibújt az anyukája hasából szülei Barbara és Clarence LaVaughn Franklin harmadik gyermekeként, mindkét szülőnek volt már házasságon kívüli gyermeke is. Barbara-nak egy fia, akit férje az esküvő után nem sokkal adoptált is. Az akkor nyolcéves Vaughn egészen tizenhét éves koráig nem tudta, hogy nem Franklin az édesapja. C.L Franklin baptista lelkész volt, aki Martin Luther King barátjaként, támogatójaként is ismert volt, az egész országban prédikált.
Tehetségére rossz híre vetett árnyékot. A szabadszerelem híve volt, és nem vetette meg az orgiákat, ahol melegekkel is barátkozott. Memphisben, még Aretha születése előtt két évvel, teherbe ejtette a kis Mildred Jennings-et a maga tizenkét évével, a New Salem-i baptista gyülekezet egy ártatlan báránykáját. És hogy Barbara Franklint nem ekkor vitte el a szívroham, az csak a csodának köszönhető, mégis ez lett halálának okozója később. De ne szaladjunk előre. A család 1944-ben Buffaloba, majd 1947 egy hűvös, kora tavaszi napján, Aretha ötödik születésnapja előtt nem sokkal Detroitba költözött az apa munkája miatt. A feleség és anya, a tehetséges zongoraművész és gospel énekes Barbara továbbra is töretlenül játszott férje mellett a templomok zenei kíséretében. Mivel a szexuális kilengések itt sem maradtak el, 1948 őszén a kis Erma (10), Cecil (8), Aretha (6) és a négyéves Carolyn szomorúan nézte végig, ahogy anyjuk megelégelve sorsát elővesz két bőröndöt, összepakolja minden holmiját, könnyes szemmel megöleli őket, majd kézen fogva a tinédzser Vaughn-t Buffaloba költözik. Zeneboltban dolgozott, magán ének órákat adott és ápolónőnek tanult, hogy fenntartsa magát és támogassa gyermekeit. A keringő pletykákkal ellentétben nem hagyta el őket, rendszeresen nála voltak szünidőben, és időről-időre látogatta őket négy évvel később bekövetkezett haláláig. A kis Aretha alig volt hat, amikor apja elvitte a templomba, hogy a gyülekezet előtt énekeljen. Az egyre népszerűbb lelkipásztort az „egymillió dolláros hang”-ként kezdték emlegetni, és az országos népszerűséget lassacskán csupán dollárkötegei múlták fölül.
Telt múlt az idő, a csodálatos énekhangban rejlő lehetőségeket C. L. Franklin felismerte és nyolc éves lányát magával vitte prédikációs körútjaira, ahol énekelhetett a híveknek. A 34 éves anya halála napján, 1952. március 7-én Franklin lelkész a konyhában maga köré gyűjtötte gyermekeit, hogy biztosítsa őket legmélyebb együttérzéséről. A Franklin család hölgy tagjai és több barát felváltva nyújtottak segítséget a gyerekek nevelésében, élükön Rachel nagymamával és Mahalia Jackson gospel énekessel.
És mielőtt hátra dőlnénk kényelmes karosszékünkben tudván, hogy a kis Aretha gyermekkora ezután csupa jó dolgot tartogatott számára, énekléssel és az akkoriban kedvencévé vált zongorával, ne tegyük. Aretha Franklinnek tulajdonképpen további két évig volt felhőtlen, iskolásokhoz hasonló élete. Tizenkét éves volt, amikor teherbe esett egy meg nem nevezett fiútól és további két évnek kellett csupán eltelnie a következő terhességéig ugyancsak ismeretlen apától. Ezalatt édesapja menedzselte zenei karrierjét, gospel turnékra vitte és az általuk üzemeltetett New Bethel Baptista templomban énekelt.
Aretha tizennégy évesen lemezszerződést írt alá, tizenhat évesen pedig Martin Luther King-gel turnézott. Ezután kimaradt az iskolából, és átadta magát teljesen zenei karrierjének és ahogy testvére Emma visszaemlékezik, a csendes szenvedésnek. Ám ezzel nincs vége az érdekességeknek. Tizenkilenc éves korában kötött házassága menedzserével, Ted White-tal tele volt egyre durvuló vitákkal. A Respect címmel megjelent könyv szerint, amelyet Aretha Franklinról adott ki 2014-ben David Ritz (egyébként Aretha korábbi életrajzának írója) White nem csak menedzsere volt Aretha-nak, hanem kerítő is, és a prostituáltak pénzét saját karrierje építésébe invesztálta. Arethában nem látott mást, mint dagadó bankszámlája biztosítékát. A pár hét évvel később elvált, miután fény derült rá, férje hányszor helyben hagyta Aretha-t.
Ugyancsak a könyv állítja, hogy a New Bethel Baptista templom, ahol Aretha már tízéves korában énekelt, nem volt más, mint a bor, fű és mámor élvezete áhítatos ruhába bújtatva. Eképpen a tizenkét éves Aretha részese lett a gospel világnak, és szexuálisan is aktív volt. Ez rögtön magyarázatot is ad a korai terhességek hogyan? miként? miért? kérdéseire.
Arethának tehát a karrierje irigylésre méltó volt, világhírűvé vált, állócsillagként ragyogott, ám az arc mellett, amelyet a publikum felé mutatott, létezett egy másik is. Aretha állítólagos féltékenységéről sikeres pályatársai iránt (Diana Ross-t és Barbara Streisandot gyűlölte), rosszindulatú viszálykodásairól, fékezhetetlen szexuális étvágyáról, evéskényszeréről több újság is említést tesz. Családján belül is féltékenységi harcai voltak testvéreivel, Ermával és Carolynnal, akik ugyancsak tehetséges énekesnők voltak.
Egyre fokozódó szorongások gyötörték. Zavarta, hogy ő volt az egyetlen gyermek családjában, aki kimaradt az iskolából. Popénekesnővé akart válni, de a lehető legrosszabb módon: elvesztette egyéniségét, mint templomi énekesnő. Megfelelési kényszere volt. Úgy érezte nem elég jó énekesnő, anya és nő. Házassága megromlásakor elkezdett keményen inni és dohányozni és rengeteget evett. 1967-ben Georgia-ban le is esett a színpadról és eltörte a karját. 1969-ben idegi kimerültség miatt Cecil kórházba küldte testvérét. Az itallal aztán végleg szakított, az evéssel nem tudott.
Aretha 1979-ben kötött házassága sem sikerült jobban. Bár ő még mindig a tündérmesék látszatát akarta fenntartani és később is erről álmodott. Magányos és szomorú volt.
Sajnos, az élet később sem volt hozzá kegyes családja tekintetében: 1979-ben, egy meleg júniusi éjjelen apját házában rablótámadás érte és közvetlen közelről kétszer fejbe lőtték. Nem halt meg. Kómába esett a következő öt évre, haláláig. Két lánytestvére meghalt rákban, Carolyn 44, Emma 64 éves korában. Öccse, Cecil pedig kemény drogozásba kezdett Carolyn halála után.
Ilyen volt hát Aretha Franklin gyötrelmektől sem mentes élete. Szülei rossz házassága, anyja korai halála, a gyerekként anyává lett nő, egy szexfüggő apa, egy kegyetlenkedő férj, sikertelen szerelmek, függőségei el nem ítélhető módon tették azzá, ami lett: ő az emberekhez szólt, és az együttérzés hangja csengett dalaiban.