John 
Dárdai Pál – Pietsch Tibor
Mindig úgy tartottam, hogy az egyenes vonal nem a megfelelő szimbóluma egy életnek. A vonalban nincsenek hirtelen kanyarok, gödrök, emelkedők és minden egyéb, amiktől az élet nehéz, de szép lesz. Sokkal találóbb a kör: soha nincs megállás, folyamatosan nő és bővül, ahogy tartalmat kap, minden lépés egy teljesen más horizontot nyit meg. Dárdai Pál életének kerek történetét olvasva úgy éreztem, az elméletem beigazolódott.
„Amit a futball adott, el is vette tőlem” – tökéletes nyitány, hiába található az idézet a kötet hátulján. Rövid, ütős, figyelemfelkeltő, „spoiler veszélyes”, egyszóval példa értékű kijelentéssel találkozhat az olvasó, aki veszi a fáradtságot és megfordítja a könyvet. Egy ilyen súlyos mondat folytatást kíván – itt lép színre a 300 oldal, amely egy ember életét hívatott egy hosszú monológként elmesélni.
Az elbeszélés egy összefoglalóval kezdődik „Előszó gyanánt” címen, melyben egy mondat ismétlődik: „Jó neked, Palcsi, bőkezű veled a sors.” Itt nem csupán funkciója, hanem egyenesen története van a mondatnak. Minden elhangzáskor más háttér történetet kap, más érzéseket közvetít, még a hang is másnak tűnik, ahogy a fejünkben elhangzik. Mire e rövid fejezet végére érünk, anélkül, hogy tizenkét oldalnál többet olvastunk volna, nagyjából körvonalazódunk előttünk Dárdai Pál, a focista, az edző, a fiú és az apa alakja egy olyan férfi képében, aki nyíltan, szelíden, keveset, de őszintén beszél magáról – és pontosan ezért nem fogjuk letenni a könyvet, míg nem láttuk az utolsó szóig.
Az összefoglaló fejezet után más könyv esetében két választás volna lehetséges: megelégszünk a gyorstalpalóval, vagy folytatjuk. Itt merült fel először a fejemben, hogy a kép, amelyet Dárdai gyorsan elém rajzolt, csakis kör lehet, egy önmagában is teljes, ám egyelőre részletek nélküli alkotás. És ugyan ki akarna egy műalkotást csak futólag megnézni?
A monológikus elbeszélés tökéletesen illik a könyv – ha szabad így, akkor Dárdai – stílusához, remek választás volt Pietsch Tibor részéről. Egy céltudatos és egyenes ember személyes életéről nem is lehetne másképpen hitelesen beszélni. Nem kelti elnyújtott interjú hatását, sőt, családias légkört teremt. Kellemes vasárnap délutáni érzést ad, mintha személyesen beszélgetnénk Dárdai Pállal otthonában, s miközben a családja a kertben focizik, ő húsz fejezetben elmesélné egy üdítő mellett életeinek azon pillanatait, amelyekről egy világ tudott, részleteiben mégis csak kevesek ismerték. Mesél a gyermekkoráról, öccse elvesztéséről, a karrierje kezdetéről és nagyobb fordulópontjairól, a sérüléséről, a „kulcscsomós lányról” és az életről, amiről ketten álmodtak és valósítottak meg, csupa boldog és szomorú emlékről. Ugyan ezekről a nagyobb csomópontokról a média által már bárki tudhat, de a könyv nélkül például Móni „csak” szerető feleség és anya, itt azonban mindezek mellett megismerhetjük azt a lányt is, akibe a fiatal Dárdai már a bő farmerjában és pulóverében megszeretett.
A történet összeszedettsége, egyszerre komolyan őszinte és pattogósan vidám hangneme egy olyan embert sejtet a lapok mögött, aki már megélte élete legrosszabb és legboldogabb pillanatát, és a monológ végére megértjük, hogy ez valóban így is van. Az öröme nem hangzik dicsekvésnek, a fájdalma nem hangzik eltúlzottnak, minden sor őszinte és egy valódi, hiteles életről mesél. Egy életről olvasunk, de nem életrajzot, és ez hatalmas különbség.
Dárdai Pál élete immár leírta a maga teljes körét, innentől a jövő már csak bővíteni tudja azt. Addig is, míg ez megtörténik, szánjunk rá néhány napot az augusztusi nyaralásból, hogy meghallgassuk: ki is az a Dárdai Pál?
A könyv megvásárolható az Alexandra könyvesboltokban.
