Chino 
Ha valaki azt hiszi, hogy a misztikus, kísértetházas horrorokról több bőrt nem lehet lenyúzni és unalomba fulladunk, nem is téved olyan nagyot. James Wan horrorgurunak ennek ellenére olyannyira a vérében a zsáner, hogy ebből újra és újra képes kiemelkedőt alkotni. A Démonok között -tel (The Conjuring, 2013) olyat produkált, hogy nem csak a nyugodt alvásnak mondhattunk búcsút, de a 2000-es évek hasonszőrű horrorjait is magasan kenterbe verte. A fogadtatás és a kritikák olyan magasra tették a lécet, hogy egyértelmű volt a franchise folytatása. Az Annabelle (Annabelle, 2015 spin-off után ugyan átvitt értelemben is a frász kerülgethetett minket, de Démonok között második része (The Conjuring 2, 2016) már valamennyire nyugtatónak hathatott.
Én személy szerint nem vagyok híve annak a divatos közhelynek, hogy a második rész mindig gyengébb, mint az első – már csak a rengeteg ellenpélda miatt sem- ugyanakkor jelen esetben hasonlót tapasztalunk. A Démonok között folytatása önmagában a stílus kiemelkedő alkotása, kellően vérfagyasztó, kiválóan játszik az ijesztgetések eszközeivel és ritmusával, de egy Wan mester fémjelezte mozitól többet vártunk. Főleg ha ezt a franchiset lovagolta meg. A legnagyobb hibát ott követte el, hogy bármennyire is mestere a szakmának egy igazán jó horrorfilmet 134 percben képtelenség ütősen vászonra vinni. Korábbi munkáinak, de a mérföldkőnek számító első résznek, is ez volt az egyik legjobb komponense, mindamellett, hogy a két főhőst kiválóan megalkotta.
Ezúttal is Ed (Patrick Wilson), illetve Lorainne Warenn (Vera Farmiga) egy paradox módon állítólag igaz történetét vette alapul, melyet ezúttal a legpontosabban dokumentált jelzővel illettek. A ’60-as – ’70-es években élt és munkálkodott házaspár már a visszavonuláson gondolkodik, ráadásul Lorainne félelmetes látomással is küszködik, amelyben férje halálát látja meg egy Marylin Manson kinézetű apácadémon közreműködésével. Az egyház kérésére azonban az óceán túlpartjára utaznak, hogy kizárólag megfigyelőként részt vegyenek egy angliai sokgyermekes ,egyedülálló anyuka vesszőfutásában. A családot, házuk egy korábbi lakójának, egy 72 éves öregembernek a szelleme kísérti és hiába van tisztában már a rendőrség és gyakorlatilag az egész város igazukkal képtelenek bármit is lépni az ügyben. Ellentmondásos módon ezúttal pont a kísértetvadászok a legszkeptikusabbak, hiába veri ki a szemüket a természetfeletti jelenléte.
Mindemellett a kezdést is nagyon jól megkomponálták az amityville-i események felelevenítésével, amire többször is hivatkoznak a mozi során. Amiben azonban James Wan zsenije rejlik az első fél órában nagyon jól kidomborodik és amellett, hogy székhez szögez minket olyan mértékben adagolja a feszültséget és a borzongást, amire csak ő képes. A távirányítós jelenet vagy az éjszakai „párbeszéd” iszonyatosan ül, és mocorgásra készteti az embereket a moziszékben. Ezután sajnos átmegy kicsit a kommersz horrorok irányába. Ez nem is lenne baj, hisz Wan hiába használja tudatosan a műfajra jellemző kliséket, mint az átkozott gyerekjáték, kopogás az ajtón, megszállt kisgyerek, sőt egy kis found footage elemmel is színesíti a mozit, tökéletesen működik. A korabeli évek –ezúttal angliai- atmoszféráját újra remekül megteremti, a díszletek zseniálisak, ahogy az operatőri munka is. A szürke félhomály, tükröződő felületek csak fokozzák a hangulatot, a kevesebb néha több eszközzel újra nagyon jól játszott Wan. Ami pedig csak hab a tortán az apró kikacsintások az első rész felé. Néhány másodperc erejéig feltűnik a háttérben a Perron család házáról készült festmény vagy a már korábban látott félresikerült ördögűzésről készült stock shot. A film nagy része, azonban inkább a jump scare-ekre épít, háttérbe szorul a jól működő suspense dramaturgia. A hirtelen felugró vicsorgó kísértetektől a frász kerülgeti a nézőt, egy-másfél óra után fogyatkozott is rendesen a mozi közönsége. Ezeket ugyan nem olcsó eszközökkel kivitelezték és minőségi munka, nagyon színvonalas horrort produkáltak, de én Wan-től nem ezt vártam. Ugyanakkor túlságosan is „direkten” tálalták, az ilyen CGI-kísértetek nagyon szembemennek a zsánerrel, az első rész tapsolós jelenetét meg sem közelítették.
Mindez komoly hozadéka a Démonok között 2 hosszának, ki kellett tölteni valamivel ezt a több, mint két órát, ugyanakkor nem véletlen, hogy erre a zsánerre a másfél órás hossz a jellemző, két órás produkciókat is csak elvétve találni. Nagyon nehéz ugyanazt a feszültséget végig fent tartani, hogy ne ugyanazokat a frázisokat adagolják s a katarzisra ne fogyjon el a puskapor. Olyan ez, mintha sokadjára szállnánk fel a szellemvasútra, első-második alkalommal még katarktikus élményként hat, utána viszont nem nyújt meglepetést. Kicsit persze sántít a hasonlat, mert a sztori olykor-olykor más irányba tereli dolgokat, de amikor tényleg ütnie kellene túlságosan ismerős érzést kelt. Az első résztől ebben a tekintetben is eltér, sajnos negatív irányba. Míg ott alig dolgozott jump scare-ekkel, a valódi kísértetet sem sokszor látjuk, olyan kézzelfogható a feszültség, hogy már egy bevágódó ajtótól a frászt kapjuk. A film sztorija alapvetően rendben van, olykor ugyan kicsit logikátlan, de ez alig észrevehető, továbbá nem is ezen van az igazi hangsúly. A sok drámai, romantikus elem ugyanakkor teljesen felesleges, idegennek hat, olykor kicsit szappanoperás feelinget kölcsönöz a filmnek, míg több fontos részen felületesen átsiklik. A finálé mindenesetre nagyon jól összeáll, kellően félelmetes és meglepetésben is gazdag. A szereplőket is nagyon jól eltalálták, A Stewart-Farmiga páros ugyanúgy hozza a figurát, mint az első részben, a szerencsétlen, kétségbeesett anyuka is nagyon hatásos. Ami a gyerekszereplőket illeti, az első rész castingját is kenterbe veri, főleg a Janet-et alakító Madison Wolfe-ra kell a továbbiakban figyelni.
A Démonok között 2 alapjaiban véve egy nagyon komoly és ütős horrorfilm, ami után garantált a lámpafénynél alvás. Úgy ötvözi a korábbi klasszikusokat, mint a Poltergeist – A kopogó szellem vagy az Ördögűző, -amihez Wan adagol egy kis saját fűszert-, hogy tökéletes ötvözetet alkosson. Egy fél órát ugyanakkor bátran ki lehetett volna vágni belőle, így kicsit túlírt mozira sikerült. Komolyabb csalódást azokban kelthet, akik az első rész színvonalát várják a folytatástól, a 2000-es évek zsánerfilmeinek etalonját, azonban nem korrekt dolog kiindulópontnak venni. Ha ettől elvonatkoztatunk James Wan legújabb alkotása igazi csemege a horror rajongók számára, de azoknak is hatalmas élményt nyújt akik egy kis rémületre vágynak, s néhány napig biztosítva van az esti borzongás.
Értékelés: 84/100
Mafab: 90
IMDb: 8,2
