Zsófia Rátkai 
Dés László tavasz közepétől MI VAGYUNK A GRUND! címmel Básti Julival koncertezik. A cím társadalmi üzenetéről, a mai értelmiség művészi ideáljairól és Petőfiről készülő aktuális zenei művéről beszélgettem hazánk egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb zeneszerzőjével.
A novemberben megjelent új lemezéről Túlélem című dala arról szól, hogy „akárhogy is próbálnak minket elintézni, túléljük, ha máshogy nem, a dalainkban élünk tovább”. A MI VAGYUNK A GRUND! koncert cím is ezt az állhatatosságot hivatott kifejezni, vagy a Pál Utcai Fiúk zenéjére utal?
MI VAGYUNK A GRUND!-nak is van társadalmi üzenete, de más, mint a Túlélem-nek. MI VAGYUNK A GRUND! számomra egy metafora. A Grund a Molnár regényben és a mi darabunkban is a haza metaforája, és azt gondolom, hogy egy országban, egy államban sokféle ember él. És így ahogy mi sokfélék vagyunk, úgy vagyunk mi a Grund. Sajnos, most már sok-sok éve az a trend, hogy állandó megkülönböztetés van, megkülönböztetjük egymást, te olyan vagy, én ilyen, én vagyok az igazi rendes magyar, te nem vagy rendes magyar. Ez egy iszonyatosan kártékony és rossz dolog, rombolja a társadalom érzelmi és mentális állapotát. Ezek közhelyek, de mégsem tudjuk ezeket a közhelyeket, nem tudunk úrrá lenni rajta, sőt, a helyzet egyre romlik, pedig meg kéne tanulni, hogy valami csak együttműködésből születhet. Széthúzásból semmi nem lesz, csak vacakságok. Amikor együttműködik a sokféleség, a másság, akkor lehet építkezni, abból lesz valami. Szóval, én azt üzenem ezzel az én közönségemnek, gondolkodhatunk akárhogyan is a világról, így, ahogy együtt vagyunk, mi vagyunk a Grund, ezt tessék tudomásul venni.
Novemberben megjelent az első szerzői-előadói lemeze Éjféli járat címmel, amelyre Bereményi Géza, Müller Péter Sziámi, Parti Nagy Lajos, Nemes István, Grecsó Krisztián, Geszti Péter és Bródy János is írt dalszövegeket. Régi vágya volt ez a saját lemez. Miért csak most jelent meg, illetve miért pont most jött el a pillanat?
Mert mindig volt valami nagyon fontos, amiről úgy éreztem, meg kell írnom. Aztán azt gondoltam, hogy ha most nem csinálom meg, akkor soha nem csinálom. Most már itt volt az ideje. Ezt a műfajt húszévesen szokták kezdeni, én 64 évesen kezdtem el. Nem nulláról indultam, énekeltem már saját dalaimat itt-ott koncerteken, lemezen, de hogy egy egész lemezen az én dalaimat én magam énekelem, ilyen még nem volt.
A koncertekkel párhuzamosan továbbra is megy a Szó és Zene utód műsora az Összhang, már a Katona József Színházban, ahol az előadás fontos része az improvizáció. A koncerteken is lesz némi improvizáció?
A koncertekre előre megtervezett műsorral készülök. A Szó és Zene, amely Esterházy Péter nélkül Összhang néven fut, teljesen más műfaj. Ott a műsor szövegrésze meg van szerkesztve, de mi improvizálunk, nulláról kialakul valami, amit csak nagyon jó dzsesszmuzsikusokkal lehet megcsinálni. Ez azért jó, mert azt jelenti, hogy a pillanatnyi hatás, a szöveg, a közönség reakciója dönt. Ezek improvizációk. A dalok meg dalok, ahol az improvizációnak is van tere, pl. a gitáros improvizálhat, vagy én szaxofonon egy – két dalban. Nagyon fontos egy koncert dramaturgiája, felépítése, a számok sorrendje. Ez egy mesterség, amit az ember hosszú évek alatt megtanul, mert ezen nagyon sok múlhat: hogy játszom a dalok hangulatával, ami befolyással van a közönségre. A dalok hatását hogy csoportosítom: felfele tartó íve kell legyen. Hogyan adagolom, váltogatom az ismert dalaimat az újakkal. Ez látható, hallható lesz a tavasszal megjelenő Aréna koncert DVD-n is, ami kapható majd a koncertjeimen, a Kult Kikötőben Földváron, Kapolcson, Szigligeten, az Ördögkatlan fesztiválon, Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon, és még sok más helyszínen is.
Az az Összhang esteken, amelyeken Spiró Györggyel, Parti Nagy Lajossal és Závada Pállal együtt lép fel, nagyon népszerűek, mi a titka Ön szerint?
Több mindennek tulajdonítható a sikere. Az írók, akik szerepelnek ezen az esten, a magyar irodalom kiválóságai. És Esterházy Pétertől is minden alkalommal olvasunk fel. A Hvg-ben nemrég olvastam egy elit kutatásról, az MTA csinálta, hogy kik az értelmiség élő művészi ideáljai. Az első tízben mind a három író benne van, előkelő helyen. Esterházy is ott volt a pár évvel ezelőtti felmérésben, messze az első helyen. Ezek az alkotók nem láthatók ma sehol a közszolgálati tévében – akinek dolga lenne a magyar kultúrával foglalkozni. Egy őrület, ami folyik ma közszolgálati csatornákon, amelyek osztódással szaporodnak. Ezeken az M3-M5 csatornákon retro műsorok mennek, többek között portrék, a ’60-as ’70-es évekbeli átkosból. Ma már nem hogy nem vesznek fel portrékat, hanem a nevük sem szerepelhet sehol. Tehát, ha valaki hallani akarja őket, eljön, mert itt készülő műveikből is olvasnak fel, amit sokszor még a kiadó szerkesztője se látott. És remélem, hogy a zene miatt is jönnek. Az improvizáció adott témára nagyon izgalmas dolog, a közönség szerintem ezt is élvezi.
Korábban egy beszélgetésben szürke eminenciásnak titulálta a zeneszerzőt, aki a háttérben van. Az új lemez kapcsán elhangzott egy interjúban, hogy tele van energiával, mondanivalóval, és sokat fog koncertezni, turnézni. Kicsit mintha kilépett volna jobban a fényre. Ez minek tudható be?
Ennek csak az az oka van, hogy elszántam magam, hogy én, mint dalos előadó, a saját dalaim énekese, a zongorámnál ülve kilépek a pódiumra az emberek elé. Ha ez jól sikerül, akkor nem kétséges, hogy ez a popularitás csúcsa. Mindig az énekes előadók vannak a legismertebb pozíciókban. Nyilván egy dzsesszzenész sokkal kevésbé. Végülis mint szerző ismert vagyok, és ez nagydolog. Zeneszerző a háttérben munkálkodik, az utóbbi pár évtizedben a közönség már nem tartja számon. ki írta a dalokat, színpadi, vagy filmzenéket, amit kedvel. Így, hogy most én a saját dalaimat énekeltem a színpadon, ez óhatatlanul engem előre tolt. Sokat kezdtek el velem foglalkozni, és ehhez az Aréna koncert is hozzájárult. Hónapokig tele volt az arcommal az utca, hasonlóan a 2014-es Aréna koncerthez.
Negyven lemez, rengeteg filmzene, musical után most szabad tudni, hogy min dolgozik?
A turné és a dvd mellett belefogok egy soha nem volt nagy munkába. Persze, mindig azt hiszem, hogy ennél nagyobb már nem lesz, aztán kiderül, hogy mindig van. Magamnak köszönhetem. Petőfiről szeretnék egy operát írni, a magam zenei nyelvén. Nem lesz benne próza: két és fél óra zene. Nagyon izgatott vagyok, mert borzasztóan izgalmas ennek a zseninek a rövid, de annál mozgalmasabb élete. A művei, a gondolkodása, a társadalmi szerepvállalása fantasztikus, minden ideszól. Nem kell semmit aktualizálni, csak meg kell mutatni, ahogy ez a nagy művész élt és gondolkodott. Ezt tudni ma már sajnos nem evidens. Én is csak gyanítottam, de amikor elkezdtem alaposabban foglalkozni vele, megbizonyosodtam róla. Most már „csak” ki kell találni a „történetet”, és meg kell írni a zenét. A legizgalmasabb az egész munkában, hogy fiatalokról van szó benne. A magyar költészet forradalmát és a ’48-as forradalmat is egészen fiatal emberek robbantották ki. Petőfi 25 éves, Jókai 23, és társaik is hasonlóan fiatalok. Ezek a huszonéves fiatalok megváltoztatták a világot, a világszemléletünket, és Magyarország további sorsát. Ezt csak úgy szabad megcsinálni, – és ha nem, akkor nagyot hibázunk – hogy a fiatalokat érdekelje, hogy ne történelemleckének tekintsék, vagy március 15.-i dögunalom megemlékezésnek. A kamaszok a legveszélyesebb közönség. A Pál utcainál sikerült. Ott csend van. Rengeteg fiatal nézi, és azonosul a szereplőkkel, akik szintén fiatalok. Szóval, egy olyan emberről van szó, aki már egy talapzaton álló szobor csupán, és a gyerekek ásítoznak, ha március 15-éről van szó. Különben nagyon veszélyesek a versei, lassan cenzúrázni kell. „Talpra magyar” „akasszátok fel a királyokat”, „rabok legyünk vagy szabadok?”… Szóval, hogy a kamaszok megérezzék, ráérezzenek arra, hogy ez nekik szól, róluk van szó. A műfajt még nem találtam ki. Operát említve mindenki Puccinire meg Verdire gondol. Nagyon fontos kérdés, hogy milyen zenei nyelven csinálom meg. Ez mind döntés kérdése. A mai közönség üljön be a ma színházába. Ha a Petőfi ideszól, megérint minket, akkor nyertünk.
