Blackphoenix 
Melyik fantasy-rajongónak ne fordult volna már meg a fejében, hogy milyen lenne A Gyűrűk Urához hasonló világban élni? Anthony Sheenard „trilógiájában”, a Dreaworldben Főnixnek és Steve-nek mindez egy csapásra sikerül. Miután elalszanak a saját ágyukban, minden éjjel egy zsémbes lovag és egy kissé cinikus tünde mellett ébrednek, bármerre is járjon éppen a két vándor.
Ám hamar megtanulják, hogy a világ, amelybe belecsöppentek, nem éppen álomszerű. Itt a halál mindennapos vendég, és ha hőseink nem akarják maguk is, hogy kalandjuk, és vele együtt otthoni életük is korai véget érjen, be kell tartaniuk néhány szabályt. Például nem árt, ha képesek befogni a szájukat (ezzel a szabállyal elsősorban a túlságosan is laza és szókimondó Steve-nek gyűlik meg a baja).
Ráadásul a két férfihoz hasonló álmodók felbukkanása már tömegessé vált. Egy ilyen potenciális haderő, vagy éppen veszélyforrás pedig hamar felkelti Mordova királyának és Orkhon császárnak az érdeklődését. A két álmodó ízelítőt kap a királyi udvari életből, ám nem sokáig élvezhetik a kényelmet. Hamarosan olyan kalandokba bonyolódnak, amely az egész álomvilágra hatással lesz.
Azoknak ajánlom a Dreamworld-„trilógiát”, akik kíváncsiak rá, hogyan lenne képes a XXI. század embere megállni a helyét a fantasyvilágban. Azoknak azonban nem ajánlom, akik lelkileg képtelenek feldolgozni, hogy A Főnix ébredése és A sárkánypap álmai után a történet befejezetlenül marad.
