Egy csodálatos elme tragikus végzete – Csáth és démonai a Vígszínházban

Február 13-án, Csáth Géza születésnapján mutatta be a Vígstreamház legújabb előadását, a Csáth és démonait Vörös Róbert rendezésében, Horváth Szabolcs főszereplésével. A darab eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel igyekszik  megidézni a tragikus sorsú zsenit, akinek művészete máig élő és releváns maradt. 

Csáth Géza művészetének töretlen népszerűségét mutatja, hogy irodalmi műveinek rendre jelennek meg újabb és újabb kiadásai, filmfeldolgozásai,  életét és műveit kiállítások, színdarabok mutatják be. A Csáthot övező érdeklődést táplálja minden bizonnyal a tragikus sorsa is, ami pontosan olyan, mintha ő maga írta volna. 

Erre a tragikus, szinte eleve elrendelés-szerű sors adja a gerincét Vörös Róbert darabjának is, ami Csáth életéről és munkásságáról igyekszik képet adni, de a fókusz mindvégig a tragikus végkimenetelt kiváltó okokon van. 

A darabot keretbe foglalja a végzetes ámokfutás: Csáth feleséggyilkossága és öngyilkossága. A drámai kettős halál pedig meg is adja az előadás felhangját. Végig érezzük, a legvidámabb percekben is, a tragikus vég sötét árnyát, ami mindig, minden pillanatban ott lebeg. Ez árnyékolja be a fiatal Csáth minden sikerét, a megszületett művek zsenialitását, az ifjúkor könnyed mámorát. 

A kezdő, végzetes jelenet után kronologikus rendben haladunk végig a művész életén, a rendelkezésre álló dokumentumok: magánlevelezés, irodalmi, zenei művek segítségével. A darab nagy hangsúlyt fektet Csáth családjához és a nőkhöz való viszonyának bemutatására. Kiemelten jelenik meg az apával (Hirtling István) való ambivalens viszony, az öcs ( Csapó Attila) és Desiré, azaz Kosztolányi Dezső (Zoltán Áron, Hirtling István) feltétlen, odaadó támogatása. Mellettük pedig ott vannak a nők, akik az anya nélkül felnőtt Csáth számára hasonlóan démonikus alakká váltak, mint a morfium: szenvedett tőlük, függővé vált tőlük, kárhoztatta őket, mégsem bírt meglenni nélkülük. Fontosnak tartom, hogy a darab egyáltalán nem szépíti Csáth nőkről alkotott negatív képét, az Olgával (Szilágyi Csenge) való viszonyában pedig szadizmusra, a nőn való uralkodásra való hajlamát is megmutatja. 

Az életrajzi események, kapcsolatok mellett az előadás képet ad Csáth irodalmi és zenei munkásságáról is. Hallunk idézeteket zenekritikákból, orvosi tanulmányokból, látunk egy jelenetet a Janika című darabjából, zeneművek részletei hangzanak fel, egyedül a képzőművészeti alkotásokból nem kapunk ízelítőt – amit kicsit hiányolok is – csupán a levélrészletekből kapunk róluk utalásokat. 

A mozaikosság ellenére a darab mégis kerek egészet alkot, amiben nagy szerepet játszik a remek színészi munka is. Horváth Szabolcs játéka zseniális, elképesztő érzelmi skálát mutat be, s a zavarodott, a függőségtől már tébolyodott Csáthot alakítva a játéka szinte hátborzongatóan hiteles. Desiré, a fiatal Kosztolányi szerepére Zoltán Áron kiváló választás, remekül illik hozzá a szerep. Csáth apjának szerepében Hirtling István ragyogó, viszont az idősebb Kosztolányi szerepében én már nem éreztem annyira hitelesnek. Kiemelkedőnek éreztem még Szilágyi Csengét Jónás Olga szerepében: egyszerre képes megjeleníteni a démoni csábítót, a femme fatale-t és a megalázott, kiszolgáltatott, behódolásra kényszerített asszonyt. 

Mindenképp meg kell említeni még a letisztult színpadképet, amelynek hangsúlyos eleme a három vörös ajtó. Az előadás elején még mind a három nyitva áll, azonban a történet előrehaladtával az ajtók bezárulnak. Az ajtók mellett szimbolikus jelentőségűek a fények is, az előadásban végig domináns a vérvörös és a méregzöld. 

Összességében a Vígszínház új előadása, a Csáth és démonai méltón tiszteleg Csáth munkássága előtt, remekül összefoglalja az életművet, emellett katartikus élményt nyújt a nézőnek. Bár az online nézhető előadás is élvezetes, remélhetőleg hamar lehetőségünk lesz a darabot élőben, a Vígszínház színpadán is átélni.