Szokolay Dávid 
A távol-keleti mozgóképipar legújabb zászlóshajója egy kis késéssel ugyan, de immáron megtekinthető a magyar mozikban is a Minari: A családom története.
A helyszín Kansas, az 1980-as évek első felében. A történet középpontjában egy Dél-Koreából elszármazott négytagú család áll. Már hosszú évek óta élvezik az Egyesült Államok vendégszeretetét, miután a jobb megélhetés reményében hátat fordítottak szülőföldjüknek. Az expozícióban egy újabb változás áll be a négy személy életében. Búcsút vesznek az Újvilágba való érkezésüket követően otthont adó nagyvárostól és egy Isten háta mögötti ültetvényt választanak lakóhelyüknek.
Ez a mozzanat szüli az alapkonfliktust a családfő, Jacob Yi (Steven Yeun) és kedves neje, Monica (Ye-Ri Kim) között. A szülők az USA-ban is folytatják már az őshazában megkezdett hivatásukat: csibéket válogatnak szét nemük szerint egy baromfikeltetőben. Míg Monica úgy tűnik, hogy megelégszik helyzetével, addig Jacob ennél jóval többre vágyik: a semmiből szándékozik felvirágoztatni mintagazdasággá az utóbb említett nagybirtokot. Felesége azonban nem ad hitelt a sziszifuszi elgondolásnak, és ez az, ami hosszú távon elhidegüléshez vezet a felek között. Ez a történetszál erősen emlékeztet Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből a két főhős, Szakhmáry Zoltán és Rhédey Eszter között feszülő komoly érdekellentétre.
A gyerekekről meg még csak nem is szóltam! Anne (Noel Cho) kilenc éves kötelességtudó nagylány. Kissé sematikus figura. Öccse, a mindössze hat éves David (Alan S. Kim) annál összetettebb jellem. Szívbetegségével állandó készenlétben tartja szüleit.
Ebbe az amúgy sem állóvízszerű életképbe toppan be váratlanul Monica édesanyja egyenesen Dél-Koreából, hogy támasza legyen gyengélkedő unokájának. Soo-ja (Yeo-Jeong Yoon)) már első megjelenésével bebizonyítja, hogy semmilyen értelemben véve nem nevezhető klasszikus nagymamának. Nem tud írni, olvasni, de még csak főzni sem. Viszont annál jobban szeret sörözni, videójátékokkal játszani, és különböző módokon leszármazottai agyára menni. Mégis ő lesz az, aki orvosolni tudja a felvázolt krízishelyzetet, és újra összehozza az egymástól eltávolodott családtagokat.
Az Élősködők (Parasite, 2019) tavalyi diadalmenete már jelezte, hogy a kultúrpolitika hosszas téli álmot követően újra hajlandó górcső alá venni az ázsiai filmgyártás produktumait. Előbb említett alkotás azonban – mint a kapitalista világrend paródiája – meglehetősen giccsesnek hatott számomra. A Minari azonban messzemenőkig törleszti előfutára hiányosságait. Összességében egy nem túl ingergazdag, sőt egyenesen sallangmentes filmről beszélhetünk. Nem is szólva arról, hogy úgy képes erőteljes töltetű emóciókat közvetíteni, hogy a néző egy pillanatra sem érzi azt, hogy megmártózna a szentimentalizmus langyos vízében. Éppen ez a minimalista hangvétel az, ami időtállóvá teheti a művet a későbbiek folyamán. Ebben pedig nem kevés szerepe van annak, hogy a rendezőként is funkcionáló Lee Isaac Chungot tulajdon gyermekkori emlékei inspirálták a szkript megírására.
Előzetesen azzal a nem titkolt kíváncsisággal léptem be a moziba, hogy mégis ki lehet ez a színésznő, aki képes volt immáron nyolcadik alkalommal is lecsapni az Oscar-díjat szegény szerencsétlen Glenn Close kezéről. A film adta élménnyel a tarsolyomban már teljesen indokoltnak tartom az Amerikai Filmakadémia döntését. Amit Yeo-Jeong Yoon levág abban a bizonyos majdnem két óra hosszát is felölelő játékidőben, egyenesen emberfeletti.
Hasonlóan megdolgoztatja a néző rekeszizmát Will Patton játéka, aki a Yi-család tőszomszédságában lakó félbolond és nem mellesleg vallási fanatikus Paul szerepében brillírozik.
A stáblistát böngészve ismerős névre bukkanunk, mégpedig Brad Pittre, ráadásul produceri minőségben. Nagy valószínűséggel az ő keze munkája erősen közrejátszott abban, hogy a történet a nyugati közönség számára is emészthető, sőt egyenesen élvezetes legyen.
Fontosnak tartom, hogy kitérjek a cím szimbolikájára. A minari egy Délkelet-Ázsiában őshonos ehető növény. Egyik legfőbb erénye, hogy megterem bárhol, mint ahogy azt a filmből jól tudjuk. A koreai nép is ilyen, képes a jég hátán is elboldogulni, lásd a Yi-famíliát.
A Minari összességében egy rendkívül őszinte, magával ragadó alkotás, amely nézőjét arra sarkallja, hogy nagyobb rendszerességgel fogyassza az ázsiai filmipar gyümölcseit.
IMDb: 7,5/10
Mafab: 7,5/10
Értékelés: 7/10
