Egybeolvasztott golyó

Pilinszky János vallomása színházról, művészetről, szépségről, életről. 43 év után újra önálló kötetben jelent meg a költő Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszéd regénye.

Kultikus könyvet tart a kezében, aki belelapoz Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal című könyvébe. Az 1977 után – Pilinszky halálának 39. évfordulójára – most, második alkalommal önálló kötetként megjelenő mű az eredeti borítóval és Wiener Pál Sheryl Suttonról készült fotóival kerül az olvasóközönség elé. Bende József munkájának köszönhetően a kötet naplójegyzetekkel, korabeli feljegyzésekkel, levelezésekkel, fakszimilékkel egészült ki, hogy mind jobban megismerhessük ezt a csodálatos embert és különös műve keletkezésének körülményeit.

Pilinszky János az 1970-es évektől kezdve hosszabb-rövidebb időszakokat töltött Párizsban, itt látta 1971-ben Robert Wilson: A süket pillantása című legendás előadását. A különös produkció a világ egyik legjelentősebb színház- és vizuális művészének első, önálló alkotása nagy visszhangot váltott ki világszerte. A Robert Wilson által alapított New York-i székhelyű „The Byrd Hoffman School of Byrds” amatőr társulat által előadott – este 7 órától reggel 7 óráig tartó – előadás rendkívüli hatással volt Pilinszkyre. Később ezt írta róla: „Ez nagyon nagy színház, amelyik úgy érzem, hogy egyszerre befolyásolja az emberi gondolkodást, a színházat nyilván, az irodalmat, a költészetet.”

Az előadás főszerepét alakító fiatal, afroamerikai színésznőről legendák keringtek Párizsban. Sheryl Sutton játéka Pilinszkyt is lenyűgözte. 1972-ben Gát Jánosnak köszönhetően személyesen is megismerkedhetett vele, és pár alkalommal találkoztak. Ennek hatására kezdett gondolkodni azon, hogy könyvet ír róla. A megvalósult műben egy fiktív párbeszédet olvashatunk, hiszen Pilinszky nem beszélt angolul, Sheryl viszont csak alapfokon tudott franciául. „Ez a könyv egy beszélgetés emléke, lecsapódása. Szavai persze javarészt az én szavaim.” – írja a könyvről.

Az elképzelt beszélgetésben többek között arról elmélkedik a költő, hogy nemcsak a színpadon, az életben is elvesztettük a jelenlétünket. „Talán minden eddiginél kényelmesebben élünk – de nem vagyunk jelen.” Mintha világban élünk. Azt fejtegeti, hogyan sikerült Wilsonéknak a hosszú előadás során mindvégig jelen lenni. A darab mer unalmas lenni. „Persze: ahogy a tenger vagy Bach zenéje.” A rendező az ötszörösen lassított mozgással egy lényegesen sűrített közeget hoz létre a színpadon, ahol „a mozgásoknak és a mozdulatoknak már csak egyetlen tempója van: a minőségük.” Nem az ejti ámulatba a nézőt, hogy valami megszületik, hanem az, hogy egyáltalán létezik. A világ egyszerű jelenlétére irányul a figyelem.

Pilinszkyre nagy hatással volt az is, hogy a szereplők szinte némán játszották végig a többórás előadást. „Nem beszélnek a darabjában. Mégis a darab csodálatosan beszél, itt jöttem rá, hogy a nyelv tényleg milyen bonyolult dolog.” Az előadást meghatározó csöndre a világban is nagy szükség lenne. Csönd kellene, egy ideig csak csönd, hogy megálljunk, hogy körül nézzünk, hogy meglássuk, hol vagyunk, merre tartunk. Furcsa paradoxon, hogy a pandémia idején most talán volt egy kis lehetőségünk erre.

És ami a legfontosabb, az előadásban ott gurul az a bizonyos egybeolvasztott golyó, amely Pilinszky szerint minden nagy dráma mélyén – egyívásúságunk szimbólumaként – dübörögve vagy csendben ott gurul. Ahogy ezt a Hűség a  Labirintushoz című, róla készült portréfilmben megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal, érzelemtől túlfűtötten, annyi bájjal és szeretettel mondja. „Mert minden látszat ellenére és minden önzőségünk és rohadtságunk ellenére, menthetetlenül egyek vagyunk.”

Pilinszky esszészerű írásainak összegzése ez a kötet, gyönyörű lenyomata egy egyszerű „tanúságtevőnek”, egy hihetetlenül érzékeny zseninek a színházhoz, a művészethez való viszonyáról, az abban való létezéséről. A könyv nem hiányozhat egyetlen Pilinszky és a színház szerelmesének könyvespolcáról sem.

Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal Magvető Kiadó, Budapest, 2020.