Ha még nem olvastad volna – Elfújta a szél könyvkritika

Természetesen az Elfújta a szél esetében nehéz könyvkritikáról beszélni, hiszen egy örök klasszikusról van szó. A cikkel elsősorban az a célunk, hogy motiváljuk az olvasókat, akik esetleg még nem vették kezükbe a művet. (Persze, ha utáltuk volna, kritizálnánk, de nagyon is szerettük.) Margaret Mitchell regénye 1936-ban, a 2. világháború derekán jelent meg először. Mitchell azonnal világhírnévre tett szert vele, később Pulitzer-díjjal is jutalmazták a könyvekért. Mitchell hihetetlen részletességgel mutatja be a lapokon a háborús Dél hányattatásait, majd az újjáépítés nehézségeit, ráadásul az egészet megfűszerezi egy szívszaggató szerelmi történettel, amit soha nem leszünk képesek elfelejteni.

Mielőtt megírok egy kritikát, mindig elolvasom, mások mit gondolnak a regényről. Nem befolyásol persze mások véleménye, de azért érdekel, hogy mennyire egyeznek a gondolataim a többi könyvkedvelőével. Nos, a Molyos értékelésekben a leggyakrabban előforduló szó a megrázó volt, és ennél jobb kifejezést én sem találhattam volna az Elfújta a szél két kötetére. Scarlett O’Hara fiatal, gyönyörű, és rajonganak érte mindenhol. Apja georgiai birtokán, Tarán él a szüleivel és testvéreivel, életük minden szempontból tökéletes, hiszen gazdag, rabszolgatartó család, rengeteg gyapottal a birtokukon. Scarlett ekkor még csak 16 éves. 16 éves, és férjhez akar menni Ashley Wilkeshez. Az ember az első pár oldal alapján azt gondolná, hogy Mitchell egy kislányt rajzol meg, akinek talán kicsit jobb sorsa van, mint az átlagnak, és talán szembe kell majd néznie néhány akadállyal, de a végén úgyis minden jóra fordul. Az írónő azonban nem fogja kímélni a kis Scarlettet, balsorsa pedig nagyon hamar megmutatkozik, ahogy haladunk előre a történetben. Ashley nem őt, hanem Melanie-t veszi feleségül, Scarlett pedig bosszúból hozzámegy Melanie testvéréhez. Pontosan ekkor Rhett Butler is betoppan az ekkor még éretlen, ám furfangos gyermek életébe, és a háború is elkezdődik. Scarlett terhesen megözvegyül, ráadásul a beteg Melanie ápolása is rá hárul.

Innen már nincs felfelé Scarlett számára. Csupa megpróbáltatás vár rá, és Mitchell végig azt éreztette velem, hogy ezt Scarlett talán tudja is. Nem éreztem benne reményteliséget, csak megfásult beletörődést. Hiányzott belőle a szeretet, a romantika, ő egyszerűen csak küzdött, minden erejével, vágtatott előre, hogy bebizonyítsa, képes túlélni akkor is, ha Ashley nem szereti, akkor is, ha az anyja és apja is meghaltak, akkor is, ha három gyermeke van három férfitól, ami miatt ujjal mutogatnak rá mindenhol. Persze ne essünk tévedésbe, Ashley csak egy apró részlete a történetnek, a szerelmi történetnek, ami Scarlett és Rhett között bontakozik ki. Egyikükről sem állíthatjuk, hogy különösebben szimpatikusak lennének. Scarlett iránt még talán érzünk is némi sajnálatot, hiszen kislány korától követjük belső vívódásait, azonban Rhett Butlerben kizárólag a törtető, érdektelen, pénzhajhászt ismerjük meg. Aki ráadásul szerelmes Scarlettbe. Az olvasóban – bennem legalábbis mindenképp – él még a remény ezen a ponton, hogy Scarlett talán megállapodik ennyi szerencsétlenség után, akár boldog is lehet Rhettel, aki egyértelműen az ő férfi kiadása. Mitchell azonban nem kímél minket. Folyamatosan, fejezetről fejezetre tovább gyilkolja a bennünk pislákoló bizakodást, hogy kapunk egy kis happy endet a végén. Nem kapunk. A szomorú valóságot kapjuk meg, és Mitchell ennél őszintébb dolgot nem is tehetett volna. A karakterei fejlődése velőtrázó folyamatként mutatkozik meg előttünk, Scarlett és Rhett pedig pontosan oda jutnak, ahova jutniuk kell. Hiszen ki bírná ki ép ésszel gyermeke halálát, ki tudna utána még igazán szeretni?

Ez ráadásul csak egyetlen árnyalata a könyvnek, a háború borzalmaira, a kegyetlenségre és igazságtalanságra még ki sem tértem. Mitchell a legapróbb részleteik betekintést enged abba, milyen, amikor teljesen szétzilálnak egy nemzetet, majd megláthatjuk, hogyan próbálnak az életben maradtak megélni abból a kevésből, amit össze tudnak kaparni maguknak.

Igen, szeretném, ha mindenki a kezébe venné ezt a két kötetet, legalább egyszer. Megrázó lesz, és garantáltan sosem fogja elfelejteni, de mindenképp megéri. Margaret Mitchell regénye örök klasszikus, kötelező darab.