Elkészült Lengyel Balázs első nagyjátékfilmjének, a Lajkó – cigány az űrben című fekete komédiának az előzetese. A Keresztes Tamás, Gyabronka József, Pálffy Tibor főszereplésével készült vígjáték alternatív történelmet ír, s belőle kiderül, hogy az első élőlény az űrben nem Lajka kutya volt, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta. A most megjelent előzetes a film remek hangulatából és humorából ad ízelítőt – nézzétek meg ti is!
Az időpont 1957 eleje, mikor is a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt arra, hogy kiválassza a földkerekség első kozmonautáját, aki majd az első ember lehet az űrben. Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, ám sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet vele. Lajkó ezért egész életét egyetlen célnak rendeli alá: el akar jutni az űrbe, hogy ott bocsánatot kérjen az édesanyjától.
Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra. Előbb azonban Bajkonurban, egy különleges verseny keretében dől el, hogy a magyar Lajkó, a német Helga Mengele, az észt Ilmar, vagy a mongol Timuzsin lesz-e a szerencsés kiválasztott. A versenyt ráadásul maga Leonyid Brezsnyev, szovjet pártfőtitkár elnököli. Közben pedig Lajkó apja is újra és újra feltűnik, tovább bonyolítva Lajkó kalandjait.
Az alkotók szándéka szerint a Lajkó – cigány az űrben olyan humoros közönségfilm, amely korosztálytól függetlenül kínál szórakozást a nézőknek, miközben a történelem konkrét eseményei elé állít görbe tükröt.
A címszerepet Keresztes Tamás alakítja, illetve Gyabronka József és Pálffy Tibor a film főbb szereplői, de mellettük feltűnik mások mellett Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Trokán Nóra, Szirtes Ági, Máté Gábor, Rajkai Zoltán, Trill Zsolt, Lukács Andor és magyarok mellett német, ukrán és orosz színészek. A film producere Pusztai Ferenc, operatőre Réder György, látványtervezője Valcz Gábor.
A film március 29-én kerül országszerte a mozikba, forgalmazója a Vertigo Média.