John 
Karafiáth Orsolyát nem kell bemutatni a hazai közönségnek: mindenütt ott hagyta a nyomát, ahol a szavak mély jelentést nyerhetnek, legyen az sajtó, szépirodalom vagy zene. A Margó Irodalmi Fesztivált követően mi is elbeszélgettünk az írónővel a legújabb kötetéről, valamint a fesztiválon szerzett élményeiről.
Corn&Soda: Gratulálunk az új könyved (Amikor a mama lelegelte a papa haját) megjelenéséhez! Honnan ered a figyelemfelkeltő cím?
Mindig sokat gondolkodom a címeken – és akkor váratlanul beugrik. Ennek lett volna egy hosszabb verziója, – Amikor a mama lelegelte a hajat a papa fejéről – ami kicsit naivabb, kicsit gyerekesebb, szándékoltan körülményes, de aztán elvetettük, mert csak a könyv elolvasása után nyert volna értelmet ez a szándékolt sutaság. Egyébként a cím egy történetre utal a könyvből, valamint még arra, hogy a gyerekkorba ugrunk vissza, amikor még a világ mágikus, amikor megtörténhetnek ilyen dolgok. Ahol még a szülők irányítják az egész univerzumot, és a gyerek csak bámulva próbál kiigazodni az egészben.
C&S: Mennyi időbe telt, mire elkészült a kötet? Eddig hosszabb hangvételű regényeket és verseket olvashattunk tőled. Mi az oka a műfajváltásnak?
Ha komolyan akarok válaszolni, akkor a könyv csaknem húsz éven át készült. Ilyen régóta írok ugyanis tárcákat. De maga a nagyobb projekt, amelynek a része, kicsit több mint másfél éve kezdett alakulni. Akkor kezdtem összeszedni a régi, különböző lapokban megjelent írásaimat, majd kezdtem el átírni és bővíteni őket (a projekt több mint fele új anyag). A Facebookon kezdtem el publikálni ezeket, 365 volt a munka neve. Egy éven át minden egyes nap kitettem egy teljesen új szöveget. Már a 180. napnál tudtuk, hogy könyv lesz belőle. Igen ám, de a kész anyag, az egyévnyi írás túl nőtte a tervezett kereteket – így végeredményben négy különálló könyvben látnak majd napvilágot. Témákra szétbontottuk a hatalmas szövegtestet, ami március végén lett készen. Ekkor kezdődött el a konkrét szerkesztési munka, ami augusztus végéig tartott. Fontos volt számomra, hogy egységes egésszé váljon a kész. Kevesen olvasták eddig, de akadt közöttük, aki regény-szerűnek nevezte a könyvet, és így követte a főhős történetét.
Voltaképpen úgy születtek az írások, mint ahogy a versek: egy-egy gondolat és hangulat köré. És ahogy egy kötetnél, itt is megtaláltam a központi szervezőerőt, ami jelen esetben a felnövés kérdése. Minden könyvemet kísérletnek gondolom, de ennél erősebb kísérletem nem volt még. Azt sem mondhatjuk, hogy maguknak a kis szövegeknek lehetne külön műfajt találni. Már nem tárcák, de még nem novellák. Talán ezért a „történetek” alcím…
C&S: Erős vizuális képekkel találkozhatunk a szövegben. Valóban olyan, mintha egy albumot lapoznánk végig. Miből táplálkozik inkább ez az erős vizualitás: saját emlékezésből, vagy elképzelt/hallott tapasztalatokból?
A könyvet egy kortárs képzőművész, Koronczi Endre tervezte, neki köszönhető a ferde tördelés – még hasonlóval sem találkoztam eddig. Ez is azt hivatott megjeleníteni, hogy azért ne naplóként vagy vallomásként olvassuk ezt a könyvet, hiszen a valóság elmozdul, a világ kizökken, a keretek megváltoztak. Amikor írtam, minden szöveg mellé volt kép, mert a közösségi oldalon kellett ez a vizuális megtámasztás. Amikor szerkesztettük, én szerettem volna megtartani az „egy szöveg egy kép egységét”, de a könyv ezt levetette magáról, mint ahogy a színeket is.
Viszont a családi albumszerűséget igyekeztünk megőrizni. Az egész egy régi felfedezésemből indult, Barcza Gergely építész-képzőművész QR kód című munkájából. Ő régi diákat gyűjtött, idegenekét, és ezekből tudta rekonstruálni a saját gyerekkorát. Hiszen olyan egyforma tárgyi világ vett körbe minket! És olyan egyformák az élettörténeteink! Születésnapok, beállított képek az óvodában, karácsony. Aztán ezek mellé beletettem a saját játékaimat, mert rengeteg képes munkám van – szeretek magammal, a testemmel dolgozni. Így készült el a kép, mikor a saját nagyimat személyesítem meg, vagy éppen egy szirént a tengerben. Sokat írok képzőművészek munkáitól inspirálódva – így került a könyvbe többek között Braun András képe is. A képek alapvetően hatnak rám, és a szövegeimre. Ezt a kis érzéki adalékot semmi esetre sem szerettem volna kihagyni…
C&S: Mi volt a könyv megírásához kapcsolódó legkedvesebb élményed?
Mániákus munka volt ez: egy évig egyetlen napot ki nem hagytam, lehettem utazás közben vagy betegen ágyban. Azt vártam a munkától, hogy kilendít személyes és alkotói mélypontomból. És mikor ez körülbelül a negyedénél megtörtént, azt hihetetlen ajándéknak éreztem…
C&S: A Margó Irodalmi Fesztiválon egy másik frissen megjelent regénnyel, A szellemidéző és a tiszteletessel is megismerkedhetett a közönség Kim Leine veled folytatott beszélgetéséből. Miért téged kértek fel erre a feladatra?
Nagy boldogságomra több fantasztikus északi szerzővel vezettem már pódiumbeszélgetéseket az elmúlt években. Erlend Loe-val kétszer is, Halgrímur Helgasonnal, Jón Kalman Stefanssonnal, Janne Tellerrel, Roy Jacobsennel, az észtek közül Katlin Kaaldmaval… Lenyűgöz a világuk, a nyelvük, az élethez való viszonyuk! Kim Leine előzőleg megjelent nagyregényét, A végtelen fjord prófétái zseniális remekműnek tartom, önéletrajzi munkája, a Kalak pedig szíven ütő, megrázó olvasmány. Eddig minden északi szerzőnél éreztem a hatalmas alázatot mind a munkájuk mind a közönség iránt. Lenyűgöz, hogy hiába világhírűek, képesek elmenni workshopokra is akár, hogy fejlődjenek. Ráadásul a Szellemidéző még – ha lehet ilyet mondani – még jobban is tetszett. Több humort és érzéki képet találtam benne, erősebb költészetet. Egy percig nem volt kérdés, hogy örömmel vállalom a bemutatót.
C&S: Beszámolnál röviden a könyvről alkotott véleményedről azoknak, akik nem tudtak részt venni a programon?
Kim Leine nem először jár nálunk. A végtelen fjord prófétáit mutatta be legutóbb, miért megkapta 2013-ban a mini Nobelnek is becézett elismerést, az Északi Tanács Irodalmi Díját. Már akkor megtudtuk, hogy ez a nagyszabású mű egy trilógia része. Az új könyv előzményregénye a Végtelen fjordnak, ismét Grönlandon járunk, a gyarmatosítás hajnalán. Legendák és misszionáriusok, bűn és tisztaság, őrület és szerelem kérdései emelik magasba ezt a nagyívű mestermunkát. A szellemidéző és a tiszteletes A végtelen fjord prófétáinak előzményregénye, a végtelenben fjordban gyakran megidézett első grönlandi misszionárius, Hans Egede alakjával a középpontban. Persze az, hogy róla szólna pusztán a regény, tévedés. Apák és fiúk viszonya a központi elem, a világok ütközése, illetve Luther ellentmondásos tanai tükrében a vallások szerepe életünkben.
C&S: Egy másik szerzőpáros, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba kötetének – Magyariné szeretője (Ördögromán) – bemutatóján is téged kértek fel az írókkal való beszélgetésre. Mit a véleményed, mi teszi különlegessé ezt a kötetet az idén megjelent művek között?
A szerzőpáros egész eddigi munkásságát figyelemmel követem, szerintem igazi unikumok ők a magyar irodalmi életben. Sajátos és fergeteges humoruk van, ami hihetetlen drámai érzékkel párosul. Nem véletlen: a színház és film világából érkeztek. Remekül tudnak szerkeszteni és fáradhatatlanok a kutatásban. Amire szükségük is van, hiszen minden művük valós történelmi eseményeken alapul – csak aztán teljesen megdelejezik a valóságot. Megtalálnak egy valós történelmi figurát, és azt csűrik és csavarják a végtelenségig. Így lesz Táncsics szakálla kardinális szereplő, vagy valódi hős a senki által nem ismert Szuper Károly. Elgondolkodtat, vajon mit szólnának hozzá vajon a megmintázott alakok, ha élnének?
A Magyariné… szerkezete egységesebb, kevés benne a cikornyás kitérő, de ugyanazt tudja, mint az Emmuska. Lenyűgöz eredetiségével. A szerzők folyamatosan műfajokat teremtenek, hogy aztán csak ők legyenek az egyetlenek, akik abban a műfajban alkotnak. Az Emmuska kaczkiás nemzeti vadregény; a Bronték lápi idill; a Táncsics szóbeszéd négy részben; a Ludovicus nemzettörténeti dráma két részben; a Bolygókirály alapmű négy felvonásban; végül pedig a Magyariné… elképesztő szerelmi dráma és krimi egyszerre. Odáig vagyok tőle.
C&S: Hogyan vélekedsz a Margóról, mint olyan személy, aki aktív részese a magyar irodalmi életnek, milyen szerepet tölt be a fesztivál?
Szeretem a Margót. Szerzőként fontosnak tartom, hogy kicsit szabadabb formában is találkozhassunk az olvasókkal. Gazdag a kínálat, és jó a sajtója, ami elengedhetetlen, ha azt szeretnénk, hogy több emberhez jusson el az irodalom.
C&S: Végezetül elárulod, tervezel-e újabb könyvet a közeljövőben?
Mindig több dolgot írok egyszerre. A következő könyvem verseskötet lesz, ha elkészülök, tavasszal már meg is jelenik. Közben már egy új regényen is dolgozom, a trilógiám harmadik részén (Kicsi Lili és Szirén az első két rész, a trilógia központi kérdése pedig a függés). Remélem, mindegyik végére érek…
