Anon Anon 
14.-én, pénteken este lezajlott a legelső esemény e Földön, mely fiatal újságunk bábáskodásával ment végbe: író-olvasó találkozó bizonyos Marie M.-mel, a Hancúrcica társra talál könyv szerzőjével. Mindez egy hónappal ezelőtt indult játékunk köré szerveződött. (Nyertes neve e cikk végén.) Az erzsébetvárosi (Bp. VII.) Filo Bár által támogatott eseményről a jelen lévő négy Corn and Soda-s munkatárs négy különböző szemszögből fog értekezni alább.
(Villax Richárd): Mi értelme tagadni, nem voltunk túl sokan (a kulturális események látogatószámát tekintve ínséges időket élünk amúgy is), de nem hinném, hogy bármely jelenlévő siránkozott volna emiatt. Talán éppen a családias légkör tette, hogy társadalmunkban tabunak bélyegzett témák kerültek elő olyan mélységükben, hogy azt már katarzisként éltük meg. Mindezt tovább fokozta, hogy egy elragadóan kedves és intelligens hölgynek köszönhettük ezt az érzést. Majd később éles kontrasztként ízekre szedtünk egy olyan újságcikket, melynek kiötlője aligha tudta miről ír: a szerzőnő hajszínét találgatta (mi láthattuk, hogy nem szőke), majd a „bioszex hívének” nevezte őt (értsd: fűvel-fával). Mivel Marie M. nem sértődékeny alkat, ráadásul szellemes vitapartner, így a vidámság is teret nyert a Dob utcai bár falai között.
Blackphoenix (Veresegyházy Nóra): Nemrég olvastam el Jean Shinoda Bolen pszichológusnő Bennünk élő istennők című könyvét. Ezek után hajlamos vagyok úgy mászkálni a nagyvilágban, hogy automatikusan az itt megismert archetípusokat keresem. 14-én pedig volt szerencsém találkozni egy igazán ragyogó Aphrodité-tudattal rendelkező nővel (akinek még a „kötelező” hosszú szőke tincsekre sincs szüksége). Marie M. vidám, nyitott, magával ragadó személyiség, aki ismeri és szereti az erotikát (nem a hardcore pornót), és aki mellett mindenki feltöltődik. Nem csoda tehát, hogy annyi hancúrkandúr akadt az életében. Ráadásul élete legmegrázóbb emlékeiről is hihetetlen könnyed stílusban tudott nyilatkozni, hiszen ahogy mondta, ezek is kellettek ahhoz, hogy ma az lehessen, aki. Nekem kifejezetten jól esett ez a tabudöntögetős beszélgetés, amelyből jól látszik, hogy nem csupán egyféle, a nagykönyvben megírt út vezet a boldogság felé. Még nem szereztem be a Hancúrcica társra talált, de mindenképpen sort kerítek rá.
BB (Boda Bogi): Őszintén bevallom, hogy nem túl sok reményt fűztem a Hancúrcica társra találhoz, mert bár szeretek olvasni, ez pont az a típusú irodalmon, ami annyira nem hoz lázba. Így bele is estem abba a tipikus emberi hibába, hogy rögtön egy Kelemen Anna típusú következő botrányhősre számítottam. Ritkán ér ekkora pozitív csalódás, mint Marie M. személyében, kinek személyében egy elbűvölő hölgyeményt ismerhettem meg, és a Hancúrcica könyvek mellett egészen nyugodtan írhatna egy életmód könyvet is, mert abból a lazaságból és közvetlenségből, amit irányunkba közvetített, minden egyes embernek kéne egy szelet. Ahogy Richárd említette, a találkozó tényleg nem a mennyiségével tarolt, minőségileg viszont ott volt a szeren. A Hancúrcica társra talál felkerült az olvasói bakancslistámra, és nem azért, mert tabukat döntöget, hanem Marie M. egyedi életfilozófiája miatt.
Erunder: Aki ismer engem az tudja, hogy nem az a fazon vagyok, aki olvasóesteket látogatva bort szürcsölget és a világ nagy kérdéseiről elmélkedik. Hamarabb ülök be egy kocsmába a haverjaimmal meccset nézni (bár ezért sem rajongok) és sörözni, mint az élet dolgairól filozofálgatni egy bárban. Igazság szerint azért mentem el (egészen Szegedről), mert végre találkozni akartam a szerkesztőségünk néhány tagjával. Azt, hogy egy írónővel is beszélgethetek közben, csupán egy plusznak tekintettem. Nem indultam neki az eseménynek semmilyen elvárással, talán pont ezért is tértem haza pozitív élményekkel, annak ellenére, hogy néhány szerencsétlen tényező eredményeképpen (a telefonom lemerült, a haverjaimat nem találtam, és azt sem tudtam hol találok szállodát) a kocsimban aludtam. De elég is abból, hogy mekkora szerencsecsomag vagyok, nem erre vagytok kíváncsiak. Mivel a létszámunk nem volt túl nagy, így az egész estének elég családias hangulata lett, amin az írónő barátságos hozzáállása csak emelni tudott. Mikor Ricsi, mint az esemény moderátora, az első témát feldobta, nem hittem, hogy kínos csend nélkül megússzuk az estét. Mégis így lett. Szóba került minden olyan téma, ami a jelenlévőket – és amiről úgy gondoltuk, hogy majd titeket, olvasókat is – érdekelhet. A többiek ezek közül szinte már mindegyik írtak. Én kettőt említenék meg. Az első, hogy milyen folytatása lesz a regénynek. Még három részre számíthatunk Hancúrcica életéből, melyben az utolsóban lehetséges hogy az idei események is belekerülnek. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy vicces anekdota az írónő életéből. Mikor egyik ismerősének szerette volna megmutatni a könyvét egy ismert, és igen nagy könyvesboltban, egy kedves eladóhoz fordultak segítségét, mert hát könnyebb és gyorsabb megtalálni a könyvet az elektronikus rendszeren keresztül, mint a két szintes boltban vadászni azt. Az eladó pedig a könyv címét hallva visszakérdezett, hogy gyerekkönyvről van e szó. Gondolom mondanom sem kell, hogy ezt a beszélgetésben néhány poén követte, amiket viszont már sajnos nem tudok szó szerint felidézni, de hogy a jövőben az ilyenekről ne maradjatok le, gyertek el az eseményeinkre, mert láthatjátok, a magamfajta sörvedelő meccsbambuló személyek is jól érezhetik magukat ilyen környezetben.
A sorsolás
A röpke pillanatként elszálló másfél óra záróakkordjaként kisorsoltuk az olvasóink legszerencsésebbjének ígért Hancúrcica könyvet. A nyertes nevét a kalapból a könyv címszereplője húzta ki. The name is… nem James Bond, hanem Eller Zoltán! Szóljanak tehát a fanfárok, gratulálunk meg minden, e sorok napvilágra kerülésekor már valószínűleg felvettük vele a kapcsolatot.
