NBence 
Nagyon vártuk, kicsit féltünk is tőle – legfőképpen a csalódástól – és most végre elmondjuk milyen lett Baltasar Kormákur Everest víziója. Azért, hogy jobb és teljesebb képet alkothassunk a filmről, a mozi előtt elolvastuk Jon Krakauer alapművét az Ég és jeget, ezután pedig szépen sorra vettük a film különböző verzióit, láttuk hagyományos 2D-ben, 3D-ben és IMAX 3D-ben is, tehát alaposan kiveséztük a témát. Duplakritikánk a filmről.
NBence
A könyvet nem olvasó és a történettel kevésbé képben lévő nézők kedvéért csak röviden vázolnám, mi az alapfelállás a sztorit illetően. Adott a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest (alias Csomolungma), amelyet először 1953-ban Edmund Hillary új-zélandi mászó hódított meg. Ez követően sok hegymászó felért a csúcsra, köztük Tabei Dzsunko (1975) első nőként, és Reinhold Messner (1978), aki pedig az oxigénpalack nélküli mászók úttörője volt. Filmünk azonban nem ezeket a történeteket dolgozza fel, sokkal inkább az 1996-os év eseményeihez repít minket. Ekkorra már több százan jártak a világ tetején, köztük sok nem profi mászó is. Itt kapcsolódik be a történetbe az események két főszereplője Rob Hall és Scott Fischer. A két hegymászó ugyanis már évek óta üzemeltette saját pénzügyi vállalkozását, amelyben jórészt amatőr, fizető mászókat vittek fel a csúcsra. Ezek az üzleti jellegű expedíciók azonban a többé-kevésbé képzett mászók és az őket kísérő profi csapat számára sem jelenthettek valódi biztonságot, főleg nem az Everesten. 1996 májusában pedig meg is történt a katasztrófa!
Kormákur filmje nem foglalkozik érdemben az üzletiessé váló hegymászás kérdéseivel, sőt magának a hegymászásnak – mint halálos veszélyeket rejtő sportág/életforma – a kérdésein sem mereng túl sokáig. Aki ilyen dimenziót vár a filmtől, az csalódni fog – de erről majd később. Az izlandi rendező korábbi munkáit ismerve eleve nem sok filozofálásra számíthattunk, főleg úgy, hogy éppen az aktuális hollywoodi mozi volt soron Kormákur sormintájában. Az Everest sokkal inkább a pazar látványvilágával, a profi szereplőgárdájával és végletekig kihegyezett izgalmaival szögezi fotelbe a mozinézőt. A Simon Beaufoy és William Nicholson tandem alkotta forgatókönyv kezdettől fogva a legszűkebb magyarázatokra törekszik, katasztrófafilmes mértékkel mérve feszes tempóban dolgozik, minden csak annyira részletes, amennyire feltétlen muszáj. A mászók csak úgy feltűnnek, nincsenek flashbackek, a kulcsfigurák azonosíthatóságát a feltűnő magashegyi ruházatuk és a megformálásukra szerződtetett neves színészek segítik.
Apropó színészek; az általam már oly sokszor dicsért Jason Clarke ismét zseniális, remélem, végre komoly főszerepeket mernek már rábízni. Rob Hall atyáskodó karaktere (már ha valóban ilyen volt) érzékletesen ábrázolt, jórészt Clarke remek munkájának köszönhetően. A „rivális” túravezető, Scott Fischer bőrébe bújt Jake Gyllenhaal játékának is sokat köszönhetnek a készítők. Gyllenhaal ugyanis egy – a forgatókönyv felszínessége miatt – nagyon marginálissá váló karaktert tölt meg „tartalommal”. Sokszor még arra is képes, hogy pillanatokra ellopja a show-t mindenki mástól. Josh Brolin is megérdemli, hogy külön foglalkozzunk vele. Az egyik legtragikusabb sorsú mászót alakító színész ugyanis ismét villant, a már megjelenésében kissé pökhendi Brolin számára ez a szerep valódi játszótér. Ennyivel még nem merül ki az ismerősen csengő nevek listája, ugyanis a stáblistát böngészve szinte biztos, hogy erre is súlyos milliók röppenhettek el a producerek zsebeiből. Itt tényleg a mennyiség önmagában is minőség elv érvényesült, mert a legapróbb mellékszerepet is profi veteránokra bízták. Keira Knightley, Emily Watson, Sam Worthington és Michael Kelly mellett Tom Goodman-Hill és Martin Henderson tűnik fel a filmben, igazán ritkán látható, hiba nélküli munkát végez mindegyikük.
Kormákur azonban annál jobb rendező, hogy csak neves színészek szerződtetésére fussa tőle. A film legfőbb erénye, hogy veszettül izgalmas és szuggesztív. A hasonló hegymászós filmek olcsó feszültségforrásainak szerencsére itt nyoma sincs, az izlandi direktor mesteri atmoszférát rakott össze, nézőként sokszor tényleg csak kapkodjuk a levegőt és beleborzongunk a történtekbe. A jól adagolt izgalmak mellé ugyanis pazar látványvilág társul. Nem szoktam ódákat zengeni a 3D filmekről, nagyrészt tényleg csak arra jók, hogy be lehessen húzni némi aprót a mozijegyekre pluszban. A szabályt erősítő kivétel ez a film, IMAX 3D-ben annyira letaglózó volt az egész látvány, hogy sokszor tényleg beleszédültem. Nem kell ide a Csillagok között (Interstellar, 2014) egekig magasztalt vizuális technikája és ötletei, elég egy önmagában is tiszteletet parancsoló hegycsúcs és az ember kilátástalan küzdelemének bemutatása. Aki csak évi egy 3D-re hajlandó jegyet váltani, annak nem biztos, hogy megéri megvárni az új Csillagok háborúját (Star Wars: Episode VII – The Force Awakens)…
Persze semmi sem lehet tökéletes, ahogyan ez a film sem az. A patent, talán túlságosan is feszes forgatókönyvnek bizony előbukkannak a hátulütői. Ahogy azt már sejteni lehetett, a karakterek kidolgozottsága finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. A munka piszkos részét a rendező a színészekre bízta, akik ugyan tisztességes munkát végeztek, de egy alapvetően ennyire drámai felütésű filmben elviseltünk volna több adalék sztorit is. Főleg úgy, hogy hiába rohan a film, még így is sikerült megtalálni a játékidőben azt a néhány percet, ahol helyet kaphatott a szokásos indokolatlan moralizálás és felszínes párbeszédek tömkelege. Példaként említhetnénk Rob Hall és feleségének kapcsolatát – ez egyébként még a legkidolgozottabbnak számít a filmben – amely a szörnyű tragédia ellenére sem tudja mélységében megérinteni a nézőt. De említhetnénk Hall és Fischer rivalizálását, amelyből aztán tényleg semmi nem szűrődik át a nézőkhöz, ahogyan Beck Weathers saját drámájából sem. Az ő hihetetlen küzdelme az életben maradásért nagyrészt egy epikus helikopteres jelenetben csúcsosodik ki, ahol azonban legalább annyira hősként jelenik meg a pilóta, mint maga a kimentett személy. Arról talán érdemesebb lett volna beszélni, hogy Weathers-t gyakorlatilag kétszer is súlyosan cserbenhagyták a társai, ahogyan a nyilvánvalóan kiváló mászó Fischer önálló története is a fókuszon kívül maradt. Az még érthető, hogy John Krakauer és a történtekről szintén könyvet író Anatoli Boukreev vitájában a készítők nem akartak igazából állást foglalni, de így összességében az egész film narratívája annyira semleges, hogy az már szinte dokumentumfilmektől is idegen.
Az Everest film tehát nem keres felelősöket, ok-okozati összefüggéseket, de még a mászókat kísérő névtelen hősök (serpák) történetéről sem akar beszélni, ez pedig így összességében súlyos hiba. Aki a film szépségével és izgalmaival megelégszik, illetve jó színészi alakításokat szeretne látni annak maradéktalanul ajánlható a mozi, de a teljesebb élményért mindenképpen megéri utána olvasni a történteknek. Mivel megtörtént eseményeken alapuló sztoriról beszélünk sarokpontjaiban nem lesz eltérés, de a könyv(ek) elolvasása után tényleg teljesen más képünk lesz a filmről, és talán még magáról a Mount Everestről is.
Értékelés: 75/100
IMDb: 7,4
Mafab: 81%
***
BB
Bencével ellentétben én nem olvastam a könyvet (könyveket), és a filmet is csak 2D-ben néztem meg, viszont jó mozilátogató módjára azért kicsit utána olvastam, hogy mégis mire ülök be. Halvány emlékeim voltak az 1996-os katasztrófáról, arra viszont tisztán emlékszem, hogy már akkor se értettem, hogy ezek az emberek miért teszik kockára életüket, tűrnek ennyi fájdalmat és fizetnek ki kisebb vagyonokat, hogy végül egy hegy tetejéről lenézhessenek. Én ebben láttam a különbséget az Everest és más katasztrófafilmek között. Míg azok túlnyomó részt magára a katasztrófára összpontosítanak, és annak elhárítására, Kormákur a film első felében gyakran felhozza a miért kérdést, amire a magam féle laikusok kíváncsiak, és a kérdésre több válasz is érkezik, valamelyikkel csak tud azonosulni a néző.
Ezt követi a fagyos valóság, mert akárhogy is nézzük, az Everest megmászása nem egy vasárnapi kirándulás a Pilisre, a megfagyás vagy a hegyről való lezuhanás csak kettő a megannyi veszélyből, ami végezhet a hegymászóval. Minden tiszteletem azoké, akik képesek eltűrni ezeket az embertelen állapotokat, hogy elérjék céljukat. A stábot külön tisztelem a helyszíni forgatások miatt, bár értelemszerűen nem mászták meg a nagy szörnyeteget, de a forgatási helyszínek között szerepelnek az olaszországi Dolomitok, valamint a nepáli Katmandu és Khumbu völgye is. Ez a tény adja a film igazi komolyságát és látványosságát, arról nem is beszélve, hogy A listás színészek játsszák a szerepeket, így kétszer olyan hidegnek érezzük a jeges szelet, és duplán nehéz minden lépés, amit a csúcsig megtesznek.
A karakterek kidolgozottságával nekem is volt némi problémám, kiváltképp, hogy nem olvastam a könyvet, így tényleg csak a színészek alakításán múlott, hogy meg tudjam különböztetni a szereplőket, és ne úgy gondoljak rájuk, mint egy a sok közül, aki a heves hóviharban kapkodja a levegőt, amikor éppen bírja. A színészek minden tőlük telhetőt megtettek, mindenki lubickol a szerepében, még így is, hogy csak egy fürdőkádnyi karaktert hagy nekik a film, mert a főszereplő a hegy, a második főszerep pedig a csapatmunkáé. Ugyanennek a kidolgozatlanságnak könyveltem el azt is, hogy elsuhantunk Rob Hall (Jason Clarke) és Scott Fischer (Jake Gyllenhaal) rivalizálása, vagy inkább ellentétes karaktere fölött, így a nagy összefogás is valahogy elaprózódott a történet során, és ugyanez mondható el a halálokról, amiket rendszerint közhelyes búcsúzkodások előznek meg. De ugyanezek a minimális interakciók teszik mássá, egyedivé a sok hollywoodi kasszasiker között. Az pedig, hogy ilyen felületes karakterrajzokkal egy ennyire feszes és szinte minden képkockájában kihasznált film készült, az egész stáb munkáját dicséri, nem csak a forgatókönyvírókét vagy a rendezőét.
A film erőssége a realizmusban és egyszerűségében rejlik, nincsenek felesleges információk, csak a mászók mérhetetlen a karatereje és a kegyetlen természet. Ez a realizmus éri el azt, hogy két órán keresztül ne unatkozzunk, és dideregve dörzsöljük össze tenyerünket akár egy harminc fokos teremben is.
Értékelés: 75/100
IMDb: 7,4
Mafab: 81%
