Éva Bécsi 
Úgy tűnik, az amerikai filmesek úgy gondolták, hogy több kevesebb sikerrel, de évről évre piacra dobnak egy csapat hősködni vágyó háztartásbelit. A bűn királynői (The Kitchen, 2019) is valami ilyen elképzelés alapján születhetett csak meg.
A 2018-ban bemutatott nagysikerű és profin elkészített Nyughatatlan özvegyek (Widows) rengeteg nézőt vonzott a vászon elé, akik a vetítés végén elégedetten távoztak a moziból. Úgy, ahogy azt az Oscar-díjas Steve McQueentől a 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave, 2013) készítőjétől várhattuk, új filmjével sem okozott csalódást. Ám 2019-ben nem maradtuk pisztolyos csajok nélkül, hiszen teljesen indokolatlanul, többek bánatára, mint örömére, de elkészült A bűn királynői (The Kitchen) is. Aminek már a címe is borzalmas, és egyáltalán nem állja meg a helyét, ugyanis mindennek lehet nevezni ezt a három anyukát csak éppen bűnözőnek és királynőnek nem. A bűn királynői tulajdonképpen a 2015-ös Vertigo képregény feldolgozása, amelyet most Andrea Berloff írt és rendezett, és hát valljuk be bárcsak ne tette volna. Ezek után reménykedhetünk, hogy nem kezd újabb forgatókönyvbe. Ám ha mégis, legalább tudjuk, hogy messze el kell kerülnünk a mozikat.
A történetbe csöppenve 1978-ban járunk, mégpedig New York azon negyedében, ahol igencsak a férfiak domináltak mióta világ a világ. Minden utcasarkon áll egy megátalkodott bűnbanda, akik védelmi pénzek beszedésével uralmuk alá akarják hajtani a Hell’s Kitchennek azaz a pokol konyhájának utcáit. De annyira tökkelütött a társaság, hogy már a film elején letartóztatják az egyik, természetesen a magát legelvetemültebbnek tartó bandát, akiknek feleségeiről hamar kiderül, hogy a bosszúért nem kell a szomszédba menniük. Ruby O’Carrol, (Tiffany Haddish) Kathy, (Melissa McCarthy) és Claire Walsh (Elisabeth Moss) nem elégszik meg az otthon maradt anyukáknak dobott csekély juttatással, ezért úgy döntenek, hogy kezükbe veszik az irányítást és sokkal keményebb kezű bűnözők lesznek a férjeiknél. Az ír gengszterek vezetőjét körülbelül a film huszadik percében egyetlen lövéssel elteszik láb alól, így az olasz maffián és persze a szuperkorrupt zsarukon kívül senkitől sem kell tartaniuk.
A történet már az elején is erőtlen és ötletszegény, de ezt még elkönyvelhetjük annak, hogy biztos csak ezután fog beindulni a sztori. De sajnos miközben végig erre a nagy beindulásra, katarzisra és libabőrre várunk eltelik a 102 perces játékidő, és csak a stáblista vált meg minket. Az unalmas és kiszámítható cselekményt csak néhol töri meg egy-két darabolós öldöklés, vagy hidegvérrel elkövetett anyósgyilkosság. Na de ez lenne a minimum, ha egy csapat addig sütit sütögető anyuka megérzi a vér illatát. A baj csak azzal van, hogy a lányok színészi játéka a vállalhatatlan felé konvergál. Ez azért is megdöbbentő és elszomorító, mert a nem éppen a ZS- kategóriás színészek közül lettek kiválogatva a szereplők. A kisstílű gyakran proli, és természetesen nyomokban hímsovinizmust tartalmazó dialógusok pedig csak tovább rontanak a helyzeten. Pedig a színészeket és az technikai hátteret tekintve lehetett volna ez egy igazán szórakoztató és szuperizgalmas csajgengszterfilm is. Így aztán csak az nézze meg, aki kíváncsi arra a pár örökzöld slágerre, amit sikerült a rendezőnek jól kiválasztania.
Pontozás
Corn&Soda: 48/100
IMDb: 5,2
Mafab: 55/100
