2015-ben négy jelentősnek mondható hazai együttes döntött a feloszlás, vagy éppen az átmeneti szünet mellett, lássuk, kiket láthattunk idén utoljára koncertezni!
Isten Háta Mögött
Január elején tudatta a rajongóival az Isten Háta Mögött, hogy végleg befejezik a közös zenélést. 1999 óta működött ezzel a névvel a formáció, a kezdeti demókiadványok után 2004-ben jött ki az első lemezük Rosenkreutz kémiai menyegzője néven, majd a következő évben A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás című lemezük jelent meg. 2008-ban A kényelmetlen lemez, majd az Ű című albumukat készítették el 2010-ben. Utolsó anyaguk fizikai formában már nem jelent meg, a Hazugságok harminc körül c. EP-jüket a megjelenés után ingyenesen letölthetővé tették. Stílusuk igen egyedi volt, az alternatív/progresszív rocktól kezdve a stoner metálig bezárólag sokfajta stílus jelent meg a zenéjükben. Az utolsó fellépésük június 25-én az A38-on volt.
Heaven Street Seven
Az angol gyökerű indie/gitárpop műfajában alkotott kiemelkedőt a hazai zenei életben a HS7 két évtizeden keresztül, hogy aztán még februárban bejelentse a feloszlását. Az 1995-ben alakult együttes számos lemeze jelent meg az évek során, angol és magyar dalszöveggel egyaránt. (Tick tock no fear–1995, Goal–1997, Budapest Dolls–1998, Cukor- 2000, Kisfilmek a nagyvilágból–2002, Szállj ki és gyalogolj!–2004, Tick tock no fear–2005 (a ’95-ös lemez újra kiadott változata), Tudom, hogy szeretsz titokban–2006, Sordid Little Symphonie-2007, Jazz–2008, Dunabeat-1995-2010, Gigerli–2011, Felkeltem a reggelt-2012) Az utolsó koncertjük a Budapest Parkban volt, még augusztus elsején.
Subscribe
A Subscribe az egyik legnépszerűbb együttes volt a hazai hardcore metál stílusban, és 15 évnyi zenélés után ugyancsak januárban jelentette be a zenekar, hogy abbahagyja a közös munkát, azonban az együttes tagjai leszögezték, hogy nem hagynak fel a zenéléssel, erre jó példa, hogy még októberben a Rage Against The Machine tribute zenekaraként léptek fel a Dürerben. Az eredetileg THC néven futó zenekarból végül 2000-ben lett Subscribe, és működése alatt néhány demó kiadvány mellett egy EP-t (Contradictions-2009), valamint négy stúdióalbumot készítettek Sanity Has Left the Building-2004, Stuck Progress to Moon-2007, Bookmarks-2011, This Moment Will Soon Be Gone-2014). Második albumuk Fonogram-díjas lett, 2009-ben az együttes a Petőfi Csarnokban ünnepelte fennállásának 10. esztendejét, ebből az alkalomból koncertfelvétel is készült, mely a korábban említett EP-vel együtt jelent meg. 2011-ben a Művészetek Palotájában is felléphetett a zenekar, ahol az áthangszerelt dalaikat adták elő, és amelyről 2012-ben Áthangolva (Retuned) névvel DVD is megjelent. Búcsúkoncertjüket ugyancsak a Budapest Parkban tartották augusztus 28-án.
Leander Rising
Szeptemberben jelentette be a popmetál Leander Rising, hogy ez év végén feloszlanak. A 2009-es induláshoz az énekes-alapító tag, Köteles Leander korábbi együttese, a Babylon feloszlása szolgáltatta az alapot, így viszonylag gyorsan létrejött a Leander nevű formáció, ami végül 2012-ben kapta meg a Leander Rising nevet. A hat év alatt két nagylemezük jelent meg, 2012-ben a Szívidomár, majd 2014-ben az Öngyötrő nevű album. Az utolsó bulijuk a Legszomorúbb vasárnap nevet kapta, és december 27-én tartották a Barba Negra Music Clubban, amiről a későbbiekben DVD is kiadásra kerül. Egyébként Köteles Leandernek van két másik működő zenekara, az egyik az Amigod, valamint a nemrégiben alakult Leander Kills nevű szólóprojekt.
+1
Muszáj megemlíteni a már 2010-ben feloszlott Kispál és a Borzot is, akik novemberben nyilatkozták azt, hogy a számtalan búcsúkoncert után a jövő évi Fishing on Orfű után mostmáraztántényleg feloszlanak, ennyi volt, nem lesz több koncertjük semerre sem az orfűi fellépés után. Hát majd meglátjuk.
—
*képek forrása: a Leander Rising képe a nowmagazin.hu-ról, a többi fotó az együttesek hivatalos fb oldaláról származnak.