Erunder 
A Csipkerózsikák egy modern fantasy, de ahogyan elmesélik, az horrorisztikus.
A hazánkban tavaly megjelent regény a horror királyának, Stephen Kingnek és fiatalabb fiának, Owen Kingnek a közös műve. Hogy melyik rész, kihez tartozik, az nem tiszta a regényben, de az öregre jellemző stílus és a történetben megjelenő apróságok itt is visszaköszönnek.
A King-féle kisváros szürke hétköznapjait ezúttal egy olyan misztikus esemény zavarja meg, amitől a nők eltűnnek a világból. Érdekes elképzelés, és a megvalósítás sem utolsó, mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek vele.
A történet onnan indul, hogy feltűnik a színen egy rejtélyes, természetfeletti nő, majd a világ összes nőnemű emberét, legyen az gyerek vagy felnőtt, miután elalszik, egy selyemgubó szövi be és mély álomba szenderülnek.
A bajok akkor kezdődnek, amikor a férfiak megpróbálják őket felébreszteni, illetve mikor rájönnek, hogy ez nagy hiba, megpróbálnak saját maguk módján érvényesülni a világban és megoldani a problémákat.
A Kingtől szokásos klisék jönnek is dögivel. A suli nagymenői zaklatják a kicsiket, a borzalmas gyermekkorban úton útfélen megjelenik a pia, majd amikor beüt a nagy változás, a vérengzés sem marad el.
A borzalmas címtől nem kell félni. Az eredeti angol cím, a Sleeping Beauties is Csipkerózsikára utal, sőt a történetben a nőket az álomvilágba küldő kórt is Aurórának hívják, ami Csipkerózsika valódi neve, így ez lehetett a legjobb fordítás, amit a könyvnek adhattak. Arra pedig már az első fejezet után rájövünk, hogy ez nem egy édes tündérmese lesz. Ugyanis az édes tündérmesékben nem beleznek ki drogdílereket, ez pedig gyakorlatilag így indít.
„Inkább fantasy ez, nem horror. Bizonyos részei gyilkosak, embereket széttépnek, lelőnek és szörnyű módokon meggyilkolnak, de nincs benne kísértet, sem ijesztő bohóc.”
Owen King
Amit a szerző nem mondott el a fenti pár sorban, az az, hogy a műfaj mellett a könyvben a feminizmus is erősen megjelenik. Hogy ez hogyan kerül a történetbe, az események felvezetőjéből már sejthetitek. A probléma nem is az, hogy foglalkoznak a témával, hanem inkább az, ahogy. Ugyanis kizárólag sztereotípiákban gondolkozik a szerzőpáros, amitől néhol az egész már inkább önmaga paródiájának tűnik.
Nem mondom, hogy nem sodort magával a regény, vagy hogy rossz lenne, mert ezek egyike sem igaz rá. Élvezetes olvasni, sőt ha mögé nézünk és elgondolkozunk rajta, valóban egy olyan felvetéssel találjuk szemben magunkat, amit nem árt megrágni egy kicsit. Az biztos, hogy én nem szeretnék egy olyan világban ébredni, ahol nincsenek nők, mert durván erőszakos lenne, de pont ez az, amit csak szőrmentén érintenek, pedig egy alaposabb társadalmi jellemzés sokat dobhatott volna a regény értékén.
Összegezve a Csipkerózsikák egy olyan regénynek érződik, melyben az öreg próbálja átadni a gyeplőt fiának, de félúton meggondolta magát, majd végül egy olyan történet született, melynek a mondanivalóján túl egyfajta kielégületlenséget is kap az olvasó. A súlytalan befejezés ellenére mégis ajánlom, mert az odáig vezető út annyira kemény, hogy napokig képtelenek leszünk a fejünkből kiverni a brutális jeleneteket.
