Zsófia Rátkai 
Csütörtökön mutatták be a mozik a Szoba gyerekkel kiadó (Les dents, pipi et au lit!, 2018) című francia filmet, amelynek címe, plakátja és leírása megtévesztően egy könnyed, családi mozit ígér, de javaslom, hogy ne vigye el rá gyermekeit, hacsak nem minimum 16 évesek. Mindjárt meglátják, miért.
Úgy vagyok a francia filmekkel, mint Marcello Mastroianni a Nagy zabálásban. Minden jöhet. Épp ezért már a bemutató hetében befizettem az első filmes rendező Emmanuel Gillibert magyarul Szoba gyerekkel kiadó címen futó filmjére, amely mit mondjak némileg csalódást okozott – nekem.
A történet kedves. Egy haver távozásával a párizsi albérlet megüresedő szobájába a negyvenes éveihez közelítő és még bulizós korszakát élő, csajok kedvence Antoine (Arnaud Ducret) mellé beköltözik egy fiatal, válni készülő Jeanne két gyermekével, akit a gyönyörű Louise Bourgoin alakít. Az anya és gyermekei teljesen felborítják a szingli létben lubickoló férfi életét, aki ez ellen kézzel-lábbal hadakozik. Majd sejthetően az ellenségekből szerelmesek lesznek és a gyerekek is egyszer majdan meglágyítják a kőkemény macho szívet.
A film főszerepében játszó, meglehetősen sármos Arnaud Ducret (Háziúr kiadó) iszonyú jó fej a filmben, szellemességgel játssza el a legényéletét féltő férfi szerepét, és pantomimos mozdulatokkal, mesterien adja elő magánszámait. A női főszerepben játszó Louise Bourgoin (A szerelem három évig tart, Katona vagyok) is hiteles, egészen hihető, amit csinál, bár időnként túljátszott mimikája okán én benne is találtam kivetnivalót. Ő egyébként számos filmet jegyez, nálunk utoljára a Mojave című amerikai thrillerben volt látható 2015-ben. Azonban kettejük csillogását halványítják a sablonos jelenetek, amelyek humorosnak voltak hivatottak megjelenni, ám számomra inkább görcsösnek tűntek. A film alkotói mintha belezsúfolták volna a filmbe az összes létező helyzetkomikumot, amely leginkább húsz évvel ezelőtt élte fénykorát, hogy biztosítva érezzék magukat egy mindenképpen vicces alkotásra. Volt itt minden. A gyerekgyűlölő Antoine és a kölykök harca, bohócverés, Télapónak öltözés, akaratunk ellenére eljátszani valakinek a párját, ecstasy, vakrandi és reptéri hajsza is.
A jelenetek hátterében sokszor realitást nélkülöző okok, indokok álltak, inkább csak beleerőltették őket a történet folyásába, ez azonban nem gátolta meg számos mozilátogató társamat abban, hogy hangosan, hosszan nevessen a jeleneteken. Például, a főszereplő lány, akit férje megcsalt és beköltözött a lakásba gyermekeivel, mint később kiderült, különösen jómódú család sarja, ahol a karácsonyi vacsora előtt 2005-ös Saint Emilion-nal koccintottak, amelynek üvegje negyven-ötvenezer forint. Aki ilyen családi háttérrel bír, nem egy vadidegen mellé költözik be két kis szobába, hanem kibérel egy üres lakást a Champs Élysée-n. Csak hát akkor nem lett volna megvalósítható egy üldözés és sok más egyéb. Hasonló gyengeségnek tartok olyanokat a filmben, hogy például a karácsonyi síelésre elutazó két gyerek összes cókmókja egy darab kisméretű bőrönd volt, vagy, hogy a főszereplő Jeanne hű barátja által beszervezett randik messze nem azt tükrözték, hogy a barát valamilyen módon megszűrte volna őket számára, legalább kinézetre. Nem beszélve arról a furcsaságról, hogy a defektesnek ábrázolt hímek megjelentek a jóval későbbi szilveszteri bulin is. Érthetetlen volt az is, hogy a film első felében még kizárólag autóval közlekedő reklám szakember Antoine-nak miért okoz gondot eljutni valahova, amikor robogója nem indul be. Kocsija rejtélyes módon kiíródott a filmből. A moziplakáton látható arcpingálás pedig még említés szinten sem jelenik meg a filmben, ami megint inkoherens jelenség.
Hogy megismételjem és kiemeljem újra: az Antoine-t játszó, hazájában igen népszerű standup-os, aki a francia, olasz és belga tévékben is páratlan sikerrel futó Parents mode d’emploi (Útmutató szülőknek) című televíziós sorozat főszerepét (apa) is játssza, valóban mosolyra fakasztó. Szellemessége nem is igazán abban rejlik, amit játszik, hanem ahogy azt eljátssza. Mind provinciális beszédstílusa, gesztikulációi, mind testbeszéde mesteri. Szövegét átéléssel, ha kell humorral szőve mondja el. Intonációja, hangskálája teljesen profi előadóra vall.
Nagyon hangsúlyozom, hogy a helyzetkomikumokra épülő film alapvetően üdítő szórakozás, ha valaki nem figyel arra, hogy a dolgok logikusan és valóságot legalább kismértékben célzó módon épüljenek egymásra. Engem zavartak a realitást nélkülöző, kreált problémák, és az időnként Tom és Jerry-be is beillő poénok. A filmről továbbá nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy bár 12 éves kortól ajánlott, a legszigorúbban szólva sem való gyerekeknek. Ha a hányást és bevizelést igen naturalista módon bemutató jeleneteket nem is vesszük számításba, akkor is igen intenzív és leplezetlen a film egy pantomim játéka, amivel Arnaud Ducret bemutat egy szexuális együttlétet. Magam is kényelmetlenül, zavartan mocorogtam székemben, annyira hosszan és teljes körűen adja elő magát a francia humorista.
A film 105 perces, bár szerintem elég lett volna 80-85 perc is. Párizsban játszódik, javarészt benti felvételekkel. Zenéje felejthető, még ha néha fel is dobják a film egy-egy percét. Ajánlom azoknak, akik szeretik a helyzetkomikumokat, blődségeken nevetni, valamint azoknak, akik még nem ismerik Arnaud Ducret fergeteges alakításait.
https://www.youtube.com/watch?v=SK0qbHdubSg
Értékelés: 40/100
IMDb: 4,7/10
Mafab: 70 %
És ha akarnak egy jót nevetni, kattintsanak erre a videóra, mert még ha egy szót sem értenek franciául, akkor is elképesztően fogják élvezni Arnaud Ducret műsorát!
