Zsófia Rátkai 
Földes András, nagyon fontos könyvet írt azokról a globális változásokról, amelyeket már nem lehet kizárólag magunkra, Európára tekintve megoldani. Az Index újságírója évek óta tudósít a közel-kelet konfliktuszónáiból, ahol jelentős tapasztalatokat szerzett az ott élők életéről, motivációjáról, miért indulnak neki mindenüket hátrahagyva a bizonytalannak. Erről beszélgettünk, de az is kiderül, golyóálló mellénye félelemmel van-e kibélelve.
Tizenkilenc éves újságírói múlttal rendelkezel, évek óta tudósítasz: hol a macedón határról, hol a török-szír határról, máskor a görög tengerpartról vagy Szicíliából. Mi késztetett az adott pillanatban arra, hogy a könyvet megírd?
A téma az, amiről azt éreztem, hogy érdemes összefoglalni, illetőleg a menekülttémával kezdődő, de aztán ezen túlmutató riport utak kezdtek kerek egésszé összeállni. Amikor ezekből cikket írtam, akkor részeseményeit foglaltam össze a történetnek. De amikor három-négy év elteltével visszatekintettem ezekre az utakra, akkor éreztem azt, hogy itt valami nagyobbról van szó, ami az egyes cikkekből kimaradt. Az egyes cikkekben leírtam például, Moszul ostromát, és láthattam, hogy emberek elköltöznek a lakóhelyükről és megindulnak a semmibe. Iránban láthattam, milyen azoknak az embereknek az élete, akik emberöltőnyi időt töltenek másodrendű állampolgárként, tulajdonképpen bujkálva egy rezsim árnyékában. Amikor hazajöttem Líbiából, ami a legsúlyosabb utam volt, azt kezdtem látni, hogy ez az egész, amin keresztülmentem, már jó ideje nem is a menekültekről szól, hanem arról, hogyan változott meg a mi világunk, a civilizáció, amiben élünk.
Olyan kérdésekkel szembesültem, néha olyan válaszokat találtam, ami már egyáltalán nem a menekültekről szól, hanem sokkal inkább arról, hová tartunk. Rájöttem, hogy a mi életünknek a rendszere az akkor látható meg, ha olyan helyre megyünk, ahol ez a rendszer felfeslik, és ahol ez a rendszer hirtelen szálaira bomlik. Ez kettős játék, amely egyfelől szól terrorról, háborús zónákról, konfliktuszónákról, de ugyanúgy szól a mi életünkről is azáltal, hogy onnan nézünk vissza. Emiatt került bele az én saját életem is, hogy a kettőnek a kapcsolatát érzékeltessem.
A mai napig folyamatos a globális átalakulás. Veszélyzónák, háborús övezetek, ISIS, kurdok, tengerből kimentett emberek még mindig vannak: hol volt az a pont, amikor azt mondtad, eddig a könyv?
Ami a könyvbe bekerült, azok olyan történetek, az utazásoknak egy olyan megközelítése, ami a cikkekben egyáltalán nem jelent meg. Az egyes utazások együttesen adtak ki egy olyan történetet, amit az egyes riportutakon nem láttam. Azért éreztem, hogy itt van a vége, mert körbejártam ezt az Európa körüli zónát, a teljes területet, ahol mostanában zajlottak az események, és minden olyan zónában megfordultam, ami hatott a mi életünkre Európában.
A könyv általad közvetített üzenete tehát az, hogy jobban kellene értékelnünk az életet, amiben élünk, vagy üzenet nélkül meg akartad mutatni, hogy Irakban drónokból hullik a gránát és ezek a tapasztalatok átalakulásokat eredményeztek benned?
Nyilván vagy ilyen üzenete is, hogy értékeljük jobban az életünket. Viszont arra jöttem rá, hogy a világ nagyon megváltozott körülöttünk, és ugyan érezzük, hogy valami nincs rendben, de olyan folyamatok indultak el, amikre nem lettünk felkészítve. Ezek valós dolgok, és nagyon sokszor azért nem találjuk a választ, mert nagyon szűken saját magunkra, saját kultúránkra fókuszálunk, holott a világ már sokkal globalizáltabb lett, sokkal inkább össze van drótozva, mint eddig. Azok a problémák, amelyekkel manapság szembesülünk, politikailag, gazdaságilag vagy ember-ember közötti kapcsolatok szintjén, nagyon sokszor gyökereznek tőlünk távoli országok problémáiban. Mostanában kezd a nyugati civilizáció ráérezni arra, hogy nem csak magunktól függ a saját sorsunk, hanem bonyolult rendszerben vagyunk, és rá kell látni az egész világra. Aztán persze kicsit arról is szól a könyv, ahogy én változom. Az ennyire erős tapasztalatok nagyon megváltoztatják az embert. Ez egy nagyon izgalmas folyamat volt, amit én magam éreztem: átalakít a világ, átalakítanak a történetek.
1850-nél is több cikknél tartasz, ezeknek egyharmada menekültekkel, háborús tudósításokkal kapcsolatos. Ez a szám alakulhatna úgy is, hogy az egyharmad mondjuk, németországi prostituáltakkal kapcsolatos oknyomozásból áll. Téged mi ambicionál arra, hogy ezekre a veszélyes vagy nyomorúsággal telehintett területekre utazz kockáztatva saját testi épségedet?
Sokféle újságírói munka van, és fontos, hogy mindegyik ugyanolyan értékű, ha megfelelő szakmaisággal, felelősséggel csinálja az újságíró. Ami miatt elkezdtem, egyrészről a személyes oldala: a kíváncsiság. Miért jönnek ide más országból emberek? Hogyan gondolkodnak? Hogy jutottak el Szíriából a Keleti pályaudvarig? Másrészt éreztem, hogy valami nagy, rendkívüli történik körülöttünk. Ezzel nagyon kevesen foglalkoztak Magyarországon, és nem tudtam kielégíteni a kíváncsiságomat, nem voltak olyan beszámolók, amikből választ kaptam volna. Aztán voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy elkezdhettem foglalkozni ezzel, és egyik téma adta a kilincset a másiknak, így jutottam egyre messzebb ebben az utazásban.
2012 és 2016 között 130 újságíró halt meg a szíriai háborúban. Például, Marie Colvin brit hadi tudósítónő, akiről film is készült. Októberben Jamal Khashoggi Amerikában élő szaúd-arábiai újságírót ölték meg az isztambuli konzulátuson. Amikor ezekre a veszélyt sem nélkülöző riportutakra indulsz, felmerül benned, hogy lehet, egyszer nem jössz haza?
Nem. Egyrészt, szerencsés alkat vagyok. Soha nem féltem ott, akkor, amikor történtek a helyzetek. Ez egy jó dolog, mert akkor nagyon racionálisan tudtam cselekedni. A félelem ott soha nem volt jelen. A szállodai szobámban este jött elő, hogy hú, ez azért meleg volt. De soha nem megyek úgy sehova, hogy nem vagyok tudatában a veszélyeknek, amiket vállalok. Nagyon felelősen utazom, és nagyon felelősen készítem elő ezeket az utakat. Ha megfelelően előkészítem a projektet, ha megfelelően hozzáállok, jelentősen tudom csökkenteni a veszélyeket.
Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk – Útmutató a felfordult világhoz, Bookline könyvek, 2018, 270 oldal, 3999 Ft
Szociális érzékenységed egyértelműen tükröződik könyved lapjain. Úgy tűnik, legszívesebben minden tengerből kimentett embert a hátadon hoznál ki. Ha eltekintünk a „több millió migráns tart Európa felé” tömegpszichózisától, az ide érkező menekültek kérdésének megoldásáról mi a véleményed?
Ez a téma annyira gellert kapott, hogy nehéz objektívan beszélni. Komplex helyzet. Rendezni kell a kríziszónákban a politikai és gazdasági helyzetet. Európának vagy Amerikának nem a nehéz helyzeten élősködő félként kellene ott megjelennie, hanem sokkal inkább tevékeny és pozitív hatásokat indukáló erőként. Mert azt tudni kell, hogy senki nem akar eljönni a hazájából. Ők ott laknak, ők vissza akarnak menni. Van, aki el akar jönni, de az elképzelés, amivel itt mindenki él, hogy egész Afrika és Ázsia el akar jönni, az nincs. Akik pedig olyan helyzetbe kerültek, hogy el kell jönniük, velük pedig igen, lehet valamit kezdeni, ennek van rendszere. Ezt a rendszert pedig az akadályozza, hogy kialakult egy olyan közvélekedés, ami megakadályozza, hogy integrációs hatások beinduljanak. Nehéz helyzet, de Európa a világ leggazdagabb országegyüttese, és hogy nem lehet megoldani, az egy vicc. Egy jól működő társadalom meg tudna birkózni ezzel. Ez egy szakmai ügy, amire rátelepedett a politika, és innentől kezdve lehetetlenség róla úgy beszélni, hogy az ember ne valami másról beszéljen.
