Főszerepek sora – interjú Sándor Péterrel

Sándor Péterrel a musical estjéről, bemutatóiról, főszerepeiről, kiemelten sikeres időszakáról, és az eltérő méretű színházi terekben alkalmazott színészi eszközeiről beszélgettünk.

Corn&Soda: Musicalek hullámhosszán címmel a Rapszódia hajón volt egy önálló ested, mely nagy sikert aratott, és szeptemberben újabb fogja követni. Mi volt a jó hangulat titka?

Sándor Péter: A közvetlenségben volt a titka. Azért szeretem az ilyen programokat, mert személyesebb hangulatot tudok kialakítani a közönséggel. Az ilyen jellegű előadásokra gyakran rásütik a hakni negatív bélyegét, de én nem tartom annak ezt a programot. Miközben dalokat adtam elő, igyekeztem a műsort azzal színesíteni, hogy a nézők megtudhattak sok mindent rólam és a szakmámról. A nézők szerintem ezért is jönnek el egy önálló estre.

Milyen műsorelemekből állt a Musicalek hullámhosszán című est?

Elmondtam a véleményemet a színházról, beavattam őket olyan dolgokba, amelyek a színészetről szólnak. Elmeséltem érdekességeket, olyan sztorikat, amiket szeretnek a nézők hallgatni. Az előadás jó hangulatának a titka az volt, hogy a jelenlévők személyességet kaptak tőlem, miközben természetesen sokat énekeltem nekik. Amikor a nézők megérkeztek a hajóra, kaptak egy-egy pohár pezsgőt és szinte mindenkinek egyesével köszöntem. Nem viselkedtem úgy, mint egy megközelíthetetlen művész. Sok ismerős nézőt ismertem fel más előadásaimból. Hívjam őket rajongóknak? Nem szeretem ezt a kifejezést.

Miért nem? Ők a rajongóid és az jó.

Hívjuk inkább olyan kedvelőknek őket, akik többször jönnek megnézni engem. A dunai hajózás, a pezsgőzés, a személyesség exkluzivitást adott a programnak, és ezt jól látható módon élvezték a résztvevők. Szeretek velük beszélgetni. Az egyetem után nagyon komolyan vettem magam, de ezt már kinőttem. Felszabadító, hogy tudok saját magamon nevetni. Nem mondom, hogy nincsenek feszült pillanataim, tehát nem tudok mindig mosolyogni, de igyekszem magamon erőt venni, és túllendülni a mélypontokon. Visszatérve a programra: ha valaki kifizeti a jegy árát, és csak miattam jön el az önálló estemre, azt nem vehetem félvállról. Nekem az a kötelességem, hogy színvonalas produkciót nyújtsak, és őszinte legyek a nézőimmel.

Az Operett Színházas nagy sikerű István, a király beugrásod után a Spirit Színházban a Dorian Gray egy újabb címszerep. Mit jelent számodra Dorian Gray alakjának megformálása?

A nárcizmusnak és az ember önmaga keresésének azt a folyamatát mutatja be, amikor rádöbben arra, hogy az élet változik és múlik. Dorian Gray-nek adott a szépsége, amit az emberek furcsán kezelnek. A szépség nagyon erősen befolyásoló tényező. A megítélés terén olyan hangsúly ad, hogy az sokáig kihat az emberi kapcsolatokra. Az ismerkedés, a beszélgetés, az egyénről alkotott kép változtathat az első benyomás után, de a szépség, a külső adottságok nagyon sokáig meghatározzák az ember kapcsolatait, kommunikációs rendszerét. Lord Henry – akit Perjés János alakít -, azt mondja a darab elején, hogy a szépség nagy kincs, amit a jelenben ki kell használni, mert nem tart örökké. Ránk, magyarokra jellemző az, hogy mindig a pillanatnyi lehetőséget igyekszünk kihasználni, mert az elmúlt évszázadok tapasztalatai miatta a jövővel kapcsolatosan mindenki fokozottan bizalmatlan. Nincs biztonságérzete a magyarnak, mindig készenlét állapotában van. Elaprózzuk a dolgokat, nincs hosszú távú gondolkodásunk. Magamon is észrevettem a türelmetlenséget, és azt, hogy hirtelen akarok mindent. Tartunk attól, hogy jön valami új, ami gyorsan felülírja a jelenünket. Ez a szemlélet jelenik meg a Dorian Gray-ben, ezért is aktuális.

Szintén a Spirit Színházban volt a bemutatója az Örökké…szabadon című kétszemélyes darabnak, melyben Papadimitru Athinaval játszol. Jól látom, hogy ezt a szerepet különösen szereted?

Nagyon élvezem, legfőképpen Athinanak köszönhetően, mert nagyon jó az összhang közöttünk. Nincsenek felesleges körök, olyan, mintha a második anyukám lenne. Nagyon tisztelem és imádom az idősebb színésznők bölcsességét. Athinaval hasonlóan gondolkodunk a világról. Észre sem veszem, hogy játszom, miközben a darabban nehéz szituációk vannak. Mai a nyelvezete, bizonyos mondatok, gondolatok más-más formában újra előjönnek, és nagyon fontos, hogy azok milyen ritmus ismétlődnek. Athinaval abban maradtunk, hogy a pillanatra bízzuk az ismétlődések hangsúlyozását. Czeizel Gábor rendező azt mondta nekünk, hogy úgy álljunk a darabhoz, mintha a felmerülő újabb és újabb problémakörök zenei tételek lennének. Nagyon jó az előadás, mindenkinek ajánlom. Nagyon szeretem, miközben színészi szempontból dramaturgiailag nehéz. Ideális a hosszúsága, és nagyon jól működik a Spirit Színház kis terében.

Sokat játszol nagyszínpadon. Más színészi eszközöket igényel a kisebb, intimebb tér?

A nagyszínpad más eszközöket igényel. Hatszáz nézőnél nagyon más energiák működnek, mint a kis teremben, ahol benne vagyunk egymás közvetlen terében. Az intim térben „belepofátlankodunk” a néző aurájába, és arra képletesen engedélyt kell kérnünk. Finoman kell kezelni a helyzetet, fel kell venni a kapcsolatot a nézővel, és be kell vezetni a történetbe. Sokat segít nekem az, hogy az Örökké…szabadon előadásban több olyan jelenetem van, amikor valamennyire stand up-os stílusban egyedül beszélek a nézőkhöz. Igyekszem közvetlenné tenni az előadásomat, még akkor is, ha nem mindig látom a sötét nézőtéren azt, hogy kihez beszélek, de figyelem a reakciókat, egy-egy tekintet elkapok. Megérzem az energiákat, és arra ösztönszerűen reagálok. Hasonló helyzet alakult ki a musical estemen is. Ha érzem, hogy zavarban vannak a nézők, akkor igyekszem oldani olyan megnyilvánulással, ami segítségével a néző jobban érzi azt, hogy részese az előadásnak. Az intimebb helyzetben van mód kisebb improvizációkra is, melyeket a nagyszínpad nem enged meg.

Az előadás nehezebb lelki szituációiban többször felnevettek a nézők. Miért van ez?

Mennyire szép dolog ez! A színháznak erős eszköztárra van arra az esetre, ha fájdalmat akarunk kifejezni, például az, hogy az ellenkező módon fogjuk meg a dolgot. Képzeld el azt, hogy mi lenne, ha sírnánk két órán keresztül a halál témájával foglalkozó Örökké… szabadon előadásban. A kis térben az emberek azt gondolnák, hogy „értem, értem, de ki akarok menni”. Úgy fogjuk meg a nehéz pillanatokat, hogy nem viccet csinálunk a témából, hanem buddhista módon állunk a halálhoz, ami szerint az nem a vég, hanem az élet rendje, természetes velejárója. Ha már távozni kell az életből, akkor szépen történjen meg. Az életemben volt párszor olyan, hogy magam alatt voltam, és azt éreztem; minek ez az egész. Gyorsan kijöttem ebből a lelkiállapotból, mert értékelni tudtam azt, ami éppen van, azt, hogy egyáltalán élek és egészséges vagyok. Erről is szól az Örökké…szabadon című előadás.

A darab témája anya-fia viszony. Mennyire jelenik meg a szerepformálásodban a te és édesanyád kapcsolata?

Tudok bizonyos dolgokat azonosítani, hiszen én sem értek mindenben egyet anyámmal, tehát vannak hasonló problémák az életemben. Ennél a szerepformálásnál is saját magamból építkezem, de az előadás sok helyzetével nem tudok azonos pontot találni az életemből. Nekem nincs titkolni valóm az anyám előtt. Azzal együtt meg kell próbálnom átélni azt a helyzetet, hogy valaki sok éven keresztül titkolja az életének egy meghatározó jellemzőjét az anyja előtt. Érdekes, hogy én inkább a nagymamámmal szoktam ilyen lazán, viccelődve beszélgetni, mint ahogy a darabban teszem, tehát inkább a nagyanyámmal való nagyon szoros kapcsolatból merítettem.

A második főszerepet kapod rövid időn belül Spirit Színházban. Egymásra találtatok?

Igen, és úgy hallom, hogy Perjés Jánosnak vannak további tervei velem. A Spirit Színház egy olyan hely, ahol felszabadult műhelymunkát tudok végezni. Jól kell csinálni az előadást, de nincsenek megfelelési kényszerek rám téve. A Spirit ízlés- és értékrendszere közel áll hozzám, miközben ki tudom magamat próbálni többféle szerepben. Nem hívnak az Örkénybe, a Katonába, vagy a Nemzetibe, de a Spiritben én nagyon jól érzem magam. Az a közvetlen hangnemű próbafolyamat, amit itt zajlik, nagyon ritka. A nagyobb kőszínházakban erősebb a rendezők hierarchikus vezetői megnyilvánulása, nyilván mert nagyobb felelősséget is éreznek. Nekem ez a családias műhelymunka nagyon jól esik a nagyszínpadi szerepeim mellett. Azt gondolom, hogy az jó, hogy a jelenlegi színészi pályaszakaszomban többféle lehetőséget kapok.

Az Operettben az István király után újabb zenés főszerepet próbálsz a Caroussel – Liliomban.

Azt fontos elmondanom, hogy a Liliomban nagyon sok próza van, a meghatározó jelenetek nem zenések. Molnár Ferenc Liliomja van átültetve, igazából prózai előadás lesz, amelyben vannak dalok. Nagyon élvezem ezt a stílust, mert nincs leegyszerűsítve musicalre Molnár Ferenc műve. Nagy reményeket fűzök az Liliomhoz, mert amikor bizsergést érzek a vénámban, akkor jó produkció szokott születni. A Liliomnál ezt nagyon érzem. Gyönyörű pillanatok lesznek az előadásban.

Sok jó szerep talált meg az elmúlt hónapokban. A pályádnak ez sikeres periódusa?

Remélem, hogy lesz még ilyen. Az tény, hogy most a fővárosban összpontosulnak a munkáim, de volt olyan időszakom is, amikor sikerrel jártam az országot: Pécs, Győr, Komárom, Tatabánya. Azok egy-egy régióhoz kötődő előadások voltak. Igen, mondhatjuk, hogy ez most egy sikeresebb időszakom, amiért nagyon erős hálát érzek. Megtiszteltetés ezeket a szerepeket ilyen színházakban eljátszani. Nem mindennap adatik meg az, hogy ilyen lehetősége legyen egy színésznek, és ilyen művekkel tudjon foglalkozni. Nyilván Dorian Graytnem játszhatom el idősebben, tehát pont jókor találtak meg a mostani főszerepeim. Megköszönöm a sorsnak, hogy ez most megadatott nekem.

Ezt István, a király címszerepére is érted?

Láttam már korábban Székely Kriszta rendezését az Operettben, amikor még nem tudtam, hogy főszerepet kapok majd az előadásban. Azt mondtam akkor, hogy úristen, ez nagyon jó! Az Oly távol vagy tőlem és még is közel című betét nekem olyan, mint egy szerelmes dal, és olyan, mintha István azt egy nőnek énekelné. Lehet, hogy valaki giccsesnek érzi a dalt, pedig nem az. A párom – aki történelem tanár is – pár napja mondta, hogy neki kicsit sok István gyötrődése, és szerinte nem ilyen jelleműnek gondolják az emberek a nagy királyt. Nehéz a megszokástól elszakadni. Vannak olyan helyzetek – például amikor István a népe előtt áll -, akkor erősnek kell lennie, miközben mennyire más pillanatok azok, amikor Istenhez beszél. Milyen szavak hagyják el a száját?! „Ó, jó Uram, adj erőt, hogy elbírjam a terhedet.” „Törvényeid elfogadtam, de más szolgája nem leszek.” „Mondd, mennyit ér, ki téged szívéből követ.” „Mennyit ér, ki érted véled szállna szembe.” Olyan fájdalmak törnek elő Istvánból, mint Jézusból a Gecsemáné kertben, aki egy olyan mindenhatóval beszél, aki folyamatosan irányítja az ő tetteit, létezését. Igaz, hogy István az uralkodásra volt felkészítve gyerekkora óta, de emberből volt ő is, akit lelki, testi problémák, traumák gyötörtek meg. Milyen István lenne az, aki hidegvérrel takarítaná el az ellenfelét? Én a lelki árnyalatokat mutatom be, és az nagy ajándék, hogy Székely Kriszta rendezésben ezt megtehetem. Székely Kriszta olyan jeleneteket rendezett meg az előadásban, hogy lubickolni lehet bennük.

Olyan színészekkel lehetsz egy színpadon, mint Papadimitru Athina, Jordán Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Dolhai Attila. Inspirálnak téged?

Én az a fajta színész vagyok, aki figyeli a kollégákat és keresem azt, hogy mit „lophatok el”, vagy inkább tanulhatok tőlük. Az Operettben váltóban játszom a szerepeket, ami a kollégák között féltékenykedést is eredményezhetne. Tapasztaltam már ilyet máshol, de áldom az eget, hogy az Operettben ez nincs, mert sem nekem, sem a kollégáimnak nem jutnak eszébe ilyen kicsinyes gondolatok. Nagyon jó a csapat. Nagyon szeretek Nagy-Kálózy Eszterrel dolgozni, aki Muskátné a Liliomban, mert nagyon jól reagálunk egymásra. Földes Tamás nagyon jó érzékkel találja meg a humort a szerepében, és ugyanebben a figurában Jordán Tamás is zseniális.

A Dorian Grayben újra együtt játszhatsz egyetemi osztálytársaddal, Dénes Viktorral. Milyen élmény ez neked?

Nagyon jó! Kevés időnk volt Dénes Viktorral együtt próbálni, de a legfeszesebb jelenetek pont vele vannak. Sokat számított az együtt töltött öt év, amely során többször volt közös jelentünk, ezért jól ismerjük és inspiráljuk egymást. Jól működünk együtt a Dorian Gray-ben.

Főszerepeket játszol, ahogy az egyetemi csoporttársaid közül mostanában egyre többen. Az osztályfőnök Novák Eszternek is köszönhetőek a sikerek?

Igen. Törőcsik Franciska a filmekben, a Vígszínházban Szilágyi Csenge és Wunderlich József, Nagy Dániel Viktor a Belvárosiban, Mikola Gergő Tatabányán, Kulcsár Viktória Miskolcon, Ódor Kristóf a Centrál Színházban, Ágoston Péter a Pesti Magyar Színházban, Dénes Viktor korábban Miskolcon, most Budapesten. Persze, hogy benne van ezekben a szakmai sikerekben Novák Eszter munkája. Az osztályából szinte mindenki megtalálta a helyét.

Milyen munkák, szerepek várnak rád a közeljövőben?

Már biztos, hogy lesz egy komolyabb szerepen a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Titanic című Broadway előadás alapján készült musicalben. Felkértek egy Tolcsvay László produkcióban való közreműködésre, amely a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz augusztus 20-án. Perjés Jánossal folynak az egyeztetések a következő évaddal kapcsolatban itt a Spirit Színházban. Úgy hallom, hogy az Operettben továbbra is számítanak rám, aminek nagyon örülök. Szeptemberben pedig lesz újabb Musicalek hullámhosszán előadásom a hajón.

200 első randi?

Igen, jön hamarosan a forgatás, amiben továbbra is Rolandot fogom alakítani. Szeretem, de sokan azzal a kiszőkített, izmos, nem túl okos, de nagylelkű figurával azonosítanak. Már-már beskatulyáznak, miközben Rolandtól nagyon eltérő karaktereket alakítok estéről estére a színpadokon. Az eredeti barna hajammal, borostával fel sem ismernek az emberek, de ez egyben bók is, mert azt is jelenti, hogy a nézők elhiszik azt, amit csinálok, hisz az a színészet lényege.

Köszönöm, ez jó végszó.

Én is köszönöm.