Füst Alexandra: Külföldi ösztöndíj – kritika

Nemrég jelent meg Füst Alexandra Külföldi ösztöndíj című regénye a Novum Kiadó gondozásában. A szerzőnőnek nem ez a valódi neve, kilétét titokban kívánja tartani, ezért publikál álnév alatt, de annyit tudhatunk róla, hogy ez az első nyomtatásban megjelent műve. Saját bevallása szerint könyvével az alkotás nehézségeiről vallott nézeteit kívánta megosztani az olvasókkal.

A regény kétszólamú, két főhőst ismerünk meg, kettős szempontból látjuk az eseményeket. A történet egyik főszereplője Zsófi, a magyar diáklány, aki matematikai ösztöndíjat nyert Németországba. A másik hőse Alexandra, a német matematika professzor, aki a lány mentora lesz. A két nő élete egy időre összefonódik, és olyan hatással lesznek egymásra, mely későbbi sorsukat is meghatározza.

A regény cselekménye nagyrészt Zsófi németországi egy évén alapul, megismerjük ottani életét, beilleszkedését, új barátait és az egyetemi munkáját. A két legfontosabb dolog, ami a középpontban áll, az Zsófi kutatása, amivel a professzora bízza meg, és igazi szerelmének, Tibinek a  megismerése. A másik oldalról pedig Alexandra élete és személyisége bontakozik ki előttünk. Hiába egy szakmájában rendkívül elismert matematikus, magánéletében csupán egy gyermekét egyedül nevelő, középkorú, elvált nő, aki teljesen magába zárkózott, s már csak a munkájának él. Az ő életében az újdonságot Zsófi jelenti, akihez valamilyen okból erősen vonzódik, s nem érti maga sem, hogy ennek miért…

A történet maga nem túl erőteljes, tulajdonképpen egy diáklány külföldön töltött évének teljesen átlagos mindennapjait mutatja be, és egy már öregedő professzornő magányos életét, aki saját érzelmeit boncolgatja egy fiatal lány iránt. A második szál még érdekes is lehetne a rejtett leszbikus vonások miatt, de aztán hamar kiderül, hogy még csak erről sincs szó.

Felvetődik néhány érdekesebbnek tűnő cselekményszál, de mielőtt igazán kibontakozhatnának, egyszerűen elsikkadnak, vagy még a kiéleződés előtt megoldódnak. Ilyen lehetne például a távszerelem is, melyből valódi konfliktusok, érzelmi drámák fakadhatnának, de valahogy semmi ilyesmi nem történik, a távolságból fakadó problémák egyszerűen fel sem vetődnek, vagy néhány sóhajjal elintéződnek. Ugyan így érdekes fordulatnak indul Zsófi rejtélyes zaklatójának esete is, de itt sem történik végül semmi, nem derül ki, hogy ki az, és komolyabb ügy sem lesz belőle. Az írónő mintha félne a komolyabb tragédiáktól, s mindent szépen elsimít, csak éppen így a történet unalomba és érdektelenségbe fullad.

Ráadásul a már említett vonzalom, amit Alexandra érez a tanítványa iránt, egy rendkívül érdekes, elgondolkodtató problémafelvetés lenne, amit ha a szerző komolyabban megragad, akkor egy igazán mély és társadalmilag is fontos témakört járhatna körül, de mint írtam, ettől is visszariad.

Így tulajdonképpen a történet nem más, mint egy átlagos diáklány és egy átlagos középkorú nő teljesen átlagos élete egy szeletének rövid bemutatása. Emellett azt sem jött át igazán, amit az írónő célkitűzéseként megfogalmazott, hogy az alkotás nehézségeit bemutatja. Ezt Zsófi kutatási problémáival akarta reprezentálni, de valahogy ez is némi nyavalygásban kimerült, és miután a lány látszólag kudarcot vallott, szépen beletörődött és felhagyott a matematikával. Ezzel azonban érzéseim szerint nem az alkotás nehézségeit bizonyította, csupán azt, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni. Mert hol van itt a katarzis? Az igazi alkotói szenvedés, küzdés, s a megérdemelt jutalom? Sehol. Az alkotás nehézségei egy diáklány lanyha próbálkozásaivá silányulnak ebben az értelmezésben.

Sajnos maguk a karakterek is pont olyan sekélyesek, mint maga a történet. Zsófi egy bájos, üde fiatal lány, aki élvezi az egyetemi éveket, nem túlságosan nagy elme, nem is túlságosan kitartó, ráadásul amikor az életben egyszer alkotni akar valamit, tulajdonképpen akkor is felsül. Bár ennek ellenére szerethető, és szimpatikus alakja a regénynek, hiszen tucatjával látja az ilyen kis lánykákat az ember az egyetemeken.

A másik főhős, Alexandra már kicsit összetettebb jellem lenne, de sajnos az ő karaktere is sablonokból van felépítve. Tipikus példája a magába zárkózó, munkába menekülő elvált nőnek. Valóban egyedi vonásokkal nem tudja felruházni az írónő.

A regény többi szereplője valójában említésre sem méltó, annyira halovány. Ilyen Zsófi szerelme, Tibi is, akiről szinte semmit nem tudunk meg, csak hogy nagyon kedves és udvarias, de emellett karaktere szinte élettelen.

Sajnos a mű elbeszélésmódja sem sokkal jobb. A szerző még nem találta meg a saját hangját, így stílusa leginkább az iskolai fogalmazások hangvételére emlékeztet. Nincsen semmi egyedi a nyelv- vagy szóhasználatában, gyakran kliséket alkalmaz, leírásai unalmasak és színtelenek és a párbeszédekben sem brillírozik. Valahogy hiányzik az egész műből az élet. Valójában tényleg olyan érzéseim voltak olvasva, mintha egy diák írt volna az élményeiről egy unalmas házi dolgozatban egyes szám harmadik személyben.

Így összességében azt lehet mondani, hogy a Külföldi ösztöndíj egy nem túlságosan izgalmas, de olvasmányos regény, nem igazán bonyolult karakterekkel és történettel. Mivel a szerzőnőnek még ez az első műve, így még van ideje rátalálnia a saját, egyéni stílusára, s bátrabban nyúlnia a merészebb témák felé. Ezt a könyvét esetleg olyan olvasóknak ajánlom, akik szívesen olvasnak történeteket a diákéletről, szívesem nosztalgiáznak a ’90-es évek külföldi útjairól, avagy könnyed történetekre vágynak.

A könyvért köszönet a Novum Kiadónak!

A könyv megvásárolható a Novum Kiadónál.