Anon Anon 
forrás: IMDB
A Netflix eddigi legnagyobb filmes kísérlete a Bright volt, ami egy modernkorba helyezett fantasy történet, Will Smith főszereplésével. Ennyi pont elég volt ahhoz, hogy felkeltse sokak érdeklődését, a végeredmény azonban sajnos felemásra sikeredett.
Képzeljük el a Gyűrűk Ura világát. Mindenkinek megvan? Remek. Most képzeljük el a Bad Boyst, vagy a Kiképzést (Training Day, 2001), vagy bármelyik 90-es évekbeli zsarus filmet! Szintén megvan? Nagyszerű! Ezeknek a szerelemgyereke a Bright! Furcsán hangzik? Igen! Nézhető? Abszolút. Élvezhető? Háááát…
A Bright felütése tényleg őrületesen hangzik. Mi lenne, ha a szokásos fantasy világok nem ragadnának le valamikor a 13. század közepén, hanem – mint minden – fejlődne? Mi lenne, ha minden eljutna arra a szintre, amit mi a 21. század elejének nevezünk? Sőt még a popkulturális elemeink is ugyanazok lennének? Hihetetlen érdekes dolgokat lehetne ebből kihozni – csak még nem láttunk rá jó példát, holott maga az urban fantasy műfaja nem újkeletű. Minden adott volt, hogy most szülessen meg a prototípus-film: macsó akciófilm színészek; érdekes alaptörténet és egy igazi hardcore akciófilmes rendező. David Ayer keze nyomát ugyanis olyan filmek viselik magukon, mint a Harag (Fury, 2014), Az utca királyai (Street Kings, 2008), vagy éppen a műfaj egyik legjobbjának számító Az utolsó műszak (End of Watch, 2012).
Ayer jelen rendezésében is Az utolsó műszakban egyszer már remekül működő történetmesélési technikát választja. A Bright érdekes, fantasy világát ugyanis egy, az ember/ork gettóban dolgozó zsarupáros szemén keresztül nézzük, és az ő történetükre fókuszálunk. Van egy ember rendőr, Daryl Ward, akit Will Smith alakít, mellé beteszik az első ork rendőrt, Nick Jakobyt (Joel Edgerton). Nekik kell megvédeni egy tündelányt és egy varázspálcát, ami kábé a varázsvilág atombombájának számít. A sztori akár érdekes is lehetett volna, de a túlságosan gettó stílus olyannyira rátelepszik a filmre, hogy elnyom mindent, és érdektelenné teszi az egészet.
A forgatókönyvíró , Max Landis nagy hibája, hogy szinte mindent elhúza végtelenségig. Az izgalmasnak szánt akciók így unalmassá válnak, a beszélgetések pedig még inkább. Egyedül a világépítés működik remekül. Kifejezetten érdekesek voltak a kitalált világ történetére való utalások – pl. a Sötét Úr világuralma, az orkok klántörvényei, a varázslók titkos szektái –, ezek mind-mind kíváncsivá tettek, de a lappangó történetszálakat, illetve utalásokat kibonatni már nem sikerült.
Sajnos a két főszereplő is teljesen sótlanra sikerült, egyikük vergődése sem érdekli az embert. Ehhez ráadásul nagyon sokat hozzátesz, hogy mintha egyik színész sem élvezte volna a forgatást, végig az unalom árad a szemükből és sajnos a játékukból is. A filmről való nyilatkozatokat minden esetre jobban élvezték, mint magát a filmet. Egyedül egy mellékszál, a mágikus bűnözési osztály két ügynökének a nyomozása olyan, mint amilyennek egy ilyen típusú filmben lennie kéne. A tünde szenvtelen, egoista és kellően arisztokratikus, az ember pedig kegyetlen, de éles logikával bíró nyomozó. Ha róluk szólt volna a film, akkor várnám a folytatást, sőt követelném a filmhez kötődő univerzum kibővítését könyvekkel, képregényekkel és játékokkal. Így azonban megmarad gyenge próbálkozásnak a B filmek terén. Kár érte, mert Dayid Ayer, Will Smith és Joel Edgerton triója ennél, sokkal, de sokkal többet ígért.
Értékelés:
Zaphirus: 60/100
Mafab: NA.
Imdb: 6,5/10
