Ajánló: Ny. V. Gogol: Holt lelkek – a Katona József Színházban

Január 4-én mutatták be Nyikolaj Vaszilijevics Gogol Holt lelkek című művének színpadi változatát a Katona József Színház Sufnijában.

Dankó István első rendezéseként az orosz irodalom egyik legnagyobbját, a groteszk esztétika nagymesterét állította színpadra. Gogol egész életműve a korabeli orosz társadalom és a feudalizmus alakjainak karikírozásáról szól, azok mindennemű provincializmusáról, korrupt és kapzsi magatartásáról. A gogoli világ minden ízében kicsinyes. Karakterei undorítóak, külsejükben vagy jellemükben egyaránt, motivációik nem morális alapon nyugszanak, céljaik pedig oly mértékben torzak a társadalmi nyomások hatása alatt, hogy csak nevetni lehet rajtuk. Holt lelkek című művében sincs ez másképp.

A történet szerint a főszereplő, Csicsikov, megérkezik egy apró, jelentéktelen, ám annál romlottabb kis városba, ahol megismerkedik a közösség magas rangú lakosaival. Firtatni kezdi, miként is mennek a dolgok arrafelé, feltérképezi, vajon kellően megvesztegethetőek-e a nagy hatalommal bíró urak ahhoz, hogy véghezvigye mesteri tervét. Nem kell Gogol-szakértőnek lenni, hogy kitaláljuk a választ: a feudális rendszer mozgatórugója a korrupció. Csicsikov pedig örömmel korrumpál mindenkit egytől egyig. A bürokratikus akadályok megszüntetésével pedig immáron semmi akadálya sincs, hogy – látszólag – jogilag is egyenes úton haladhasson céljához. Egy célhoz, amitől jogosan kap frászt mindenki. Csicsikov ugyanis nem egyebet akar, mint a város elhunyt jobbágyait, azaz halott lelkeket vásárolni egy jogi kiskapu kijátszására.

Ezt az első pillantásra térben, időben, kulturális vonatkozásában, történelmi kontextusában, tehát kvázi majd minden tekintetében távolinak tűnő történetet vitte színre a Katona József Színház társulata. Egy pillanatra se higgyük azonban, hogy csupán hódolni kívánnak Gogol zsenialitásának. Dankó István igyekezett aktualitást csempészni a darabba mind a formai, mind szubsztanciális értelemben. A Sufni barátságosan törpe színpadán Gogol alakjainak alacsony erkölcsi nívója tökéletesen elfér, a térhasználattal, a korlátozott gesztuslehetőségekkel pedig parádés mankókat kapnak az eredeti mű helyzetkomikumai. A groteszk szemünk láttára változik rémisztően nevetséges érzetből kézzel fogható, önironikus realitássá. A színdarab emléket állít annak a 176 évnek, amely során a művet életre hívó életforma nem szűnt meg érvényben lenni, ezzel is igazolva a keserű könnyek közt nevető Gogolt, s az ő éleslátásának ördögi és prófétai jelentőségét.

Erősen tudom ajánlani ezt a darabot, méghozzá több oknál fogva is. Mesteri példája annak, hogy hogyan lehet egy tenyérnyi területen igazi színjátszást bemutatni. Továbbá nem csupán a világirodalom egyik legnagyobbját idézi meg, hanem még reflexiókkal is kiegészíti azt a jelenkorra vonatkoztatva. Mindezt úgy, hogy nem csöpög a túltolt, már-már öncélú utalásoktól az aktualitásokra. Megmarad a jó ízlés keretei között. Végső soron pedig azért, mert nagyon könnyű a befogadása, mégis súlyos kérdéseket boncolgat. Emellett pedig nevettet is. De komolyan. Kell ennél több?

Szereplők: Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Vizi Dávid e.h., Lestyán Attila e.h.

Díszlet/Jelmez: Kálmán Eszter
Zene: Keresztes Gábor
Világítás: Balázs Krisztián
Asszisztens: Sütheő Márton
Rendező: Dankó István

Továbbiakért: www.katonajozsefszinhaz.hu