Chino 
Hiába tobzódunk manapság a szuperhős filmekben és ontja a Marvel a DC-vel vállvetve a különböző franchise-okat, az anti(szuper)hősfilmek még mindig komoly hiánycikknek számítanak. Próbálkozott már a Warner hasonlóval és kardozgatott egy latexruhás dumagép, de egyik sem úgy sült el, ahogy azt várhattuk. A Deadpool (Deadpool, 2016) műfajában hiába egy kiváló produkció, ha a jobb eladhatóság kedvéért egy szerethető figurát kreáltak belőle; míg a DC osztaga inkább minket kergetett az öngyilkosságba. A Sony végül belevágott rég dédelgetett projektjébe és Pókember nemezise önálló mozit kapott.
A Venom (Venom, 2018) szembement az eddigi trendekkel és a Wonder Women (Wonder Women, 2016), Fekete Párduc (Black Panther, 2018) Aquaman (Aquaman,2018) spin-offokkal ellentétben igazi eredettörténetté avanzsálódott. Hiába erőszakolta már meg 11 éve (önhibáján kívül) Sam Raimi, az idegen szimbióta úgy tűnik kiheverte a megrázkódtatást és Pókember árnyékából kilépve önálló univerzumot kapott. Előzetesen komoly kérdéseket vetett fel, hogyan lehet képes Venom megállni a lábán a nyolclábú világán kívül. Utólag elmondható, hogy ebben az aspektusban fikarcnyi hibát sem találunk, hovatovább sokkal jobbat is tett a karakternek, pókmatrica ide vagy oda.
A Sony nem csupán a megkülönböztető jegy elhagyásával hangsúlyozta, hogy egy önálló franchise-t, egy Venom-univerzumot kíván létrehozni, a stáblista utáni post creditben még a néző szájába is rágta, nehogy valakiben kétség merüljön fel. Itt megjegyzendő, hogy megéri ülve maradni még néhány percet a film után. SPOILER! A folytatásnak megágyazandó feltűnik Cletus Kasady, alias Carnage nem más, mint Woody Harrelson alakításában. SPOILER! Ahhoz, hogy megtudjuk Pókember ősellenségén kívül kinek is fia-borja Venom, nem árt egy kis történeti háttér. Az űrből érkezett parazita (amit kőkeményen kikér magának) először közel 25 éve tűnt fel a Pókember 252. számában. Ekkor még csupán egy egyszerű pókruha volt, szegénynek négy évet kellett várnia, hogy elkereszteljék és személyiségjelekkel ruházzák fel alkotói. Ezután, immár Venomként indult útjára önálló karakterként.
A képregényhez hasonlóan Eddie Brock (Tom Hardy), elismert oknyomozó riporterként éldegél. Egy félresikerült interjú után, – melyben az Élet Alapítvány tulajdonosát, Carlton Draket (Riz Ahmed) vonja felelősségre – mind munkáját, mind barátnőjét elveszti. Ezzel el is indul a lejtőn, tipikus lúzerként tengeti tovább mindennapjait. Míg egyszer igazságérzete találkozik az Élet Alapítvány egyik tudósnőjével, aki le kívánja leplezni a cég emberkísérleteit. Drake ugyanis az űrből földre érkezett szimbiótákkal oldaná meg a túlnépesedés problémáját. A bibi azonban ott van, hogy nem találnak megfelelő gazdatestet nyálas-nyúlós masszájuknak. Brock, kémkedése közben „összemelegszik” a szimbiótával és létrejön Venom!
Ezzel idáig nem is lenne gond, Ruben Fleischerék (Gengszterosztag, 2012) jól előkészítik a talajt a filmnek, viszont eközben el is röppen a filmből egy bő fél-háromnegyed óra. Már vakargatjuk a fejünket a moziban, hogy jó vetítésre ültünk-e be, mert a címszereplőnek még se híre se hamva. Ekkor a producerek valószínűleg lekevertek egy jó nagy tockost a Rosenberg-Marcel forgatókönyvíró duónak, aminek következtében sebességet vált a film. Venom feltűnése nem csak a látványt, de a sztorit is rendesen felpörgeti és ezt a tempót végig képes is a produkció megtartani. Kezdetben a motivációt nem igazán lehet hová tenni, és a későbbi világmegmentő klisé sem éppen viszi el pozitív irányba a mozit, de ez összességében nem zavaró. A filmben feltűnő ellentmondásokat vagy éppen a logikai bukfenceket sem annyira érzékeljük már ekkor, mert a Venom-Hardy massza egyszerűen beszippant minket. Nem egy Jekyll & Hyde vagy Banner – Hulk kapcsolat van köztük, Fleisherék egész más irányból közelítették meg.
Az interakciók és a köztük lévő kémia zseniális, és a film előrehaladtával ez csak fokozódik. A „párbeszédek”, az ütős egysorosok nagyon ülnek. A fekete humor úgy tud szórakoztató lenni, hogy nem megy át túlzott trágárságba, épp annyit adagol, amennyi szükséges. Sajnos a szinkron sokat ront ezen az üde színfolton, Hardy kifejezetten a film kedvéért gyúrt egy különleges akcentusra, de Venomot is szívesebben hallgatnánk eredeti nyelven.Ugyan vannak hasonló apróságok, amik kicsit negatív irányba terelik a filmet, de ezen nagyon könnyen túl lehet lépni. Mielőtt azonban komolyabban belemerülnénk a részletekbe muszáj megemlíteni egy hatalmas hibát, amivel telibe találták a film Achilles-sarkát. A Sony olyan biztonsági játékba kezdett, amivel egy ilyen antihősben rejlő potenciált szinte teljes mértékben kihasználatlanul hagytak.
Mind a Deadpool (Deadpool, 2016), mind a Logan (Logan,2017) bizonyította, hogy az R-besorolásnak igenis van létjogosultsága. Mindkét (három) mozi igazi kasszasiker lett, hiába tornászták fel a korhatárt. A Venomot azonban sikerült szinte szó szerint kiherélni. Míg néhány héttel a bemutató előtt ilyenről szó sem volt, úgy gondolták kivágnak 30-40 percet és a bevált recept alapján inkább egy mainstream képregényadaptációt kreálnak. Azzal, hogy végül PG-13-as besorolást kapott a Venom nem csak a rajongókat vágták pofon, de a filmben rejlő potenciált is. Hiába lebegett a szemük előtt a példa, hogy nem járnak kötéltáncot, ha egy kicsit durvábbra veszik a figurát, az eszükbe sem jutott, hogy fordítva is elsülhet, ahogy a már említett Suicide Squad – Öngyilkos osztag esetében történt.. Venom karaktere az eddigi legkiválóbb alapanyag lehetett volna egy bevállalós korhatáros mozira.
Vannak ugyan fejletépések vagy enyhe vulgaritás, de Venomtól ennél jócskán többet vártuk. Nem kell torture-be fulladó ízléstelen vérfürdő, de egy ilyen karakter azért tegye oda magát. Számomra ez hatalmas csalódás volt, a rajongókat pedig szinte szembeköpték ezzel. Ez annál is inkább szomorú, mert a terv nem ez volt, hovatovább az eredeti szándék szerint forgatták le a filmet, a Sony csak az utolsó pillanatban táncolt vissza és hajította újra a vágószobába a filmet. A Venom egyéb aspektusaiban már nem találni ilyen negatívumokat. Hardy eszméletlen választás volt Brock szerepére. Szinte kisfiús rajongással viszi végig a filmet. Egész más oldalról ismerjük meg ebben a lecsúszott lúzer szerepben, de ezt is nagyon szórakoztatóan és hitelesen hozza. A Venommal való „egyesülése” után sem zökken ki ebből a stílusból, megmarad hétköznapi embernek, hétköznapi érzelmekkel.
A többszörös Oscar –és Golden Globe jelölt Michelle Williamsről (Viharsziget, 2010) már nem mondható ez el. Ugyan több mint egy egyszerű eye candy, azonban inkább rutinból hoz le egy átlagos alakítást. A képregényes kikacsintásért She-Venomként ugyanakkor jár a pacsi. A Rogue One –ból ismert Riz Ahmednek nem igazán telitalálat ez a badboss figura. Egy sablonos milliárdos, megalomán rosszfiú, akinek arroganciájával csak megszállottsága vetekszik jobban. Nem vádolhatjuk igazán rossz alakítással, de nagyon klisés, semmi különleges nincs benne. Hiányzik egy kis fűszer, ami kiemelné a százszor látott főgonoszok közül. Az sem segít rajta, hogy Riotként teljesen egy húron pendülnek.
Ami a Venom-Brock párost izgalmassá és szórakoztatóvá teszi az nyomokban sem fedezhető fel nála. Érdemes még megemlíteni Brock ex-barátnőjének aktuális pasiját, aki a fekete humort olykor feloldó comic reliefként kifejezetten üdítő színfoltja a filmnek. Az első trailer után még komoly kérdéseket vetett fel, hogy a látványról pozitívumként beszélhetünk-e. A kardinális pont az volt, hogy a tömény CGI elég lesz-e egy ilyen karakterhez. Venom alkatából adódóan a mocap-féle út járhatatlan volt, így teljes egészében a computeres grafikára voltak utalva az alkotók. Utólag elmondható, hogy ebben az aspektusban sok kifogásolnivalót nem találhatunk. Itt-ott kicsit túltolták, de zavarónak nem mondható, csupán a Riottal való összecsapásnál lógott ki kicsit a lóláb. Legalább olyan masszaszerűre sikerült, mint maga a szimbióta, de legalább nem nyújtották el, volt egy látványos, kissé kaotikus csihi-puhi, ami pont elég volt a nézőnek.
A Venomról összességében el lehet mondani, hogy az apró hibái ellenére bőven megugrotta (volna) a lécet. Ha deadpool-i magasságokba nem is ért fel, könnyedén többszörnézős mozi lehetne. Ami azonban sokaknál (nálam biztosan) kiverte a biztosítékot, az mindenképpen a Sony nyúlszívűsége. Ha bevállalósan odateszik magukat és nem célozzák meg feltétlenül a fiatalabb nézőket egy olyan mozit kreálhattak volna, amit sokáig nem felejtenek az emberek. Attól, hogy van egy-két fejzabálás (amiből gyakorlatilag semmit sem látunk) még nem lesz Venom a Venom. Abban mindenesetre bizakodhatunk, hogy Amy Pascalék rájönnek milyen úton is kellene haladni és a tervezett trilógia következő részei már kiköszörülik a csorbát.
Értékelés: 78/100
IMDb: 7,1
Mafab: 75
