Csizmadia Attila 
Az amerikai-kanadai A lelőhely (Prospect, 2018) című film a fiatal rendezőpáros, Zeek Earl és Christopher Caldwell első nagy dobása, mely október 17-től feliratos formában országosan látható a mozikban.
A lelőhely (16) olyan film, amely ugyan nem robbantja fel a kortárs játékfilmpiacot, de mégis olyan egyedi hangulata és feelingje van, ami miatt érdemes megnézni. Az alkotók egy 15 perces rövidfilmmel kezdték, melyet 50-100 dolláros adományokból összeszedve, 20.000 dollárból hoztak össze, mely aztán belépőt jelentett Zeek Earl és Christopher Caldwell rendezőknek – akik egyben a forgatókönyvet is írták -, az első nagy játékfilmjük elkészítéséhez. A lelőhely sem dúskálhatott az anyagi forrásban, ezért nem is versenyezhet a nagy költségvetésű filmek látványvilágával, de a rendezők mégis tudtak olyan képi hangulatot hozni, amellyel lerakták névjegyüket a filmiparban. A filmet már 2018-ban világszerte bemutatták, tehát némileg megkésve ért el hozzánk, de akik szeretik ezt a műfajt, annak érdemes a nagyvásznon megtekintetni. A nemzetközi értékelésben erős közepest kapott a film, nyilván ez függ az előzetes elvárásoktól, de valószínűleg a pontozó nézők zöme tengerentúli lehet, akik a nagyköltségvetésű, látványos filmeket kedvelik. Számomra A lelőhely egy kicsit európai, még akkor is, ha amerikai-kanadai a származása.
A lelőhely műfaja sci-fi thiller, westernes elemekkel fűszerezve. Óhatatlan az, hogy ne fedezzünk fel a filmben olyan hangulatokat, amelyeket már láttunk a mozivásznon, de az elődöket nem „lenyúlták” a rendezők, hanem inkább inspirációnak használták. Gondolok itt – nem meglepő módon – a Star Wars-ra, a Star Trek-re, a Mad Max-re, a Waterworld-re, A kincses szigetre, vagy egyes western filmekre.
A lelőhely bővelkedik fordulatokban, és dicséretére legyen mondva, egyáltalán nem kiszámíthatóak az történeti szituációk, így képes a figyelmet és az izgalmat folyamatosan fenntartani. Pont ezért nem szeretnék a történetről annál többet leírni, mint amit a forgalmazók is megosztottak velünk:
„Cee, a tizenéves lány és az édesapja, Damon a meggazdagodás reményében egy távoli, idegen holdra utazik, ahol bányászati jogot szereznek a mérgező erdőkben rejlő különös ásványkincsekre. Hamar kiderül azonban, hogy nincsenek egyedül ebben a bizarr vadonban, és a munkának induló kincsvadászat rövidesen a túlélésért folytatott harccá válik. Az erdő kegyetlen lakói és a kapzsiságtól megrészegült apja jelentette veszély ráébreszti a lányt arra, hogy egyedül kell kijutnia.”
A film egyes fordulataiba beleköthetünk, és abba is, hogy nem feltétlenül logikusan döntenek egyes helyzetekben a főhősök, de én azt gondolom, hogy a bársony fotelben ülve, popcornt ropogtatva, üdítőt szürcsölve lehetetlen eldöntenünk azt, hogy idegen bolygón, szkafanderben, fogyó oxigén mellett és ránk meredező fegyverekkel szemben pár perc alatt éppen hogyan határoznánk.
A főszereplő Sophie Thatcher a forgatás alatt még nem érhette el a 18 éves kort, tehát tényleg saját korát „játssza”, ami dicséretes azokkal a filmekkel ellentétben, amikor erősen huszonéves színésznőkkel játszatnak el tizenéves szerepeket. Sophie Thatcher rutinosan mozog a kamerák előtt, mert neki A lelőhely – 15 éve kora óta – már a hatodik forgatása. Nagyon jól és hitelesen alakítja Cee szerepét, és biztos, hogy fogjuk még további filmekben látni, ahogy A lelőhely után már kapott újabb filmes munkákat..
A film független kategóriája és a kis költségvetése ellenére az alkotóknak sikerült megnyerniük Pedro Pascal-t, aki már név a filmpiacon. Nem véletlen, hogy Sophie Thatcher-rel együtt viszik a hátukon a filmet. Pedro Pascal tökéletes választás volt a karakterre, jól hozza a lelke mélyén érzelmes rosszfiút.
A lelőhely című filmből a képi világot, a színek és közelik hatásos alkalmazását emelném ki. A kamerát maga az egyik rendező, Zeek Erl kezelte. A nagyon egyedi zene lényeges eleme a filmnek, nemcsak a hangulat, hanem a történet szempontjából fontos szerepe van, és ez külön ízt ad a sci-finek.
Értékelés: 7,5/10
IMDb: 6,1/10
Mafab: 57/100
