Blackphoenix 
Március 22-én kerül mozikba a Nap nap után (Every Day, 2018) című romantikus fantasy. E két műfaj párosítása olyan kombináció, amelyet az írók és a rendezők szívesen alkalmaznak annak érdekében, hogy egy kis plusz mélységet adjanak a szerelem témájának. A romantikához nyúlva ugyanis mindig ott lappang a levegőben a giccsessé válás veszélye, különösen, ha az ember nagyon ragaszkodik a happy endhez. Az elgondolás gyakran nagyszerűen működik; a Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button, 2008), Az időutazó felesége (The Time Traveler’s Wife, 2009) vagy a Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures, 2013) mind remek példák arra, hogy a megfelelően alkalmazott fantasztikus elemek érdekesebbé teszik az egyébként teljesen szokványos szerelmi történeteket. De vajon Michael Sucsy rendező is sikerrel alkalmazta-e a jól bevált receptet, amikor vászonra vitte David Levithan regényét?
A Nap nap után főszereplői tinédzserek, akik keresik a helyüket: igyekeznek megfelelni az iskolában, az edzéseken, sőt még a szerelemben is. Főhősnőnk, Rhiannon igazán bájos és üde jelenség, ugyanakkor tapasztalatlanság és esetlenség is érződik rajta, amikor félszeg módon szabadkozik a barátjának, Justinnak küldött rengeteg üzenet miatt. Amikor a két tinédzser kivesz egy szabadnapot az iskolából, a randevújuk mindenféle sallang nélkül igazán meghittre és szépre sikerül. Ugyanakkor megfigyelhető kettejük között egy alá-fölé rendeltségi viszony, amely enyhe feszültséget teremt. Hiába egykorúak ugyanis a fiatalok, Justin jóval érettebb és kiforrottabb személyiségnek hat, mint Rhiannon.
Másnapra azonban a bölcs és empatikus fiú köddé válik és csak egy izomagyú sportoló marad a helyén. Rhiannonra pedig minden nap más néz azzal a gyengéd tekintettel, ahogyan Justin tekintett rá randevújuk alkalmával. Lassanként összeáll tehát a nagy rejtély, és színre lép az A nevű lélek, aki minden egyes nap más tinédzser testében ébred, és akire életében először rátalált a szerelem.
A fiatalok napjai ezután minden reggel a közösségi oldalakon végzett kutatómunkával indulnak, hogy megtudják, hol és hogyan láthatják egymást, időnként pedig komplett haditerveket kell kidolgozniuk ahhoz, hogy az újabb találka létrejöhessen. Ez a felállás természetesen egyaránt garantálja a humor, a mókázás, a felszabadult öröm, az aggodalom, a düh, a féltékenység és a bánat pillanatait, így szinte kizárt, hogy a néző unatkozzon a játékidő alatt. Az is egyfajta pozitív feszültség alatt tartja az ember idegrendszerét, hogy gyakorlatilag lehetetlen képet alkotni a két főhősről párként, hiszen A a legkülönbözőbb testeket és életeket ölti magára, áthágva ráadásul a gender-kategóriákat is. A Rhiannont megformáló Angourie Rice remekül játszik, az A-t megjelenítő színészgárda mögött pedig különösen le a kalappal; mindannyiuknak sikerül ugyanazt a mély érzésű, koraérett személyiséget hozni, és mindannyiuknak elhisszük, hogy szerelmesek Rhiannonba.
A főszereplők sokaságának azonban hátránya is van: a mellékszereplők szinte teljesen elsikkadnak, ám ez a fajta hiányosság egyáltalán nem zavaró. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a rendező nem hagyja teljesen magára a különös románcon kívül eső szereplőket sem. Rhiannon édesapjának és édesanyjának személyiségét és házassági problémájuk forrását Sucsy éppen úgy skicceli fel, ahogyan az a nekik jutó játékidőbe kényelmesen belefér.
Azoknak a nézőknek azonban, akik álmodozás helyett szívesebben járnak két lábbal a földön, talán hiányérzetük támadhat amiatt, hogy a szerelmespár nem feszegeti A különös létmódjának okát, egyszerűen csak beletörődnek. Bár ebben a kérdésben teljességgel válaszok nélkül maradunk, tulajdonképpen érthető a dolog: a hétköznapokban is akadnak olyan helyzetek, amelyeknek a miértjét nem érdemes feszegetni, hanem csak el kell őket fogadni. Így a film mindenféle tudományos magyarázat nélkül is megállja a helyét és életszerűnek hat.
Ráadásul mindennek ellenére nem állíthatjuk, hogy nem kapunk gondolkodnivalót. A Nap nap után mindenféle szájba rágós elemet mellőzve nyit új ajtót a világra azok számára, akik benne ragadtak egy olyan kapcsolatban, amelyben a párjuk nem becsüli meg őket. Emellett a film alapvető tényként kezeli, hogy a két nem az érem két oldala, akik kiegészítik egymást, és hogy egy személyiségen belül is lehetnek mind férfias, mind pedig nőies minőségek. Sőt, ezáltal nagyon finom és cseppet sem polgárpukkasztó módon hozza közelebb a nézőhöz azoknak az embereknek a világát, akik férfi testben nőnek vagy női testben férfinak érzik magukat.
Kérdésünkre a válasz tehát határozott igen; Michael Sucsy rendező nagyszerű romantikus fantasyt készített. A Nap nap után valószínűleg sokak számára fog majd „többször nézős” kategóriába kerülni – akkor is, ha már rég maguk mögött hagyták a középiskolás kort.
Értékelés: 78/100
IMDb: 53
Mafab: NA
