Ha ezt elolvasod, többé nem fogod megkönnyezni a Titanicot – Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Szokolay Dávid 
1945. Január 30.: A Wilhelm Gustloff, a Harmadik Birodalom utasszállító hajója egy szovjet tengeralattjáró támadása következtében elsüllyed a fedélzetén utazó több mint 10 000 menekülttel, sebesült katonával, nőkkel, kisgyermekekkel és csecsemőkkel együtt. A tragédia a becslések szerint feltehetőleg 9400 ember halálát okozta, tehát közel hatszor annyi áldozatot követelt, mint a Titanic elsüllyedése.
Az egész hajószerencsétlenség számomra legszomorúbb és leggusztustalanabb momentuma talán az, hogy a Gustloff elsüllyesztéséért felelős román származású Alekszandr Marinyeszkot posztumusz kitüntették a Szovjetunió Hőse Aranycsillagával 1990-ben. A második legszégyenletesebb dolog, ami a tragédia utóhatását övezi, hogy semmilyen irodalmi, filmművészeti alkotás, de még egy balett sem született a hajószerencsétlenség emlékére. Így nem is csoda, ha társadalmunk közel 80 %-nak nem mond semmit a Gustloff elsüllyesztése.
A világirodalomban azonban már született két próbálkozás e szégyenletes adósság törlesztésére. Az első Günter Grass Nobel-díjas német író és költő 2002-es Ráklépésben című regénye. Ruta Sepetys kortárs litván írónő harmadik magyarul megjelent regénye szintén a Gustloff elsüllyesztését veszi alapul.
Bár a Tengerbe Veszett Könnyek fő cselekményét a Gustloff tragédiája ihlette, ennek ellenére csak a regény második fele játszódik a hajón. A cselekmény első felének színtere Kelet-Poroszország elvadult tájai.
A II. Világháború végnapjai. Sorozatosak a légriadók. Az égből szüntelen hullanak hol az oroszok, hol meg a Szövetségesek bombái. Mindenki Nyugat felé menekül. Nők. Gyerekek. Aggastyánok. Katonaszökevények. Sebesült és megcsonkított emberek. Nappal emberfeletti távokat tesznek meg, hogy eljuthassanak céljukhoz. Éjszaka jobb híján kénytelenek a szabad ég alatt éjszakázni. A túlélésért vívott küzdelem felülírja az erkölcsi törvényeket: ha kell lopnak, rabolnak egymástól; sőt olykor- olykor még kénytelenek ölni is. Egyetlen céljuk van: a túlélés, és ezért képesek mindent megtenni. Az oroszok hadsereg mindeközben kegyetlenül tör előrefelé, befelé haladva az ország belsejébe. Mindeközben fosztogatnak és felégetik a falvakat. Olykor egész családokat lemészárolnak. A nőket meg kíméletlenül megerőszakolják. Ez az alapkonfliktus engem -személy szerint- meglehetősen emlékeztet Radványi Géza 1948-as Valahol Európában című filmjére, amiből később nagy sikerű musical is készült.
Ahogy mondani szokás, embertelen világban nehéz embernek maradni, mégis akadnak olyanok, akik megkísérlik. A cselekmény központjában egy menekültekből álló csoport áll.
Mindannyian fiktív karakterek. Az ő elbeszélésükből bontakozik ki a történet. A regény narráció technikája négy szereplőt szólaltat meg a Kedves Olvasó számára.
A történet központi figurája a bűntudat vezérelt Joana, aki litván ápolónő, de rajta kívül sok egyéb, jól kidolgozott karaktert ismerünk meg.
Floriant, a társaság fekete bárányát, akit mindenki besúgónak vagy kémnek nézi, Emiliát, a 15 éves terhes lengyel lányt, illetve a nagyravágyó és elmebeteg Alfredet, aki a Gustloffon matrózként szolgál.
Remekül kidolgozott karakterekre bukkanunk a többi menekült személyébe. Ingrid vak lány, akinek titkolnia kell fogyatékosságát a nagyvilág elől, ugyanis Hitler elrendelte az ő alsóbb népcsoportnak bélyegzésüket és kiirtásukat. Megismerjük Evát, a háború következtében nincstelenné vált középkorú özvegyasszonyt, akinek nem mellesleg kedvelt időtöltése nyelvét útitársain köszörülni. Egy irodalomkedvelő, és ennek következtében folyton filozofálgató susztert. Egy elárvult kisfiút és a nagymamáját.
A regény végére egy kissé talán túlságosan is felgyorsulnak az események. A főszereplők közül csak kevesen maradnak életben. Ki a hajószerencsétlenség, ki a hosszú szárazföldi vándorlás során veszíti el életét. Van, akinek miden további nélkül nyoma vész. De az elesettek által képviselt eszmék a túlélőkben tovább élnek.
Érdemes még kiemelnem a történet erősen pacifista hangvételét. A háborúról, mint erkölcsi kérdésről így vélekedik Margaret Mitchell élete fő művében, az Elfújta a szélben:
,,A világon a legtöbb szenvedést a háborúk okozták. És amikor véget értek, senki sem emlékezett rá, hogy miért is törtek ki. Minden háború csak azoknak szent, akik éppen vívják.”
Hiszi, vallja és mondja Ashley Wilkes, Scarlett O’Hara elérhetetlen szerelme. Ezt a tételt a Tengerbe Veszett Könnyek remekül támasztja alá. Ehhez hasonló pacifizmus szólal meg Hemingway két remekművében: az Akiért a harang szól és a Fegyverek visszanéznek című regényekben.
Sepetys legújabb magyar nyelven is megjelent regényével egyvalamit tudok csak biztosan garantálni a kedves olvasónak: ezután soha nem fogja tudni végignézni a Titanicot mint azelőtt. Itt most nem arról van szó, hogy megkérdőjelezi a történet létjogosultságát. Erre nincs is szükség, mert tényleg jó film, nem is hiába zsebelt be magának annyi aranyszobrocskát és nem hiába tudjuk megnézni újra meg újra. Azonban a kedves olvasó rá fog döbbenni, hogy mégis mi a legszomorúbb az egész műben. Azon az estén életét vesztette 1500 ember. A mi könnyeink meg csak szegény Jackért hullanak. Azért, mert szegény megfagy a vízben, egyedül hagyva ebben a kegyetlen világban az ő szeretett Rose-ját.
A Tengerbe veszett könnyek nagy valószínűséggel ezzel a céllal íródott. Azért, hogy segítsen meglátnia századunk egyszerű emberének a cseppben a tengert. Ruta valóban az emberiség poklának legsötétebb bugyrát kívánta feltárni az olvasóközönség számára emberi sorsokon keresztül.
