A Gergye Krisztián Társulata és Régi Zsinagóga – ALTERRA (Szeged) szervezésében a „Ha mi árnyak” performansz sorozat XIII. stációja egy nem mindennapi szakrális térben kerül bemutatásra a Régi Zsinagógában október 20-án.
Gergye Krisztián, Harangozó Gyula és Imre Zoltán díjas táncos, koreográfus, rendező, performer az utóbbi években a kortárs tánc, a színház, az opera, a performansz és a képzőművészet műfajai között keresi a határátlépések lehetőségeit. A “Ha mi árnyak…” performansz-sorozat stációi eddig rendhagyó szabadtéri helyszíneken zajlottak, hogy kimozdítsa az előadóművészetet a színház fekete dobozából, lehetőséget teremtve a nézőknek egy XXI. századi rituálé közvetlen megtapasztalását. A Gergye Krisztián Társulat a XIII. Stáció keretében azonban különleges, mégis színházi térbe emeli be produkcióját, a régi Zsinagóga szakrális terébe, ami úgy színház, hogy mégsem az.
„Az evilág és túlvilág, a személyes és a társadalmi, a múlt és a jelen, a szellemi és az ösztönös, az egyén története és a történelem kontrasztjába feszülő ember élni akarását és túlélési ösztönét, kultúrához és valósághoz, Istenhez és alvilághoz való viszonyrengetegének bemutatását céloztuk meg egy a XXI. században lehetséges rituálé keretében”-mondta Gergye Krisztián.
A kortárs tánc és performansz-művészet mellett a díszlet, mint térinstalláció (Gergye Krisztián), az abba belehelyezett, majd “életre keltett” szobor (Rabóczky Judit műve), az improvizatívan a pillanatban komponálódó zene (Zombola Péter – zeneszerző), az énekhangon megelevenedő, operai minőségben megszólaló (Philipp György – ének) kortárs költészet (Áfra János – költő), az aktív szereplőként darabba emelt fotográfus (Dömölky Dániel), aki a rituálé eseményeit belülről dokumentálja, sőt jelenlétével alakítja is, maga a gyakran múzeumi, de sosem mindennapi közeg, a közönség, mint közösség, akiknek aktív részvételére lehetőségek teremtődnek, a társalkotókkal való művészi párbeszéd, mind-mind kis szilánkjai a darab valóságteremtő erejének, mind-mind hihetetlen mélységek felismerésére késztetnek.
Térinstalláció: Gergye Krisztián
Képzőművészeti konzultáns, alkotótárs: Trifusz Péter
Zeneszerző, zenei előadók: Zombola Péter / Philipp György
Fotós szereplő: Dömölky Dániel
Az előadás térinstallációjában megjelenik: Rabóczky Judit Rita – Lilith című szobra
Felhasznált versek: Áfra János Rítus című kötetéből: Tömeg, A sötétség igéi
Jelmeztervező: Béres Móni
Díszlet: Zöldy Z. Gergely
Asszisztens: Fazekas Anna, Blaskó Ábris
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Rendező, koreográfus, előadó, látvány: Gergye Krisztián
forrás: sajtóanyag