Arcpirítóan megosztó – sokak által irodalmi mesterműként ünnepelt, mások szemében botrányhajhászként elvetett – kötettel bővült a Helikon Zsebkönyvek–sorozat: a Nobel-díjas José Saramago utolsó regénye az Ószövetség kegyetlen világa felett mond lesújtó ítéletet: a testvérgyilkos Káin és a tömeggyilkos Isten vitáját, az emberi történelem vezérelvét veti papírra.
A portugál költő-prózaíró José Saramago szegény család sarjaként géplakatosnak tanult, kétkezi munkával kereste meg saját, és fiatalon alapított családja mindennapi kenyerét. Folyvást növekvő történelmi érdeklődése és irodalmi étvágya azonban értelmiségi körökbe sodorták, s idővel kéziratok lektorálásával kezdett foglalkozni s ő maga is írni kezdett. Hithű kommunistaként politikai szerepvállalásával megosztotta olvasóit – politikai ellenlábasainak tiltakozása miatt nem kapta meg az Európai Irodalmi Díjat. A politikától visszavonult és elhagyta Portugáliát, spanyol feleségével a Kanári-szigetekre költözött, itt érte a hír 1998-ban: elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Írói témaválasztása a történelmitől az utópisztikusig, a mitikuson át a fantasztikumig terjed, a csodás elemek központi szerephez jutnak könyveiben. Kőtutaj című regényében az Ibériai-félsziget leszakad Európa testéről és Latin-Amerika felé úszik az Atlanti-óceánon, mintegy összekötve az Ó- és az Ójvilágot. A Vakság címet viselő írásában az emberiséget egy rejtélyes fertőzés támadja meg, amely megfosztja az embereket szemük világától, s ezzel együtt fejlett a globalizált társadalmat fejlett kultúrájától. 2002-ben megjelent Embermás című regénye a klónozott emberek világába kalauzolja az olvasót.
Élete utolsó, 2009-ben megjelent, Káin című regényében, az akkor 87 éves író, mintha csak igazolni kívánta volna egy korábbi, botrányos kijelentését, miszerint „a Biblia kegyetlenségek katalógusa, amely még mindig jelentős – és nem feltétlenül jó – befolyást gyakorol kultúránkra, sőt életmódunkra is.” Merthogy a „testvérgyilkos” jelével megbélyegzett Káin történetébe Saramago beleszövi azokat a bibliai epizódokat, amelyek szerinte Isten következetlenségét, felelőtlenségét, sőt kegyetlenségét példázzák.
Cselekmény
A biblikus tájakon botcsinálta időutazóként vándorló Káin találkozik egyebek között a fia feláldozására parancsot kapó Ábrahámmal, az Isten segedelmével százezreket lemészárló Józsuéval, a tengernyi csapással sújtott Jóbbal, de látja Bábel tornyának végzetét, illetve Szodoma és Gomora pusztulását is.
A regény befejező mondata szerint Káin és Isten vitája „még mindig tart”, és ez a vita – Saramago értelmezésében – egy testvérgyilkos és egy tömeggyilkos polémiája.
José Saramago: Káin (Helikon Zsebkönyvek #95)
A Helikon Zsebkönyvek eddig megjelent kötetei:
- I. Napóleon francia császár. Az uralkodás művészete (2015)
- Oscar Wilde: A boldog herceg – és más mesék (2015)
- Edgar Allan Poe: A fekete macska (2015)
- Niccolò Machiavelli: A fejedelem (2015)
- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (2015)
- Halíl Dzsibrán: A próféta (2015)
- Szun-ce: A háború művészete (2015)
- Buddha beszédei (2015)
- Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya (2015)
- Edgar Allan Poe: Az aranybogár (2015)
- Jane Austen: Szerelem és barátság (2015)
- Lewis Carroll: Alice Csodaországban (2015)
- J. D. Salinger: Három korai történet (2015)
- Jane Austen: Catharine (2015)
- Tamási Áron: Ábel a rengetegben (2015)
- Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I. (2015)
- Franz Kafka: A per (2015)
- Lewis Carroll: Alice Tükörországban (2015)
- Stefan Zweig: Sakknovella (2015)
- Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (2015)
- Victor Hugo: Egy halálraítélt utolsó napja (2015)
- Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója (2015)
- Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes – Tanulmány vérvörösben (2015)
- Franz Kafka: Az átváltozás – A fűtő (2015)
- Charles Dickens: Karácsonyi ének (2015)
- Alessandro Baricco: Selyem (2015)
- Lao-ce: Tao-tö-king (2015)
- Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes – A négyek jele
- Sigmund Freud: Három értekezés a szexualitásról
- Hermann Hesse: A pusztai farkas
- Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű (2016)
- Szerb Antal: Utas és holdvilág (2016)
- Jamamoto Cunetomo: Hagakure – A szamurájok kódexe (2016)
- Szerb Antal: A Pendragon-legenda (2016)
- Mark Twain: Ádám és Éva naplója (2016)
- Lucius Annaeus Seneca: A gondviselésről – és más írások (2016)
- Marcus Aurelius: Elmélkedések (2016)
- Nádas Péter: A Biblia (2016)
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból (2016)
- E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép (2016)
- Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (2016)
- Friedrich Nietzsche: Antikrisztus (2016)
- Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete (2016)
- Lázár Ervin: A bolond kútásó – Válogatott novellák (2016)
- Sigmund Freud: Pszichoanalízis (2016)
- Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (2016)
- Jaroslav Hašek: A Balaton partján – és más írások (2016)
- Boris Vian: Tajtékos napok (2016)
- Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd (2017)
- Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló (2017)
- Salman Rushdie: Kelet, Nyugat (2017)
- Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (2017)
- Konrad Lorenz: Ember és kutya (2017)
- Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (2017)
- Arany János: Toldi (2017)
- William Shakespeare: Szentivánéji álom – Rómeó és Júlia (2017)
- Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde (2017)
- Arthur Schopenhauer: A szerelem metafizikája (2017)
- Márai Sándor: Eszter hagyatéka (2017)
- Martin Luther: Asztali beszélgetések (2017)
- Mijamoto Muszasi: Az öt elem könyve (2018)
- Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja (2018)
- Madách Imre: Az ember tragédiája (2018)
- Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak – A jó palócok (2018)
- Johann Wolfgang von Goethe: Az ifjú Werther szenvedései (2018)
- Hermann Hesse: Sziddhártha (2018)
- Virginia Woolf: Mrs. Dalloway (2018)
- Babits Mihály: A gólyakalifa (2018)
- Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre (2019)
- F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (2019)
- Immanuel Kant: Az örök béke (2019)
- Edgar Allan Poe: A kút és az inga (2019)
- Mircea Eliade: A szent és a profán (2019)
- Howard Phillips Lovecraft: Onnan túlról (2019)
- Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne (2019)
- Csáth Géza: Ópium (2019)
- Anthony Burgess: Gépnarancs (2019)
- Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek (2019)
- José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása (2019)
- Örkény István: Válogatott egyperces novellák (2019)
- John Stuart Mill: A szabadságról (2020)
- Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (2020)
- Viktor Pelevin: A sárga nyíl (2020)
- George Orwell: 1984 (2020)
- Csáth Géza: A vörös Eszti (2020)
- Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök. Egy illúzió jövője (2020)
- Howard Phillips Lovecraft: Árnyék Innsmouth fölött (2020)
- Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam (2020)
- Örkény István: Tóték (2020)
- Émile Michel Cioran: A bomlás kézikönyve (2020)
- Sylvia Plath: Az üvegbúra (2020)
- Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe (2020)
- Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban (2020)
- Chuck Palahniuk: Harcosok Klubja (2021)
- José Saramago: Káin (2021)