Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows, 2014) – kritika

A takarítás, rendrakás, mosogatás és sok egyéb minden lakóközösség számára sarkalatos pont. Szóval, akinek vannak lakótársai, annak ismerős a következő, burkolt felszólítás: Elmosogatnál végre? A Hétköznapi vámpíroknak köszönhetően meg is van a tökéletes válasz: „Egy vámpír nem mosogat!” Ez az új-zélandi-amerikai vígjáték, vagy inkább a horror, a vígjáték és a found footage elemeit felsorakoztató áldokumentumfilm mesterien mutatja be egy 21. századi (vámpír)lakóközösség mindennapjait.

Taika Waititi és Jemaine Clement 2014-es filmjének főszereplői tehát vámpírok, akik a történet szerint engedélyt adtak egy dokumentumfilmes stábnak, hogy a közelgő „Szentségtelen Álarcosbál” előtt forgathassanak róluk. Vérbeli found footage elem ezen információk írásbeli közlése a film kezdetén, de a forgatókönyvíró-rendező páros a játékidő egésze alatt bravúrosan használja a zsáner sajátos eszközkészletét. A Hétköznapi vámpírok egy remek áldokumentumfilm a televízióból jól ismert reality elemeivel, s természetesen humorral, harsány, vértől tocsogó humorral.

No de térjünk vissza a történethez. Az imént említett dokumentumfilmes stáb, s a néző már az első percekben tanúja lehet, milyen nehéz is az együttélés. A lakógyűlést a 379 éves Viago vezeti, s a résztvevők között van a 862 esztendős Vladislav és a 183 éves Deacon is. A téma pedig nem más, mint az, hogy Deacon öt éve nem képes elmosogatni a véres edényeket, Vladislav pedig elhanyagolja a portörlést. Védekezésképp megemlíti, hogy a múlt héten végighúzott egy hullát a padlón, tehát feltörölte vele a port, ez azonban nem menti meg a társaságot a takarítástól. Ahogy az sem, hogy kiemelik, Peter nem jelent meg a gyűlésen. Nos, Peter 8000 éves, ő nem jár lakógyűlésekre. Főszereplőink tehát valóban hétköznapi vámpírok, hétköznapi problémákkal és egy számukra hétköznapi vággyal, ami egyre kevésbé teljesíthető be: Fiatal szüzek vérét akarják kiszívni, ám ez nehézkes, hiszen manapság az olyanból kevés van. Ennek ellenére persze feltalálják magukat.

A kamera ezt a négy vámpírt követi, ők azonban pont elegen vannak ahhoz, hogy paródiaként jelenítsék meg az ismert vámpírtípusokat. A pedáns Viago akaratlanul is az Interjú a vámpírral (Interview with the Vampire, 1994) című filmet idézi fel bennünk, Vladislav, ahogy sejthető Vlad Tepesre, azaz Drakulára (Dracula, 1992) emlékeztet bennünket, Deacon egy heves vérmérsékletű, náci múlttal rendelkező vámpír, az alkotás egyik legtökéletesebb karaktere, Peter pedig hamisítatlan Nosferatu (Nosferatu – Drakula, 1922) utánzat. Egy kis vámpírtörténettel is találkozhatunk a filmben, azonban nem kérdés, hogy a mindennapok nehézségei kerülnek előtérbe. A péntek esti buli előtti készülődés pillanatai szemet nem hagynak szárazon, hiszen, honnan tudhatja egy vámpír, hogy jól néz-e ki, ha egyszer nincs tükörképe? A napfelkelte videó közösségi megtekintése pedig egyszerűen zseniális, ahogy az elhibázott harapás utáni takarítás is. Papírtörlővel, teszem hozzá.

A Hétköznapi vámpírok ötlete, ahogy a megvalósítás is kellően harsány és roppant humoros, mindamellett pedig ügyes kifordítása az egyre özönlő vámpírfilmeknek. És persze jócskán van bonyodalom is, új vámpír és egy ember érkezése a társaságba, valamint megoldódni látszik az ősi konfliktus a farkasemberekkel. Az új-zélandi alkotópáros egy cseppet sem átlagos áldokumentumfilmmel mutatta be, milyen is lenne vámpírnak lenni a mai világban. Vagy inkább, ahogy egy realityben hangzana, milyen a vámpírok élete manapság. Szóval mosogassatok el, én szóltam.

Értékelés: 78/100 – Remek dinamikájú, nyers, átható humorú film, mely ügyesen használja a reality és a found footage stílusjegyeit. Sajnos a színészi játék hagy némi kívánnivalót maga után, az azonban megszépíti, hogy Viago és Vladislav szerepében maguk a rendezők tűnnek fel. Összességében jó hangulatú, újdonságokkal szolgáló és természetesen kihagyhatatlan.

IMDb: 7,6/10

Mafab: 78%